Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a G20-országok, gyakorlatilag az egész világ összeül virtuálisan

2020. március 25. 07:48 - szerző: MTI

Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak a G20-országok csütörtökön, hogy megvitathassák a koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolását - közölte a világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia.

A sajtó munkatársai a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 pénzügyminiszteri találkozójának sajtóközpontjában, Rijádban 2020. február 21-én, a
Fotó: MTI/EPA/Nufal Ibrahim

A tájékoztatás szerint az Abdel-Azíz Szalmán szaúdi uralkodó által levezetett ülésen többek között Spanyolország, Jordánia, Szingapúr, Svájc, illetve az ENSZ, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői is rész vesznek, ahogy például az Afrikai Unió, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) is képviseltetni fogja magát.

António Guterres ENSZ-főtitkár "háborús időkben használatoshoz" hasonló intézkedéscsomag elfogadására szólította fel a G20-akat. Szerinte rendkívül fontos lenne komoly, dollártrilliókban mérhető gazdaságösztönző lépéseket foganatosítani. Hozzátette, megfelelő reakció híján "apokaliptikus léptékű, mindenkit érintő világjárvány alakulhat ki".