Szentpéteri Nagy Richard: Az uralom és a hatalom
A hatalom és az uralom természetesen ugyanazt jelenti, e szavak egymás szinonimái. A mindennapi életben tetszés szerint – és felváltva – használjuk mindkét fogalmat, és ugyanazt értjük rajtuk. Általában a világ alkotmányai sem tesznek különbséget e két szó között, hiszen az alkotmányok nem tudományos művekként, hanem legfőbb normákként funkcionálnak. A magyar Alaptörvény sem differenciál e tekintetben, igaz, a magyar Alaptörvény nem jogszabály (hiszen nem tartja magát annak), de jogi norma, amely többnyire jogi nyelven, az alkotmányok nyelvén szól hozzánk, és jogforrásnak minősül.
A hatalom és az uralom technikai terminusát nem a normák, hanem egyes társadalomtudósok választják el önkényesen egymástól, és néhányan közülük észszerű differenciálást végeznek el (míg mások csapnivaló okoskodásokba merülnek), de a legnagyobb hatása bizonyosan annak a különbségtételnek van (még ha ez egyes magyar követő-elméleteken nem látszik is), amelyet Max Weber állított fel. Az éppen száz éve elhunyt német társadalomkutató, szociológus, gondolkodó a legitimitás oldaláról közelített e fogalompárhoz, és a hatalmat lehetőségnek, az uralmat megvalósult realitásnak tekintette.
Felfogása szerint a hatalom absztrakt és általános, az uralom konkrét és egyedi, ezért ez utóbbi legitimnek számít, hiszen kiépüléséhez valamiféle (legalább hallgatólagos vagy beletörődő vagy az idővel megszokottá vált) társadalmi elfogadottság szükséges. Minthogy a legitimitásnak többféle forrása lehet (de a hagyomány, a rátermettség vagy a jogszerűség-észszerűség képében három forrása biztosan van), az uralomnak többféle típusa ragadható meg – a tradicionálistól a karizmatikuson át a racionális-legálisig.
Mármost egy tudomány, mint tudjuk, leíró jellegű diszciplína, és senkire se kötelező – nem úgy, mint a jog, amely elvileg mindenkire vonatkozik –, ám vannak összefüggések, amelyek a tudományos megismerés útján feltárhatók, és ha az igazság megtalálásához juttatnak el minket, társadalmi hasznuk is lehet, és tanulságul szolgálhatnak életünk éléséhez, de legalábbis ártani nem ártanak. Az sem tiltható meg ugyanakkor, hogy egyes tudományos tételeket bárki továbbgondoljon, ha erre szándéka és képessége van.
Mindenesetre a hatalmat úgy is fel lehet fogni, mint a politikai filozófia tárgyát, az uralmat pedig akként, mint amivel a tudomány – így a politikatudomány is – foglalkozik. Ha ezt a felfogást követjük, elénk tárul a politikai filozófia hatalmassága, és szemünkbe világít kétezer-ötszáz éve folyamatosan táplált tűzfénye, míg a másik oldalon egy alig száz éve meggyújtott őrtüzet találunk, amely – ahogyan egykor hitték – a tudomány szerény pislákolásával, de mégiscsak beragyog majd minden ház ablakán. Így – az ész napvilágánál – kirajzolódik a különbség az előíró és a leíró diszciplínák között, a vélekedés és a megismerés között, a bölcselkedés és a kutatás között, a filozófia és a tudomány között, a sollen és a sein, vagyis a kell és a van, azaz a legyen és a lehet között.
Ez az elválasztás nyitja meg a hatalom és az uralom közötti differenciálás lehetőségét, amellyel azért kívánunk élni, mert haladni igyekszünk a szabadság alkotmányának megértéséhez. Ez a tizedik állomásunk, most vagyunk félúton. Eddig széles bulváron baktattunk nagyobb léptekkel, most kanyargó ösvényre térünk, és araszolva közelítjük a célt. Az út mentén további jelzőtáblákat olvasunk majd le, amelyekre újabb fogalmakat írtak, de most már mind könnyebbnek érezzük majd a vándorlást. Érdemes megreszkírozni még e szükséges erőfeszítést, mert az alkotmányos szabadság megértése és megélése kárpótolni fog a fáradozásainkért. Kérjük hát az esély áldását, és ne forduljunk vissza, hiszen a nehezén túljutottunk.
