Pogány Judit: Éjszaka kukázom a színészbüfében, 30 éve nem vettem magamnak kabátot

Pogány Judit megdöbbentő dolgokat árult el magáról a Nyílt lapokkal című videósorozat új részében.

2024. május 8., 09:29

Szerző:

A második évadánál tart az Örkény Színház és a WMN közös YouTube-műsora, és a játékos kerekasztal-beszélgetésben ezúttal Pogány Judit, Szaplonczay Mária, Znamenák István és Hámori Gabriella vesznek részt. A felvételen a négy színész kártyákat húz, és az ezeken található kérdésekkel interjúvolják meg egymást.

Pogány Judit a szülésről

Egészen az interjú elején a hálapénz kerül szóba, és Pogány Judit arról mesél, hogy amikor ő fiatal volt, akkor teljesen normális volt az orvosoknak adott paraszolvencia. Akkor is adott pénzt, amikor 1972-ben megszületett a fia, P. Koltai Gábor.

„Én abban a generációban éltem, amikor ez még nem volt bűncselekmény, nem volt büntetendő, nem nézték rossz szemmel. Nagyon is jó szemmel nézték. Amikor én például bekerültem mint szülés előtti nő, elvárni se lehetett volna azt a helyzetet, hogy az ember ne készüljön arra, hogy majd megköszöni az orvosának. Ezzel együtt rosszul sikerült a szülés, sok bajjal járt, de hálapénz azért volt akkor is. Meg máskor is, sokszor”

– emlékszik vissza.

Pogány Judit arról, amikor a Nemzet Színészének választották

Pogány Judit azt mondja, hogy a lelkizős dolgokat mennyire nem szereti, az ilyesmiben nem hajlandó rész venni. Márpedig ilyen negédes dolgokat adtak a szájába akkor, amikor nemrégiben a Nemzet Színészének választották.

„Elért a sajtó bőven, és egyik interjú a másik után, és hát nem volt könnyű némelyiket kijavítani, mert ilyenek voltak benne, hogy minden vágyam az volt, hogy része lehessek annak a szívmelengető varázslatnak, amit úgy hívnak, színház. És akkor ezt úgy kihúztuk. A lírai és lelkizős dolgok nem annyira szimpatikusak nekem”

– üzeni Pogány Judit mindenkinek, aki esetleg még meg fogja őt interjúvolni a jövőben.

Pogány Judit a saját hangjáról

Elmesél egy érdekességet a pályája kezdetéről is.

„Az első szerepeket úgy kaptam meg, hogy 10-14 éves gyereknek néztek eredetileg. Már akkor elmúltam 21 éves. És akkor az ember a saját hangját megszokja, és nem is tudtam, hogy milyen borzalmas. Csak aztán ahogy telt az idő, kaptam egyéb más szerepeket is, és az első szerepekhez képest elég hamar megkaptam Shakespeare Ahogy tetszikjében Rosalinda [szerepét]. [...] Kaptam célzásokat, különösen színházi kritikusoktól. És akkor egyszer felvettem egy próbát magnóra. Ez 1973-ban történt, odaállítottam a földre, megnyomtam a gombot és felvettem a próbát. Hát ez végzetes volt. Mert visszahallgattam, és akkor abba akartam hagyni a pályát. Olyan sokként ért az, hogy elviselhetetlen a hangom és hallgathatatlan! És hogy ezzel nem lehet játszani. Nem azt hallom vissza, amit én próba közben érzelmileg beletettem a szerepbe, hanem egy kibírhatatlan... borzalmas. Az egy olyan sokk volt! És akkor Zsámbéki Gábor nem engedte”

– fejezi be a sztorit Pogány Judit azzal, hogy ki volt az, aki ragaszkodott hozzá annak idején, hogy a színésznő maradjon meg a színészi pályán. Érdekesség, hogy ez a bizonyos beszédhang, amit a tulajdonosa akkor kibírhatatlannak talált, mára már gyakorlatilag nemzeti kincs lett, hiszen többek között a Bogyó és Babóca című mese is Pogány Judit összetéveszthetetlen, csengő hangján szólal meg.

Pogány Judit a fenntarthatóságról

De a 79 éves színésznő legmeghökkentőbb nyilatkozata az, amikor arra felel, hogy saját megítélése szerint fenntartható-e az élet, amit él. Pogány Judit erről a következőket meséli:

„Biztos nagyon sok hibát követek el, de igyekszem. Én éjszaka is kukázom a színészbüfében, és szedem össze a szemétből a mások által kidobott műanyagpoharakat meg nem tudom, mi. Én sok mindenben igyekszem, de azért kegyetlenül nem élek úgy, ahogy fenntartható... Ja, de az, hogy 15-20 éve nem veszek ruhákat, a cipők lerohadnak, kilukadnak a lábamon, az azért egy jó pont! 30 éve vettem az utolsó kabátot, és nem is akarok már ebben a rövidke hátralévő pár évben kabátot váltani. Tehát vannak dolgok, amikben egész jó vagyok, de például túl sok elektromosságot használok, mert rosszul látok és szeretem a világosságot.”

Alább találja a teljes videót.

(Kiemelt kép: YouTube/WMN Magazin)