Pénzes cápa
Agyonbeszélt hétköznapok, torlódó kommunikációhullámok, elemzések, reklámok és szórakoztató show-k egymásba gabalyodva: a tömegkommunikáció irányítja a népeket. Akik hallgatnak rá: nyernek vagy vesztenek. Mint itt, ahol egy nyomorult lúzer le akar számolni a gazdasági műsor tippeket is adó, tenyérbemászóan magabiztos show-manjével (George Clooney), akinek a tanácsa szerint befektette teljes örökségét, és el is vesztette.
Élő adás éppen. Bent a stúdióban a pénzügyi guru és a felindult bosszúálló. Kint a vezérlőben a technikai csapat, élén a riadt rendező (Julia Roberts). A pisztolyos látogató (Jack O’Connel) robbanómellényt erőltet a megzavart műsorvezetőre. A váratlan vendég ujja a halottember-kapcsolón táncol. A semtex csak akkor robban, ha a merénylő elereszti a piros gombot. Ezért nem is szabad, nem is lehet lelőni a támadót, hiszen a detonáció nyomán felmérhetetlen lenne a pusztítás az épületben.
A két férfi közben kóstolgatja egymást. Érkezik a hivatalos, rendőrségi túsztárgyaló is. Ám a merénylő nem akar vele beszélni. Senkivel sem. Ez kettejük küzdelme: a bosszúálló áldozaté és a hazug csábítóé – élő adásban. Bár mindenki abban lenne érdekelt, hogy valamilyen megoldásra juthassanak robbanás nélkül, de a helyzet egyre cifrább lesz. Elébb az amerikai csatornák veszik át a közvetítést, majd szanaszét a világban is rákapcsolnak a drámára, amelyben kárpótlást követel tőzsdei veszteségeiért az elkeseredetten agresszív fiatalember.
Az erős beszorítottság, a kétoldalú kiszolgáltatottság, a biztonsági erők igyekezete, a nézők bávasága folyamatosan feszíti a helyzetet. Érezzük a prést a nézőtéren is, valahogy úgy, mint a hajdani Hollywood emlékezetes filmjeiben. Amelyek mindig professzionális módon kezelték a drámai hatásokhoz szükséges szociálpszichológiai elemeket.
(Rendezte: Jodie Foster)
