Trócsányi László visszautasította a Fidesz felkérését


Nem lesz alkotmánybíró Trócsányi László.

2024. március 28., 20:18

Szerző:

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni – írja az Index. „Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek – egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel – jelenleg nem tudok eleget tenni” – írta a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az MTI-hez eljuttatott közleményében. A kormánypártok február végén bejelentették, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője február végén a Facebook-oldalán bejelentette, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére. Sulyok Tamás még távozása előtt, február 27-én javaslatot tett a teljes ülésnek, hogy Salamon Lászlót válassza meg a testület elnökhelyettesének. Salamont a teljes ülés titkos szavazással választotta meg. Ezzel az is eldőlt, hogy az új elnök megválasztásáig nem korelnök, hanem elnökhelyettes vezeti a testületet.

Januárban jelentette be Trócsányi László, hogy nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon

Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon, a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni – közölte maga az EP-képviselő. Trócsányi László hangsúlyozta: megtisztelő feladat volt számára öt éven át az Európai Parlamentben dolgozni, de - mint írta - „ezt is, mint mindent, tudni kell abbahagyni”.

„A 2024-es európai parlamenti választásokon nem kívánok indulni, a mandátumom lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként, a magyar felsőoktatás sikeréért szeretnék dolgozni" – írta az EP-képviselő, majd hozzátette: az egyetemen több mint nyolcezer hallgató tanul, „felelősségünk van a jövő generációkért". „Célom, hogy olyan fiatalok hagyják el egyetemünk kapuját, akiket fel tudtunk vértezni kellő tudással és hivatástudattal" – emelte ki Trócsányi, majd hozzátette: a Magyar Jogász Egylet elnökeként a jogásztársadalom számára is alkotó munkát kíván végezni a következő esztendőkben.

Trócsányi László, az Európai Parlamentben jelenleg az alkotmányügyi bizottságnak a tagja, a külügyi bizottságnak pedig a póttagja. A pozíciókat illetően úgy nyilatkozott: mindkettőt hasznos szakmai tapasztalatnak tartja. „A brüsszeli tapasztalatokat és kapcsolatokat kamatoztathatom a tudományos életben és az egyetemen egyaránt. Viszont itt az idő, hogy jöjjenek a fiatalok" – fogalmazott. Szavai szerint nagy feladat az övék, a jelenlegi Európai Unió ugyanis válságban van. Nincs önbizalma, a belső identitásviták miatt elbizonytalanodott – hívta fel a figyelmet. „Reméljük, hogy a nyári európai parlamenti választások kimenetele pozitív fordulatot hoz majd. Hajrá, Magyarország!" – tette hozzá Trócsányi László.

Trócsányi 2014. június 6-tól 2019. június 30-ig igazságügyi miniszter volt. 2019. július 2-ától az Európai Parlament képviselője, az Alkotmányügyi Bizottság tagja, a Külügyi Bizottság póttagja. 2021 augusztusában felmerült, hogy ő válthatja 2022-ben Áder Jánost a köztársasági elnöki pozícióban, a Fidesz jelöltje azonban végül Novák Katalin lett.

Jelentős eredményeket ért el a közigazgatási bíráskodás áttekintése területén. 2005-ben jelent meg az Európai Unió akkori tagállamainak alkotmányát magyar nyelvre lefordító kötet, amelyet Badó Attilával közösen írt. Több tanulmányban foglalkozik a frankofón országok államszervezetével és jogrendszerével, valamint a nemzeti parlamentek fejlődésével és az alkotmányfejlődési tendenciákkal. Több mint százötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Munkáit elsősorban magyar, francia, német és angol nyelven adja közre – olvasható az 1956-ban született közgazdász Wikipedia oldalán.

(Kiemelt képünkön: Trócsányi László. Fotó/Forrás: fidesz.hu)