Juhász Péter nem lesz a Kétfarkú Kutya Párt polgármesterjelöltje

Juhász Péter javára visszaléptette a Momentum saját polgármesterjelöltjét.

2024. február 5., 20:34

Szerző:

Kiszállt a Kétfarkú Kutya Párt Juhász Péter mögül a budapesti V. kerületben, miután a Momentum előállt azzal, hogy visszaléptetik a saját belvárosi jelöltjüket, Kerpel-Fronius Gábort, és helyette ők is Juhászt támogatják polgármesterjelöltként. Erről a párt a hétvégi küldöttgyűlésén szavazott – írta meg a Telex.

A társelnök, Kovács Gergely a lapnak így nyilatkozott: 

„Mi a kampány elején azt kértük a Juhitól, hogy ha MKKP-s jelölt, akkor ne nagyon kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal, mert mi szeretnénk ezektől a pártoktól továbbra is megtartani a távolságot. A Momentum már visszalépett a javára, és mára úgy tűnik, lassan az egész ellenzék beáll mögé.”

Amint azt Kovács hozzátette: 

„Ebben a helyzetben az tűnik a legjobb megoldásnak, ha Juhi függetlenként folytatja, hiszen nyilván nem várható el egy olyan ellenzéki jelölttől, akit sok ellenzéki párt támogat, hogy ne is mutatkozzon velük, hiszen együtt kell kampányolniuk a következő hónapokban”.

A társelnök szerint ők sem számítottak arra, hogy a többi párt körében ilyen sikereket fog elérni Juhász. 

Juhász Péter nem érti, mi történik

A Magyar Hang megkereste az ügyben Juhász Pétert, aki – mint írják – nem érti, miért hátrált ki mögüle a Kétfarkú Kutyapárt, de mint mondta leginkább csak nevetni tud az egészen. Azóta ő is beszélt Kováccsal, de a döntésükről nem mondott véleményt, csak annyit fűzött hozzá: „Ne legyen abból is egy félreértés, hogy én hogyan interpretálom, amit ők mondanak.”

Ő maga konkrét indokot nem igazán kapott. „Azért is röhögök, mert ilyet egyébként még nem láttam” – mondta a lapnak. Neki eleve kényelmesebb az is, ha nem lesz rajta a Kutyapárt listáján, mert olyan szabályokat kellett volna  elfogadnia, hogy például nem fotózkodhat olyanokkal, akik politizálnak. „Így csinálni egy kampányt viszonylag nehéz lenne” – értékelte az esetet Juhász. Minimum akadályt jelentene szerinte, ha Csárdi Antallal, aki a helyi országgyűlési képviselő, nem csinálhatna közös videót, nem is említve a további politikustársakat. Juhásznak nincsenek ellenérzései, elfogadja a döntést – olvasható a Magyar Hang cikkében.

A nemrég átírt választási szabályok szerint fővárosi listát az a párt állíthat, amelyiknek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít. A pártnak Juhász Péteren túl két kerületben volt polgármesterjelöltje: Kovács Gergely Hegyvidéken Nagy Dávid pedig Újpesten indul – írta meg a 24.hu.

Úgy tűnik, hogy az eredeti tervektől eltérően Nánásiné Abonyi Gyöngyi lehet az I. kerület polgármester-jelöltje Juhász helyett. Eredetileg pusztán képviselőjelöltnek szánták.

Juhász indulását a Kétfarkú Kutya Párt decemberben jelentette be. Az állítják Juhász maga kereste meg a pártot indulási szándékával, amelyet a párt örömmel támogatott – írja a 24.hu.

(Kiemelt képünk: Juhász Péter. Fotó: Juhász Péter Facebook oldala)

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.