Lesz-e olcsóbb gáz és kőolaj?

Európa jövőbeni fejlődésének egyik meghatározó eleme, hogyan tudja és milyen áron kielégíteni energiaigényét. Kontinensünk energiahordozókban szegény, készletei az elmúlt évtizedekben jórészt kifogytak vagy gazdaságosan már nem kitermelhetők. Ezek pótlását eleinte atomerőművekkel próbálták megoldani, de a lakossági tiltakozások nyomán azok terjedése megtorpant. Az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyer a környezettudatos szemlélet, aminek nyomán az EU a megújuló energiaforrások hasznosításának élharcosává vált a világon. Azonban az adottságok miatt ennek a lehetőségei is korlátozottak: az így termelt energia egyrészt még jóval drágább, mint a hagyományos alapú, másrészt több területen a technológiai fejlettségi szint is egyelőre nehezíti a tömeges hasznosítást. Ennek nyomán még az 50 évre szóló távlati tervek szerint is csupán a felhasználás nagyjából harmadát tudják majd fedezni a megújuló forrásokból, ami óriási eredmény ugyan, de a hiányzó részt zömmel a fosszilis forrásokból kell majd fedezni.

A gond az, hogy ez döntő részben csak importból oldható meg. Az egyik fő behozatali irány az Északi-tenger, az ott kitermelt olaj és földgáz azonban alapvetően az északi országokat és Nagy-Britanniát, kisebb mértékben Nyugat-Európát látja el, ráadásul a készletek a becslések szerint viszonylag hamar kimerülnek. Észak-Afrikából és a Közel-Keletről is érkeznek energiahordozók, de ezek aránya nem meghatározó. Hatalmas jelentősége van viszont az orosz iránynak: az unióba behozott földgáz több mint fele, a kőolaj csaknem negyede onnan származik. Különösen fontos ez a közép-kelet-európai államoknak, ahol a fogyasztás döntő részét ez a forrás biztosítja.

Az energiafüggőség tehát tény, és a kérdés az, hogyan csökkenthető. Nem megnyugtató ugyanis az a helyzet, hogy egy ország kis túlzással meg tudja bénítani az európai gazdaságot azzal, ha megszünteti vagy akárcsak jelentősen visszafogja gáz- és kőolajszállításait. Bár ennek csekély az esélye, miután Oroszország számára is kulcsfontosságú az itteni piac, a biztonsági kockázat fennáll, még jóakarat esetén is, lásd az elmúlt évek ukrán árvitáit. Teljesen logikus tehát az a törekvés, hogy az EU alternatív beszerzési helyeket találjon, ezáltal csökkentse az egyoldalú kiszolgáltatottságot.

Az elmúlt napokban két fontos fejlemény történt, amely ezt a szándékot szolgálja. Az egyik az unió elnökének, Barrosónak a látogatása Azerbajdzsánban és Türkmenisztánban azzal a céllal, hogy életet leheljen a haldokolni látszó Nabucco-projektbe. Az évek óta tervezett vezeték a Kaukázusból és Közép-Ázsiából importálna földgázt Európába kimondottan azzal a céllal, hogy csökkentse az orosz importtól való függést. A 8 milliárd eurós beruházásra azonban rájár a rúd, és különböző problémák miatt hosszú ideje egy helyben topog: a fő gondot az jelenti, hogy egyelőre nem látni, honnan tölthető fel az évi 31 milliárd köbméterre tervezett kapacitása. Fő forrásként kezdettől fogva a volt szovjet köztársaságokra számítanak, azok azonban mindeddig nem vállaltak konkrét garanciákat.

Ennek oka, hogy az orosz befolyás arrafelé még erős, és Moszkva nagyvonalú ajánlatokkal igyekszik magának lenyúlni a forrásokat, így lehetetlenítve el a konkurens Nabuccót. Ott van ráadásul még a kínai piac is, amely a türkméneknek igen csábító. A helyi kormányok tehát több vasat tartanak a tűzben és ezzel is erősítik tárgyalási pozícióikat. Úgy tűnt, hogy ezzel a Nabucco holtpontra is jutott, ez indokolta Barroso mostani látogatását, amely a jelek szerint nem volt eredménytelen. A bakui vezetés szerződésben vállalt kötelezettséget földgáz szállítására a vezetékben, méghozzá a jövőben kiaknázandó Sah Deniz II. mezőből. Ez utóbbi várhatóan évi 15-16 milliárd köbmétert termel, ebből négyet már a törököknek ígértek, a maradék elvileg elég a vezeték beüzemeléséhez.

Mindez jelentős előrelépés, de óvatosan kell kezelni: a mennyiségről még nem egyeztek meg, a gázmező hasznosításához még évekre és kb. 30 milliárd dollárra van szükség, és még mindig ott vannak az oroszok, akik képesek meglepetést okozni. Barroso türkmenisztáni tárgyalásai szintén biztatóak voltak, ígéreteket és elkötelezettséget ott is kapott, konkrét garanciákat azonban nem. Ezzel együtt a két látogatás lökést adott a Nabuccónak, és nagyban megnőtt az esélye annak, hogy belátható időn belül alternatív földgázszállításhoz juthasson az unió.

Kontinensünk energiaellátása szempontjából a másik fontos fejlemény az olajiparban történt. A hét végén együttműködési megállapodást kötött a British Petroleum és a Rosznyeft az Északi-sark alatti olajmezők feltárására. Három projektet indítanak egyszerre egy vegyesvállalat létrehozásával a készletek felderítésére és kiaknázására. A kooperációt részvénycserével is megerősítették, melynek nyomán az orosz fél 5 százalékos részesedéshez jutott a BP-ben, míg a britek 9,5 százalékhoz a Rosznyeftben. Az ügylet hírére mindkét cég részvényeinek ára megugrott a tőzsdén, mutatva, hogy a piacok kedvező lehetőséget látnak a közös projektekben. A két vállalat 50 évre tervezi a végrehajtást, de már 5-10 éven belül olajat kíván szállítani Európába.

Ha az új gáz- és olajforrások biztosítása sikeres lesz, az jórészt hosszú évtizedekre megoldhatja földrészünk energiabiztonsági gondjait és elejét veheti a túlzott drágulásnak is. Ez azonban nem terelheti el a figyelmet a megújuló energiák arányának állandó növeléséről, valamint a hatékonyabb és takarékosabb felhasználás ösztönzéséről sem. Ez utóbbiak ugyanis a következő nemzedékek számára biztosíthatják az élhető környezet megőrzésének feltételeit.