Újra lehet magyar pilóta a Forma1-ben Palkovics László miniszter szerint, és hamarosan épül a hazai MotoGP-pálya

2020. május 6., 17:18

Szerző:

Interjút adott a Nemzeti Sportnak Palkovics László innovációs miniszter, aki egyben az autó-motorsport fejlesztésének kormánybiztosa. A hosszú beszélgetésből rengeteg újdonságot megtudhattak a téma iránt érdeklődök.

Autó a Forma1 Magyar Nagydíján.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
  • Hamarosan indul az első MotoGP pálya építése. Ez valahol a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza háromszögben lesz, mivel ennek a területnek jók az infrastrukturális adottságai. Másfelől pedig itt távolabb tudják helyezni a lakott területektől a létesítményt.
  • Ha pedig lesz MotoGP pályánk, akkor „nekünk is még fontosabbá válik, hogy legyen jó versenyzőnk, ehhez meg kell teremteni a feltételrendszert.”
  • Előtte mindenképpen fel kell újítani a Hungaroringet, mert bár 2026-ig szól a szerződés, „ez nem is olyan sok idő. Át kell alakítani az egész főépületet és depóterületet, a nézőtérről már nem is beszélve.” Emiatt egy ügynökséget hoznak létre, amely megteremti a kapcsolatot az állam, a piac és a sport szereplői között.
  • Ha pedig ezekkel megvagyunk, „Fontos lenne, hogy az ötödik és a tizedik év között legyen Formula–1-es és MotoGP-pilótánk is”.