Könnyebb elképzelni, hogy 2035-ben egymást fogjuk ölni az erőforrásokért

– Mit értsünk nemnövekedés alatt: gazdaságpolitikát, kutatási területet, filozófiát, életmódot?

– Mindegyiket és egy mozgalmat. Egy olyan alternatív gazdasági irányt szeretnénk felvázolni, amely környezetileg fenntarthatóbb és társadalmilag igazságosabb működésbe vezet át. Sokan freudi elszólással „nemfejlődésnek” hívják a nemnövekedést, pedig erről szó sincs. Csupán kivesszük a gazdaságból azt a kényszerű növekedést, amely most bele van kódolva, például a beépített elavuláson vagy a késleltetett technológián keresztül.

– Az mit jelent?

Az előbbi, hogy gyorsabban használódnak el a tárgyaink, mint kellene. Az utóbbi, hogy ugyan már van egy technológia, amiről tudjuk, hogy jobb annál, amit használunk, de nem vezetjük be, mert akkor mivel rukkolunk elő jövőre vagy mi lesz a raktárkészlettel. Ezek a visszatartások nem a jóllétünket szolgálják, hanem azt a dinamikát, amely fenntartja a növekedési ütemet és bizonyos értelemben a társadalom működését is. Az eredmény: az éves globális gazdasági növekedésből származó haszon 82 százaléka a társadalom felső egy százalékához megy, az emberiség fele pedig semmit sem lát belőle.

– És az, hogy van másik út, hogyan tud eljutni az emberekhez?

– A médián keresztül. Döbbenetes, hogy ezek a gondolatok vajon miért nem jönnek fel a médiában.

– Mert kinevetik és hülyének nézik azt, aki erről ír, beszél.

– Rám is szokták mondani, hogy hippi vagyok, meg kommunista. És akkor mi van? Nagyon szívesen leülök főáramú közgazdásszal is vitatkozni ezekről a dolgokról. De esély sincs rá, mert könnyebb elképzelni, hogy 2035-ben egymást fogjuk ölni az erőforrásokért, mint hogy egy jó társadalomban éljünk.

A teljes interjút lapunk csütörtökön megjelent számában olvashatják el.