Kísérletekkel igazolták az érdekes jelenséget
Nem csupán jól hangzó közhely: ha eltévedünk, tényleg körbe-körbe járunk – ezt állítja a Current Biology hasábjain megjelent kutatási beszámoló. A vizsgálat arra is választ keresett, vajon mi áll a jelenség hátterében.
A kutatók először szereztek információkat empirikus módszerekkel arról, hogy az emberek valóban körben kezdenek járni, ha nincsenek megbízható információik arról, merre tart az útjuk. A tübingeni Max Planck Institut Biológiai és Kibernetikai kutatórészlegénél dolgozó Jan Souman és Marc Ernst a Szaharában és a németországi Bienwald-erdőben vizsgálta a kísérletben részt vevők haladási irányát, miután azok már órák óta bolyongtak az említett területeken segítség nélkül. A mérésekhez a résztvevők koordinátáit GPS-es jeladókkal rögzítették. Az adatok egyértelműen kimutatták, hogy a résztvevők csak akkor tudtak egyenes úton haladni, amikor a Nap vagy a Hold látható volt, de amint egyik égitest sem látszott már – akár felhő takarta el, akár egy hegyorom – rögtön körbe-körbe kezdtek haladni, pályájuk szerint, anélkül, hogy ezt észrevették volna.
Korábbi elméletek még azt feltételezték, ez a jelenség annak köszönhető, hogy az emberek többségének egyik lába egy picivel hosszabb vagy erősebb, mint a másik, ezért a test egyik irányban rendszerint „részrehajló” volna. A német kutatók azonban megcáfolták ezt az elméletet, mert kutatásaik során bekötött szemű emberekkel is vizsgálatokat végeztek, s kiderült, hogy a körpályára állást az emberek – lábaik egymáshoz viszonyított hosszától, erejétől függetlenül – többféle irányban is elkezdhetik, a jobbra vagy balra ívelő körpálya teljesen véletlenszerűen válthatja egymást.
A kutatók szerint a magyarázat a körpályán induló eltévedt emberek esetében az lehet, hogy az egyre gyengébb, vagy teljesen megszűnő – érzékszerveink által felfogható – egyértelmű jelek hiányában az egyenes vonalú mozgás irányának megtartása nem lehetséges, mivel megszűnik az egyenes érzékelésének képessége a viszonyítási pontok, információk hiányában. Ezt alátámasztani látszik az a megfigyelés is, hogy a vizsgált személyek közül sokan meg voltak győződve arról, hogy egyenesen haladnak, miközben a műszerek szerint már régen egy körpályát követtek. Éppen ezért van szüksége az embernek a pontos tájékozódáshoz olyan viszonyítási pontokra, mint egy torony, egy magányos fa, egy távoli hegyvonulat vagy maga a Nap.
