#családi tortúra – Út Dobógókőre: könnyűnek tűnik, de…

Gyerekeket futni busz után még soha nem láttam olyan akarattal, ahogyan a két, alig több mint ötéves fiú rohant. Holott már túl voltak egy többórás hegyi gyalogláson, mégis, a nevetéstől menni nem bírók anyákat és az idegösszeroppanás szélén álló apákat megszégyenítő módon rohantak. A kirándulás egyébként könnyednek indult, a cél a Pilis, közelebbről Dobogókő volt.

A barátaink ráértek, sem az ő, sem a mi gyerekeink nem voltak betegek (egy ilyen napot a legnehezebb kifogni), időben felkeltünk, nem esett az eső, nem tombolt a szél, nem jártunk nyakig sárban, a hőmérséklet is ideá­­lis volt. A tervezett útvonal: Budapestről autóval Pilisszentkereszt, a kék jelzésen Pilisszentkereszt, Zsivány-sziklák–Dobogókő–Két bükkfa-nyereg, majd busszal vissza, ismét Pilisszentkereszt.

Pilisszentkereszt központjában, ahogy máskor is szoktuk, fel szerettük volna húzni a bakancsainkat, de kiderült, hogy az enyém otthon maradt, viszont a férjem, Balázs kettőt is hozott magának – igaz, az egyik egy mínusz 40 fokra készített téli darab volt, ami, valljuk be, plusz 20-ban nem igazán komfortos. Szerencsére volt nála még egy futócipő is, így én megkaptam az egyik, több számmal nagyobb férfibakancsot. Nekivágtunk a hegynek.

A főtérről jobbra, Pilisszántó irányába kell elindulni, majd az első lehetőségnél élesen balra kanyarodva kezdődik a hosszú hegymászás. A kék csík kezdetben a faluban halad meredeken felfelé, s hosszan tartó kaptatóra kell felkészülni. Mielőtt beérnénk az erdőbe, keresztezzük a főutat: ezen gyerekekkel átkelni nem épp megnyugtató érzés, tekintettel arra, hogy az út kanyargós, így beláthatatlan. Ráadásul fiam, Benedek, és barátja, Andris mindennel el voltak foglalva, a hídépítéstől a fogócskáig, csak éppen a haladás esett nehezükre. „Tartalékold az erődet, ne fuss, ne cikkcakkban menj, tedd le azt a nehéz botot” – így a szülők.

Az útvonal része az országos kéktúrának, ezért a jelzések követhetők. Ugyanakkor az erdő első szakasza nem túl szép, hosszú időn át hallani a főútról a fölbőgetett motorokat. Elvileg húsz perc lett volna, de a gyakorlatban legalább háromnegyed óra volt, mire elértük a Zsivány-sziklákat, az út leglátványosabb részét. IV. Béla állítólag huzamosabb ideig rejtőzködött itt, de nem ezért lett a szikla zsivány, hanem mert úgy hírlik, kincseit elásatta az egyik szikla üregében. Egy zsiványbanda is hallott a lelőhelyről, és módszeresen átkutatta a területet. Kincset ugyan nem leltek, de búvóhelyet igen, ahonnan jól lehetett riogatni az embereket.

Benedek és Andris hatalmas elánnal vágott neki a szikláknak, az apák meg csak loholtak utánuk. Aztán a „hihetetlenül meredek csúcsok” meghódítása után folytattuk utunkat, egészen egy, a közelben lévő hatalmas fáig, amelynek ember nagyságú gyökerei közt szinte bújócskáztak a kicsik.Ilyenkorra a gyerekek általában farkaséhesek, igaz, ők a legszívesebben kirándulás közben folyton ennének. Megterítettünk a takarókon, s végre barátunk pár hónapos fia, Marci, aki eddig apukájának mellkasán, egy hordozóban csücsülve teljesítette a túrát, kinyújtóztathatta a végtagjait. A kisbabák szeretnek kirándulni, hiszen miközben a hordozókendőben pihennek, hallják édesanyjuk vagy édesapjuk szívverését, a mozgás pedig elringatja őket.

A jelzés innen egy gyönyörű fenyvesen keresztül vezet. Az ilyen fenyvesekben még a levegő illata is más. A vastag tűlevélszőnyeg elnyeli a léptek zaját, ami, különös módon, a gyerekekre is hat: szinte szó nélkül haladtak a magas fák alatt.

A fenyőfák közül kiérve jutottunk a kaptató legutolsó szakaszához, amely Dobogókő oldalában harántolva halad felfelé. A Kanyargós-patak felett átívelő fahídon át folytattuk utunkat felfelé. Errefelé már padok is vannak, meg lehet pihenni. Itt fel-feltűntek a dobogókői házak is, s mi meg sem álltunk a kilátóig, ahonnan belátható a Duna, távolabb a Magas Börzsöny hegyei, eminnen meg a Prédikálószék csúcsa.

Délután két óra múlt, s döntenünk kellett: miután megebédeltünk, várunk-e egy órát a buszra, amely visszavisz Pilisszentkeresztre, vagy az út mellett leereszkedünk a következő megállóhoz. A jóllakott gyerekekkel inkább az utóbbit választottuk, és a zöld kereszt jelzésen haladva elindultunk a Két bükkfa-nyereg buszmegállóhoz. „Simán megcsináljuk!” – biztattuk egymást.

Ez, mint kiderült, hurráoptimizmus volt, valahogy inkább „egyet előre, kettőt hátra” – tempóban haladtunk, cikázva az út két oldala között. Már elhagytuk az utolsó dobogókői kerítést, amikor döbbenten tapasztaltuk, hogy már csak 25 percünk van elérni a következő megállóban a buszt. Egyre kétségbeesettebben nyargaltunk lefelé, Andris és Benedek megszeppenve, de kitartva szaporázták lépteiket. Fogyott az idő, s újabb döntéshelyzetbe kerültünk, a turistaút keresztezte ugyanis a főútvonalat. Az apák győztek: a főúton haladtunk tovább. (Ezt mi, anyák, másoknak nem ajánljuk.)

Már csak kétszáz méterre voltunk a megállótól, amikor föltűnt a busz. Balázs, hátán a hatalmas hátizsákkal, rohant, hogy feltartóztassa a járművet. Ákos Marcival a mellkasán futott, Benedek és Andris kézen fogva extrasebességre kapcsolt. Barátnőm, Orsi és én meg annyira komikusnak találtuk az egész helyzetet, hogy csak nevetni tudtunk, a futásra alig maradt ener­­giánk. Benedek utolsó csepp erejével, hangosan kiabálva, mintha az életéért küzdene, biztatott: „Fussunk, fussunk!”

Nem kellett volna sietni. A megállónál elénk került egy másik útvonalról érkező turistacsoport, s pár percet még álldogáltunk is, mire felszállhattunk.

Jó tudni

Az útvonal a túrázásban kevésbé tapasztalt családoknak is ajánlott. A túra az országos kék jelzésen vezet, eltévedni szinte nem lehet. A folyamatos emelkedés miatt mindenki, még a kisgyermekek is belekóstolhatnak a hegymászás élményébe. Lelkileg fel kell készülni, hogy Pilisszentkereszt közelében az erdőn nagyon látszik az urbanizációs hatás. A Zsivány-sziklák azonban kárpótolnak. Az útvonal nagyjából 4,4 kilométer hosszú (aki le is megy, annak a duplája), az utolsó harmadán sok a pihenőpad. Hátrány, hogy 339 méter szintemelkedést kell leküzdeni. Dobogókőről a Volánbusz rendszeresen indít járatokat, így könnyen vissza lehet jutni Pilisszentkeresztre.