Erős az új Huawei-csomag

A Huawei a múlt héten Londonban bemutatta legújabb zászlóshajó-termékeit, a Mate 20-at és Mate 20 Pro okostelefont. A széria új készülékei tripla hátlapi kamerát kaptak, amelyek ultraszéles látószögű lencséivel akár makrofotók is készíthetők. Az új készülékekben a fotózás mellett már a videók rögzítését és szerkesztését is mesterséges intelligencia támogatja: az új MI Mozi mód segítségével mindenkiből profi filmes lehet. A két új csúcskészülék mellett a vállalat most első alkalommal mutatta be a Mate-sorozat tagját, a Huawei Mate 20 X-et, amelyet kifejezetten játékosoknak ajánlanak.

2018. október 31., 20:35

Szerző:

A Huawei Mate 20 és Mate 20 Prót a gyártó az idén szeptemberben bemutatott új Kirin 980-as chippel szerelte föl, amely azért különleges, mert dupla neurális feldolgozóegységet (NPU – Neural Processing Unit) tartalmaz. A chipkészlet nyolcmagos processzora azt jelenti, hogy a tavaly bemutatott előd, a Kirin 970-hez képest 20 százalékkal erősebb és 40 százalékkal hatékonyabb teljesítmény érhető el.

A Huawei – a márciusban bemutatott P20 Pro után – tripla hátlapi kamerával szerelte fel a Mate 20-at és a Mate 20 Prót is. A gyártó négyzet alakú fémkeretben, a vakuval együtt kétszer kettes elosztásban helyezte el a készülékek kameráit. A Mate 20 esetében 16 MP-es ultraszéles látószögű, 12 MP-es RGB és 8 MP-es teleobjektív, míg a Mate 20 Prónál 40 MP-es RGB, 20 MP-es ultraszéles látószögű és a 8 MP-es teleobjektív lencserendszer nyújt megoldást a makrofotózás problémáira is, hiszen a készülékek éles képeket készítenek még akkor is, ha az adott tárgy nagyon közel van. A gyártó azt ígéri, akár 2,5 cm-ről fotózva is éles lesz a kép. A Mate 20 és Mate 20 Pro kameráival emellett ultraszéles látószögű fotókat is készíthet a felhasználó.

Az AI-funkciók között a Mate 20-széria esetében is megtalálható az úgynevezett 4D prediktív fókusz, ami a mozgásban lévő tárgyak és alanyok útját kiszámítva képes tűéles fotók készítésére. Az új zászlóshajótermékeknél a nagy mélységélességű képek készítését szintén mesterséges intelligencia támogatja. Az úgynevezett MI Mester funkciónak köszönhetően pedig a Mate 20 Pro minden eddiginél több, 1500 helyzetet és több mint 5000 tárgyat képes felismerni 25 különböző kategóriában, és ezeknek megfelelően választja ki az optimális kamerabeállításokat.

Az újdonságokkal – ígéri a gyártó – a mobilos videók minősége is javulhat. A készülékek MI-videófunkcióinak köszönhetően igény szerint lehet szerkeszteni a mozgóképek fényerejét, telítettségét és színárnyalatait egyaránt. Az MI Mozi mód segítségével pedig módosítható és átszínezhető a videók háttere. A szintén mesterséges intelligenciával támogatott Spotlight Reel-funkció automatikusan felismeri az azonos témájú kisfilmeket, és egy 10 másodperces teaser videómontázst hoz létre a kiemelt jelenetekből.

A Mate 20 készüléknek 6,53 hüvelykes, a Mate 20 Prónak pedig 6,39 hüvelykes 3D-kijelzője van, s mindkét okostelefon esetében biztosított a biometrikus kijelzőfeloldás is: a Mate 20 a már megszokott hátlapi ujjlenyomat-olvasóval és arcfelismeréssel érkezik, míg a Mate 20 Prón a felhasználónak egy pontot kell megérintenie a kijelzőn az ujjlenyomatos azonosításhoz – de akár 3D-arcfelismerést is használhat. A kamera a felhasználó arcának ezer pontját képes beolvasni igen rövid idő alatt.

Az új Mate 20 egy 4000 mAh-s, a Mate 20 Pro 4200 mAh-s akkumulátorral érkezik a boltokba. A Mate 20 Pro akár a 40 W-os extrém gyors töltést is támogatja – ez 30 perc alatt 70 százalékos töltöttséget biztosít. A készülék továbbá lehetővé teszi a vezeték nélküli töltést is, amely 30 perc alatt 30 százalékkal növeli az akkumulátor energiáját. Az új Wireless Reverse Charging (vezeték nélküli fordított töltés) technológiájával pedig a készülékről akár más, szintén vezeték nélküli eszközök is tölthetők.

A gyártó most első alkalommal mutatott be nagy teljesítményű, kifejezetten játékosoknak szánt okostelefont is. A Mate 20 X különlegessége, hogy bár nagy felbontásban és villámgyorsan futnak rajta a legnagyobb grafikai igényű játékok és videók, mégsem melegszik túl a nagy teljesítményű, 5000 mAh-es akkumulátora. A nagy felbontású HDR10-tartalmakat a telefon 7,2 hüvelykes Amoled kijelzőjén tekintheti meg a felhasználó, melynek megfelelő fény-, szín- és kontrasztbeállításairól a beépített AI-funkciók gondoskodnak. Ahogy a széria többi készüléke, úgy a Mate 20 X-nek is három, négyzetesen elrendezett hátlapi kamerája van. / Koi Tamás