Egy héttel meghosszabbítják a Budapesti Lakógyűlés szavazásának határidejét

A főpolgármester jelezte, hogy sokan valamilyen oknál fogva nem tudtak szavazni.

2023. június 9., 14:55

Szerző:

Egy héttel, június 18-ig meghosszabbítják az első Budapesti Lakógyűlés szavazásának határidejét – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Karácsony Gergely elmondta, öt hete indult el az első Budapesti Lakógyűlés azért, hogy „közösen hozzunk döntést a városunk előtt álló legfontosabb kihívásokról”. Óriási az érdeklődés, eddig több mint százezren szavaztak a lakógyűlésen –közölte, hozzátéve azt, hogy ugyanakkor sokan jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudtak szavazni.

Mivel nekünk mindenki szavazata egyformán fontos, ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel kitoljuk a szavazás határidejét, tehát június 18-ig lehet majd szavazni  – mondta Karácsony Gergely, aki arra kér minden 14 évnél idősebb budapestit, hogy szavazzon az első Budapesti Lakógyűlésen, mert  – mint fogalmazott –„jól csak közösen dönthetünk”. „Védjük meg Budapestet”  – zárta videóját Karácsony Gergely.

A főpolgármester április 21-én jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat életre hívja az „első Budapesti Lakógyűlést”, amelyen a város működéséről és finanszírozásáról, valamint a Lánchídról kérnek döntést a fővárosiaktól. Szavazni a lakogyules.budapest.hu oldalon lehet.

(Kiemelt képünkön: Karácsony Gergely főpolgármester és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a Fény utcai piacon. Fotó: Karácsony Gergely Facebook oldala)

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.