Radnóti Sándor: Then to the elements – Heller Ágnes halálára
Aztán az elemek közé, legyél szabad – mondja Prospero Arielnek. Így halt meg Heller Ágnes, az elemek között, szabadon. Beúszott a Balatonba, ahogy minden nyáron tette, hosszú órákig, és nem tért vissza. Nemrég ünnepeltük kilencvenedik születésnapját. Testi és szellemi erejének teljes birtokában volt. Az előbb csak félelmet keltő, majd utóbb bebizonyosodó hír éppen utolsó – még kiadatlan – könyvének olvasása közben ért, amely a két nagy európai műfajról, a tragédiáról és a filozófiáról szól. A halál szomorú, de nem tragikus – írta benne –, mert ha az lenne, minden ember tragikus hős lenne. Így kellene felfognunk Heller Ágnes elmúlását, akinek megadatott a teljes élet, s megalkotta, aminek fogalmával fiatalkorában sokat foglalkozott, a maga értelmes életét.
Arisztotelész megkülönböztette a szerencsés embert a szerencsés természetű embertől – „akiket szerencsésnek nevezünk, azok nem a véletlen folytán azok. Tehát nem is szerencsések ezek, hiszen azok a szerencsések, akiknél a szerencsés véletlen az oka valamennyi javuknak”. József Attila „erényekből épült szerencséről” írt. Ebben az értelemben beszélhettünk Heller Ágnes szerencsejavairól, arról, hogy üstökön tudta ragadni mindig a szerencsét, mindent szerencsésre tudott fordítani maga körül, minden szerencsétlenséget a visszájára fordított, s mindmostanáig dacolt az évekkel is.
Élete arany alapja a rendkívüli munka volt, amit elvégzett. Könyvek hatalmas sorában építette fel filozófiáját, amelynek középpontjában az erkölcs, a történelem, a mindennapi élet és a modernitás dilemmája állt. Az utóbbit így jellemezte egy helyen: „A hagyományos társadalmakban az érett magzat genetikai aprioriját egy megcímzett borítékban szállították születési helyére, idejébe, rangjába (például athéni szabad polgár vagy római rabszolgalány). Rendeltetése már bölcsőjére lett írva. A modern ember borítéka megcímezetlen. Magának kell megcímeznie azt. Az alapító mondatot, mely szerint minden ember szabadnak született, mellyel az alaptalan modern világ megalapozta önmagát, már rég természetesnek tekintjük, holott cseppet sem az. Már csak azért sem, mert önmagában semmitmondó, mi több, értelmetlen (mondaná Wittgenstein). De ugyanennek a mondatnak funkciója és hatása felmérhetetlen. Arra kötelezi ugyanis az aláírókat, hogy minden embert »természettől fogva« egyenlően szabadnak tekintsen, és így is kezelje. A modern világot a szabadságra alapozzuk, de a szabadság olyan alap, mely nem alapoz meg semmit. Nem mindenki írja alá az alapító mondatot, hogy minden ember egyaránt szabadnak született s egyaránt van ésszel és lelkiismerettel felruházva (mondjuk a rasszisták nem), s így az alapozó mondat maga szorul ránk, azaz megalapozására.”
A modern világ vezető értéke Heller számára az élet mellett a szabadság volt. Fiatalabb korában marxista szocialistaként állt ki mellette. Vele ment el az utolsó magyar aláírója a félszáz évvel ezelőtti korčulai nyilatkozatnak, amelyben filozófusok tiltakoztak Csehszlovákia megszállása ellen. Emigrációra kényszerült, megalapozta világhírét. Liberálisként tért vissza, s engesztelhetetlen ellenfele – vagy ha tetszik, ellensége – lett az Orbán-féle autokráciának, a szabadságjogoktól való fokozatos megfosztásnak.
Amikor úgy érezte, hogy lezárta filozófiáját, a vallással és a művészettel kezdett foglalkozni, filozófiatörténetet írt. Gondolkozdája egy pillanatra nem szünetelt, tele volt ötletekkel. Majdnem minden hónapban elutazott valahová, gyakran a világ távoli szegletébe előadást tartani, konferenciára, könyvbemutatóra. De itthon is eleget tett minden becsületes felkérésnek.
Régebben volt egy játéka, hogy barátait, ismerőseit híres világirodalmi alakokhoz hasonlította. Most én is megteszem ezt vele, s imádott Lessingjének Minna von Barnhelmjéhez hasonlítom, a bölcs leányhoz, aki belátja a tragédiát, de nem válik sem tragikus alakká, sem a tragédia hirdetőjévé, mert – ahogy Heller Ágnes mestere, Lukács György mondta – tánclépésben halad át az élet meredélyein.
Majd kiúszik az életből.
