Tudathasadás

Ezt persze lehet fantazmagóriának tartani, de háború idején kiváltképp nem az. Tisztes családapák mennek öldökölni. Zsidókat halomra gyilkoló nácik mentek haza megsimogatni gyermekük buksiját.
A horror a valós félelmeinket is megtestesíti, különben nem lenne annyira népszerű. Robert Louis Stevenson 1886-ban megjelent rémregényét, a Dr. Jekyll és
Mr. Hyde-ot nem véletlenül adják ki világszerte újra és újra. Már 1931-ben film készült belőle, majd újabb és újabb adaptációk. Persze elérte az elkerülhetetlen végzet: Leslie Bricusse és Frank Wildhorn musicalt írt belőle, ami ugyanúgy sikert aratott a Broadwayn, ahogy 1973-ban filmen is. Az nem állítható, hogy nálunk furtonfurt játszották a színházak, amelyekben nem lelt igazán otthonra a horror. Molnár László Musical Színháza mutatta be vagy 15 éve Békéscsabán, majd járta vele az országot, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is több alkalommal tetszést aratva.

Az alaptörténet némiképp hasonlít a Frankenstein-sztorihoz. Abban szintén egy magánakvaló orvos – aki leginkább csak a munkájára tud koncentrálni – létrehoz egy teremtményt, aki aztán elszabadulva gyilkológéppé válik.
Dr. Jekyll maga válik azzá. De tulajdonképpen Frankenstein teremtményét is felfoghatjuk az ő sötét oldalának, rossz énjének. Pusztító démonaink testesülnek meg benne, ahogy Hieronymus Bosch festményein is azokat láthatjuk. Hajlamunk a tudathasadásra leképeződik a művészetben. Babits Mihály A gólyakalifa című regényében már egy 16 éves fiút ér el a személyiséghasadás, hideglelős álmai nappal is kísértik. Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabjában lidércesen összemosódik álom és valóság. A Budapest Bábszínházban, Ascher Tamás rendezésében, a 12 esztendős Coreline belép egy kis elfalazott ajtón, és a vidéki unalomnál sokkal izgalmasabb, de mint kiderül, szörnyűségesebb világ tárul elé, amitől aztán alig bír szabadulni. Az Operaház fantomjának címszereplőjében is ott lakik két én, amit az is mutat, hogy fél arcát maszk mögé rejti. Ez a rútul sebhelyes fél arc jelzi a démoni énjét, az olykor elszabaduló, dühöngő gyilkost, a másik fél arca az érzékeny, sérülékeny, művészetkedvelő, tehetségpártoló lényét mutatja. Akár a vámpír, aki kulturált, disztingvált gróf nappal, de éjjel vérszívó sátán.

A Budapesti Operettszínházban, a Jekyll és Hyde musicalváltozatában nem sokat lacafacáznak, az előadás elején kijön a zenekari árok elé Mészáros Árpád Zsolt mint John Utterson ügyvéd, és a miheztartás végett rögtön a szemünkbe mondja, hogy mindannyiunkban lakozik egy jó és egy rossz én. Hamarosan látjuk is a Jekyll elegáns lakásában berendezett laboratóriumot, és benne a doktort. Dolhai Attila eljátssza a lázas hevülettel kutató orvost, aki csupán a vegyszereire, üvegcséire, monomániájára tud koncentrálni, hogy olyan szérumot fedezzen fel, amely csak az emberek jobbik énjét engedi érvényesülni, így nem lennének háborúk, és akár a világbéke is megvalósulhatna. Manapság különösen szép vágyálom ez. A kutatásokhoz támogatásra is szükség lenne, ehhez bizottság előtt kell előadni a tervét, ám totális elutasításra talál.

Nem szeretem, hogy a bizottság valamennyi tagját ostoba tökfejnek ábrázolják, karikaturisztikusan megjelenítve. Különösen mostanában meg kellene mutatni, hogy a pusztító indulatok gerjesztése – ahogy a háború is – sajnos sokak érdekében áll, és bizony ők nem feltétlenül vicces fajankók. Netán ilyen tartalmakat már nem bír el a musical műfaja? Ha túlzottan tartalmas, úgy jár, mint a Nine kiváló előadása, hogy nem akad elég nézője? Fogós kérdés. A Jekyll és Hyde Vincze Balázs által rendezett és koreografált előadásában a közlendő súlyosságához képest számomra túl sok a könnyed revüelem. Igaz, lendületesek, gondosan kivitelezettek, olykor bravúrosak. Vonzzák a tekintetet, lekötik a figyelmet. Cziegler Balázs mutatós díszletei között Fekete Katalin viktoriánus kort idéző pompázatos jelmezei, az estélyik, zsakettek, cilinderek, díszes kalapok, főleg, ha táncra perdülnek bennük a művészek, látványos szín- és formakavalkáddá válnak. Szívesen nézem, de olykor zavar, hogy elharapódzva elvonják a figyelmet a lényegről, ami azért elő-előtör a produkcióból.

Dolhai nem egysíkúan elvetemült embert játszik. Eredendően nemes eszmék vezénylik, a kutatást tápláló kíváncsiság és világjobbító szándék hajtja. De feldühödik attól, hogy falakba ütközik, és nem tudja megállítani az elfajuló kísérletet.
A kutatás eredménye gyakran függetlenedik a tudóstól. Ahogy az emberből előtörhet a jó és a rossz, úgy például az atomkutatás eredménye is felhasználható békés célokra, de akár a Föld elpusztítására is. Ezt tényleg nehéz revü formájában elregélni. Alapvetően szórakoztató produkcióról van szó, miközben a dalokban azért ott van sok élettapasztalat, fájdalom. Nádasi Veronika Lucy Harrisként, érző szívű prostituáltként, aki bizonyos tekintetben menedéket jelent Jekyll, majd eltorzuló énje, Hyde számára is, olyan mély fájdalommal, annyira lefegyverzően áradó hanggal énekel, hogy megrendül tőle a lélek. Érzékelteti a társadalomból kivetettek, az alul lévők sorsát. Széles Flóra Emma Carew, Jekyll menyasszonya, aki mind rémültebben figyeli az eseményeket. Belőle is borzongatóan fájdalmas dallamok törnek elő. Siménfalvy Ágota a madame. Kizsákmányolja az alárendelt kéjhölgyeket, de azért együtt is érez velük. Földes Tamás Emma aggódó apjaként, átlagpolgárként nemigen tesz mást, mint értetlenkedve, tehetetlenül, széttárja a karját. Oberfrank Péter karmesterként sodró tempót diktál a többször felfénylő zenekarnak.

A premieren a székükből felpattanva, állva tapsoltak a nézők. Hálásak voltak érte, hogy a tudathasadás szinte mindenkit foglalkoztató, nagyon is a levegőben lévő témáját jobbára üdítően tálalták számukra, nem húztak be nekik nehezen elviselhető gyomrosokat. A tömegkultúra gyakran ízletes ostyába csomagolja a keserű pirulát, de azért fontos, hogy mégiscsak sokaknak beszél róla. Đ

(Jekyll és Hyde, Budapesti Operettszínház)