Az Orbán-kormány vabankot játszik
A napokban bejelentett gazdasági tervekből úgy tűnik, hogy a pragmatikusok és a voluntaristák vitájából az utóbbiak kerültek ki győztesen. Miközben a kormány formálisan eleget tesz a hiányelvárásoknak, intézkedései csak elodázzák az égetően szükséges strukturális reformokat. Ezzel időt nyer ugyan, de legkésőbb két év múlva már drasztikus beavatkozásra lesz szükség az újabb válsághelyzet elkerülésére.
A kormány több lépcsőben ismertetett középtávú intézkedés csomagja enyhén szólva csalódást keltett szakértői körökben. Az elemzők azt várták, hogy az önkormányzati választások után olyan hosszútávú gazdasági koncepcióval állnak elő, amely a nagy rendszerek elkerülhetetlen szerkezeti átalakításának mikéntjéről, a fenntartható fejlődés feltételeinek a megteremtéséről szól. Ez magában foglalná egyebek mellett az állami kiadások csökkentését, a közigazgatás átszervezését és karcsúsítását, az egészségügy teljes átalakítását, a gazdasági növekedést ösztönző programokat, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mindezt úgy, hogy közben a pénzügyi egyensúly és a hiánycél is tartható legyen.
A kormány sokszor emlegetett dilemmája az volt, hogyan feleljen meg a szigorú fiskális elvárásoknak úgy, hogy közben ne kelljen látványos megszorító lépéseket tennie és úgy tűnjön, választási ígéreteit sem felejtette el. Első ránézésre is nyilvánvaló volt, hogy ez a szokásos költségvetési tételek átrendezésével nem lehetséges. A bevételek növelése újabb adóterheket, a kiadások csökkentése pedig megszorításokat jelent, és mindkét út feszültségeket teremt, nem beszélve a szerkezeti reformokról, amelyek társadalmi szintű elégedetlenséghez vezethetnek. A kormány a kockázatokat minimalizálni akarva olyan megoldást választott, amely elkerüli ugyan a közvetlen népszerűség vesztést, hosszabb távon azonban saját magát aknázza alá.
A hiányzó források megteremtésére különadók rendszerét vezette be, amelyeket jól hangzó populista szólamokkal és antikapitalista felhangokkal támasztott alá. A választóknak jó érzés hallaniuk, hogy végre nem velük, hanem a gonosz bankokkal és az extraprofitot termelő multikkal fizettetik meg a válság árát. Azon nagyon kevesen gondolkodnak el, milyen törvényszerű és mindenkit közvetlenül érintő következményei vannak az ilyen többletterheknek. Félreértés ne essék, elvileg járható út az, hogy egyes ágazatokkal rendkívüli adót fizettetnek, a kérdés inkább annak mértéke, konkrét területe és célja. A mi esetünkben a gond éppen ezekkel van.
Az elsőként bejelentett évi 200 milliárdos bankadó az érintettek tavalyi teljes nyereségének 60 százaléka. Ami ennél is érzékletesebb adat: az adó a hazai pénzintézetek több mint felét veszteségbe dönti, azaz szó sincs arról, hogy az extraprofitból vonnának el. A második lépcsőben az energetikát /70 milliárd/, a távközlést /60 milliárd/ és a kereskedelmi láncokat /30 milliárd/ terhelik meg, amelyek nem roppannak ugyan bele ebbe, de lenyelni sem fogják. Az első nyilvánvaló következmény tehát az, hogy az érintettek igyekeznek minél többet a fogyasztókra áthárítani az adóból, bárki is állítja ennek az ellenkezőjét. A sor végén pedig itt is mi állunk, azaz közvetve ugyan, de mi fizetünk.
Ennél is nagyobb baj, hogy a különadók a gazdaság még mindig prosperáló húzóágazatainak egy részét sújtják. A bankok visszafogják már eddig is leszűkített hitelezési tevékenységüket, csökkentik a kockázatokat. A többi területen költségcsökkentésre, a beruházások leállítására és burkolt áremelésre számíthatunk, ami fékezi az amúgy is lassan beinduló növekedést. Összhatásként az elemzők szerint a GDP jövőre kb. fél százalékkal kisebb mértékben fog növekedni, ami viszont visszahat a költségvetési bevételekre.
A legnagyobb baj azonban az, hogy ezek a "válságadók" csak átmeneti többletforrást jelentenek és nem oldanak meg semmit a gazdasági problémáinkból, a szépségtapasz csak elfedi az igazi gondokat. Más lenne a helyzet, ha a kormány a többletbevételt a működőképességük határára jutott nagy rendszerek átalakítására, azaz a szerkezeti reformok megkezdésére fordítaná, erről azonban szó sincs. A befolyó pénzek túlnyomó részét olyan adócsökkentésre fordítják, amelyből jórészt csak a magasabb jövedelműek profitálnak, azaz egy diszkrimináló jövedelem átrendezésre megy el. Szó sincs arról, amit a gazdasági miniszter állít, hogy ez nagyszabású munkahelyteremtés alapja lehet. Ahhoz nem az SZJA-hoz, hanem a tb-járulékokhoz kellene nyúlni, a cégeknek az jelentene valódi könnyebbséget.
A bejelentett lépésekből egyértelmű, hogy a kormány időt akar nyerni és elodázni a jelentősebb strukturális átalakításokat. Ahogy a kormányfő mondta, abban bíznak, hogy három év múlva már 5-6 százalékos lesz a GDP növekedés és ez biztosítani fogja az egyensúlyt. Ezzel azonban vabankot játszik: a különadók csak az elkövetkező két évre adnak fedezetet, miközben 2012-ben és 2013-ban a GDP kb. 5 százalékával megugrik az adósságtörlesztési igény. A Költségvetési Tanács elemzése szerint a most előterjesztett adótervek 2013-tól évi 700 milliárd forint bevételkiesést jelentenek a büdzsének, aminek ellentételezéséből egyelőre semmi sem látszik. Ezeket a tételeket még a 6 százalékos GDP emelkedés sem kompenzálná, mi történik abban az igen valószínű esetben, ha a növekedés ennél alacsonyabb lesz?
A jövő szempontjából még aggasztóbb a magánnyugdíj-pénztárak kivéreztetése. Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy a Fidesz-kormány minden egyeztetés nélkül egyszerűen elveszi az emberek pénzét azzal, hogy nem utalja tovább a járulékot a magánszámlákra, hanem beönti a költségvetés feneketlen zsákjába. A fő gond az, hogy a magánpénztárak azt a célt szolgálták, hogy az öngondoskodás jegyében csökkentsék az állami nyugdíjellátás terheit, mert az enélkül 15-20 év múlva összeomlana. Azaz az állam most vállalja a bevételkiesést azért, hogy a jövőben ne nőjenek elviselhetetlen mértékben a kiadásai. A mostani döntés után mi lesz? A kormány jelenleg évi 360 milliárd többletforráshoz jut ugyan, de miből fogja majd finanszírozni a később nyugdíjba menők ellátását, főleg akkor, ha ezt a pénzt most elherdálja?
A legfinomabb szó erre a végiggondolatlanság, a legideillőbb viszont a felelőtlenség. Kockázatos, a jövőt veszélyeztető lépések sorozatát teszi a kormány a pillanatnyi előnyökért. Úgy tesz, mint az a játékos, aki folyamatosan növeli a téteket és bízik abban, hogy szerencséje lesz és bejön a számítása. Csodák azonban nincsenek, ez legkésőbb két év múlva ki is fog derülni. Akkor döbbennek rá majd sokan, hogy az elvesztegetett idő és pénz árát keményen meg kell fizetnünk.
