Orbán Viktor, a magyar Rambo – Székely Csaba: A NER valóban hajaz a totalitárius rendszerekre

2018. szeptember 9. 06:00 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Románia száz éves fennállása alkalmából a DoR című folyóirat kiválasztott száz olyan neves személyiséget (művészt, tudóst, vállalkozót, aktivistát), akik szerintük nagy hatással lesznek Románia következő száz évére. A „százasok” közé került a fiatal erdélyi drámaíró, Székely Csaba is, aki Bányavirág című trilógájával robbant be a hazai színházi életbe. Nemrég jelent meg az Idegenek és más színdarabok című kötete. A drámaíró Orbán Viktor idei tusványosi beszédét parodizálta az Egy beszéd gondolathű átirata című cikkében, amelyben a vezér azt is kijelenti: „Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen lesz akkor a jövő Európája. A válaszom az, hogy ha Európa is csatlakozni kíván majd a Galaktikus Magyar Birodalomhoz, ám legyen, megfontoljuk. Mi, magyarok barátságosak és vendégszeretők vagyunk. Kivéve, ha muszlimokról, paraszt románokról vagy bármilyen más kultúrájú népségről, esetleg homoszexuálisokról van szó.” A szerzőt a magyarországi kultúrharcokról is kérdeztük.

– Önt elsősorban drámaíróként ismerjük. Mi késztette arra, hogy Orbán Viktor tusványosi beszédének „gondolathű átiratát” elkészítse?

– Hont András, a HVG szerkesztője megkérdezte, írnék-e valamit a tusványosi beszédről a vélemény rovatukba, én pedig igent mondtam. Elemző szöveget nem igazán tudnék írni, csak ilyen parodisztikus valamit, úgyhogy ez lett belőle. Én így nyilvánítok véleményt.

– Orbán Tusványoson meghirdette, hogy újra kell építeni a Kárpát-medencét, sőt Közép-Európát, amelynek természetesen Magyarország lesz a központja. Milyen visszhangja volt ennek Romániában?

– A román sajtó és a román politikusok minden évben érzékenyen reagálnak a miniszterelnök beszédére. Ez idén is így volt. Ezúttal többen sértőnek találták, hogy idejön Romániába, és azt mondja: nincs mit ünnepelni Románia létrejöttének százéves évfordulóján. Egyébként ez igazságtalan vád, Orbán nem ezt mondta, hanem azt: tiszteletben tartjuk, hogy Románia számára ez ünnep, a románok pedig tartsák tiszteletben, hogy számunkra nem az. Ami egy okosan elhelyezett mondat, hiszen a tusványosi közönség pontosan ezt akarja hallani. Az erdélyi magyarságnak kell egy Rambo, aki egymaga megnyeri az évtizedekkel korábban elvesztett vietnami háborút – esetünkben: aki jóváteszi Trianont –, és Orbán Viktor az ő ügyes retorikájával tökéletesen eleget tesz a magyar Rambo szerepének. Más kérdés, hogy vajon jó-e az erdélyi magyarságnak, ha valaki ilyen álomban ringatja őket.

Fotó: Reviczky Zsolt

– És jó ez?

– Nem, mivel konzervál egy száz évvel ezelőtti mentális állapotot. A 21. században 21. századi megoldásokat kellene keresni a problémáinkra és fájdalmainkra. A román médiában minden egyes tusványosi beszéd után felerősödnek a magyarellenes hangok. A politikai beszélgetőműsorok meghívottjai megkeresik azokat a mondatokat, amelyekbe beleköthetnek, amelyeken feldühödhetnek, és ki lehet találni, kire zúdítják a dühüket: ránk, erdélyi magyarokra. De a legsúlyosabb üzenet a multikulturalizmus-ellenesség. Mi itt éppen a multikulturalizmusra hivatkozva próbáljuk elérni, hogy a román állam biztosítsa számunkra a minket megillető jogokat. Egy-egy ilyen beszéd után viszont könnyen a fejünkhöz vághatják: lám, éppen a magyar miniszterelnök hangoztatja, hogy a multikulturalizmus rossz, akkor meg mit ugráltok? Szóval arra a kérdésre, hogy van-e bármilyen hasznuk ezeknek a beszédeknek az erdélyi magyarság számára, a véleményem határozott nem.

– Írásában kifigurázza Orbán cezaromániás hatalmi vágyait. A Tejútrendszerben létrejön a magyar galaxis. Az új Galaktikus Magyar Birodalomban Orbán lenne Darth Vader? Lát ellenzéki Jedi lovagokat is?

– Orbán inkább Palpatine kancellár lenne, a Galaktikus birodalom császára, Darth Vaderünk nincs, mert a NER-ben senkinek sem lehet akkora ereje, hogy veszélyt jelentsen a kancellárra. Jedi lovagok sincsenek – legalábbis azok között, akiket az Országgyűlésben látok –, mert egy igazi Jedi nem venne részt ennek a parlamentnek a munkájában, soha nem lenne része ennek a rendszernek. Az ellenzéki pártok elég sok kárt okoztak már azzal, hogy ott vannak. Ezt nem úgy értem, hogy ne lenne jó az ellenzékiség mint magatartás. Sőt ellenzékinek lenni ma az egyetlen erkölcsileg helyes magatartás a magyar közéletben.

– Az ön átiratában miniszterelnökünk így fejezi be a beszédét: „Mert mi vagyunk Európa jövője. Én minket úgy segéljem.” Vagyis vezérünk isteni személynek tekinti önmagát. De ki tette őt istenivé?

– Sokan felelősek ezért, talán a miniszterelnök a legkevésbé. Színpadon sem azért hisszük el egy szereplőnek, hogy ő egy isten, mert azt mondja magáról, hanem azért, mert a többiek úgy viszonyulnak hozzá.

– Hazai íróink többsége ódzkodik attól, hogy aktuálpolitikai kérdésekkel ilyen nyíltan foglalkozzon. Ön szerint ez érthető? Vagy inkább gyávaságról, netán jogos félelmekről szól?

– Őszintén szólva én is ódzkodom a politikai véleménynyilvánítástól, mert hiszen miért pont én mondjam el, hogy miről mit gondolok? Az én véleményem semmivel sem különb vagy fontosabb, mint bárki másé. Amúgy is csak azok olvassák el, akik nagyjából egyetértenek velem. Esetleg még az, aki fel fog jelenteni érte a Magyar Időkben. De ha megkérdezik a véleményem, válaszolok mindenkinek, és egyáltalán nem félek. Ugyanakkor megértem azt is, aki fél. Jogosan, ugyanis a NER-inkompatibilis vélemények vállalása egzisztenciális következményekkel járhat, s főleg családosoknál ez probléma. A Magyar Idők listázása nem vicc. Ha megjelent a neved azok között, akik szerintük büntetést érdemelnének, akkor számíthatsz arra, hogy a büntetés valamilyen formában be is fog következni. Például úgy, hogy nem kapsz több munkát, vagy elkezdett munkákat lemondanak, projektekből kipenderítenek. Azért nem akarok konkrétumokat mondani, mert nem akarok beköpni senkit. Másrészt ez nem az én egyszemélyes sztorim, hanem sokakat érint, akikre ilyen módon rászállnak. Nem én vagyok a lényeg ebben a történetben, hanem az, hogy így működnek a dolgok.

– Ön nem is tart retorziótól?

– Nem érdekelnek. Tisztában vagyok vele, hogy ma csak egyetlen vélemény elfogadott, minden mást fröcsögő gyűlöletnek nevez a hatalom, és alkalomadtán megtorolja. A rendszerkritika mai neve: gyűlölködés.

– De hisz épp a kormány szítja szándékosan a gyűlöletet az idegenek, bevándorlók, kisebbségek vagy akár Soros ellen.

– A jelenlegi kormány minden tájékoztató anyagában, a közmédia minden manipulált híranyagában tetten érhető az uszítás valakik ellen. Amikor azt mondom, hogy ezzel fertőzik a lakosságot, hogy ez égbekiáltó bűn, ez szégyen, ez nemzetellenes, akkor ezt nem gyűlölködésből mondom, hanem mert aggódom Magyarország jövőjéért. Amúgy pedig én egyáltalán nem gyűlölök senkit. Neheztelni sem a hatalom katonáira neheztelek, hanem azokra a barátokra, ismerősökre, akik óvatosságból cserbenhagynak. Valójában ők azok, akik fenntartják a rendszert.

– Kikre gondol?

– Azokra, akik pozíciójukból kifolyólag ilyenkor kiállhatnának mellettünk. Megmutathatnák, hogy nem lesznek a boszorkányüldözés eszközei, hogy a munkánk számít, nem a politikai véleményünk, és ha velünk így bánnak, akkor ők felborítják az asztalt. De nem borogatnak semmit, hallgatnak, és inkább valaki mással dolgoznak tovább. És ezzel valóban a NER fenntartóivá válnak. Ennek a rendszernek is van jó és rossz oldala is, és ők a rossz oldalát erősítik: az embertelenséget.

– A NER-nek mi a jó oldala, és kinek jó? Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának? Netán a határon túli magyaroknak?

Volt néhány szociális intézkedés, amelyeket baloldali kormányoknak kellett volna megvalósítaniuk, de nem tették. Például bizonyos szolgáltatások olcsóbbá vagy ingyenessé tétele, a nagyobb családoknak járó kedvezmények. És igen, a pozitívumok közé sorolom a határon túli iskolák restaurálását, támogatását is. Hogy mi a mögöttes cél, az most mindegy, ugyanis tudni kell, hogy Romániában előbb épül fel száz ortodox katedrális, mint hogy helyrepofoznának egyetlen iskolát. Márpedig azoknak a gyerekeknek is kell valahol tanulniuk.

– Ez kompenzálja a NER embertelenségét?

– Ha így gondolnám, befognám a szám, és csak azért nyitnám ki, hogy éltessem a kormányt. Az embertelent szó szerint értem: az embert megfosztják lényegétől vagyis ember-telenítik. A magyar ember sem ember, hanem erőforrás. Akkor hasznos, ha a hatalom saját céljaira hasznosítható. Alkalomadtán eldobható, helyettesíthető. A nem magyarok pedig még rosszabbak: ők alacsonyrendű valamik, Bayer Zsoltnak több tucat cifra meghatározása van rá, hogy micsodák. Azokra rá lehet ereszteni a kutyákat is. A balliberálisok majd – a NER-szótár szerint – ajvékolnak, sivalkodnak, hisztiznek egy kicsit, de kit érdekel. Ilyen légkörben, ahol ennyire nem számít az ember, a barátság, az adott szó, könnyű kétségbeesni és csalódottan kivonulni a világból. De mindig akad valaki, aki visszaadja az emberekbe vetett hitem. Most például legutóbb – remélem, nem ártok neki azzal, hogy megnevezem – Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.

– Arra utal, hogy a 10 című darabját decemberben bemutatják a Radnótiban?

– Ez már csak a végeredmény. Hogy pont ez a darab lett, és pont most, az Sebestyén Abának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színész-rendezőjének köszönhető, a budapesti előadást is ő rendezi majd. Kováts Adél akkor hívott és olyankor mutatott érdeklődést felém, emberséget, amikor más helyeken ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Mint említettem, a listázásnak következményei vannak. Ha bekerülsz abba a brancsba, akiket utálni kell, becsukódhatnak előtted az ajtók. De ha valaki megnézi a Radnóti Színház műsorát, akkor láthatja, hogy Adél nem fél.

– Térjünk vissza Tusványosra. Vitát rendeztek a hazai kultúrharcról, L. Simon László, Prőhle Gergely mellett részt vett ezen Orbán János Dénes erdélyi költő is, aki jelenleg a Magyar Idők kultúrarovatának vezetője. Ez a vita kevésbé ihlette meg önt?

– Egyelőre kíváncsian figyelem, mi lesz a kultúrharcosokkal. Úgy tűnik, még „házon belül” sem világos, mit is akarnak. Most találják ki, hogyan lehetne úgy újradefiniálni a kultúrát, mint egy Mészáros Lőrinc számára kiírt tendert: azaz lehetőleg csak azok legyenek benne, akiket ők akarnak.

– Orbán János Dénes a vitán kijelentette: „Minden meg van fertőzve kultúrmocsokkal és szennyel, az egyetemek világa is. Ha nem akarjuk, hogy totálisan konzumidióta legyen a magyar társadalom, be kell avatkozni az államnak.” Nekem erről eszembe jutott egy másik idézet. „Tovább kell erősítenünk az ideológiai frontot Pártunk elméleti színvonalának emelésével. Meg kell javítanunk nemcsak a pártoktatás minőségét, de fokozottabb figyelmet kell fordítanunk a középiskolák és az egyetem világnézeti oktatására.” Ezt Rákosi Mátyás mondta 1950-ben.

– A NER valóban hajaz a totalitárius rendszerekre. Minden párhuzam a Rákosi-érával a NER sajátossága, de nem Orbán János Dénesé. Ő nem így gondolkodik. Ő üzletember, nem egy ideológia követője. Nem hiszem, hogy bármit is komolyan gondolna abból, amit leír. Kivéve, ha az egy sokjegyű szám a számla alján.

– Ő az Előretolt Helyőrség egyik alapítója, a kilencvenes években induló fiatal erdélyi írómozgalmak egyik vezéralakja volt. Most a kormánymédia barikádjairól vezényli a jobboldali kultúrharcot. Furcsa pályaív, nem?

– Ismerem őt, és jóban vagyunk. Vagy voltunk, nem tudom, régóta nem találkoztunk, és azóta engem is listázott az az újnyilas lap, ahova dolgozni szegődött. Mindig imádott provokálni, jól is csinálta, és szerintem polgárpukkasztásnak szánja azt is, amit most művel. Csak számára a polgár most az úgynevezett „balliberális holdudvar”. Azt azonban neki is tudnia kell, hogy jönnek majd fiatal, tehetséges költők, akik ugyanolyan megvetéssel fognak róla és a rendszerhűségéről beszélni, ahogyan ő ostorozta annak idején azokat az alkotókat, akik kiszolgálták a hatalmat.

– Az ön olvasatában miről szól a magyarországi kultúrharc?

– Harcnak nem harc, mert nincsenek egymással szemben álló felek, hanem van a magyar kultúra, és vannak NERőlegények, akik erővel ki akarják verni onnan a rajtuk kívüli szereplőket. Nekem egyelőre szimbolikus térfoglalásnak tűnik az egész. Mint amikor egy leigázott területen a győztes fél lerombolja a szobrokat, és helyükre a saját hősök szobrait állítja. Csak itt még nincsenek kiöntve az új szobrok. Lehet, hogy nem is lesznek, mert a rombolás is elég nekik.

Fotó: Valentin Covaciu

– Mennyire gyűrűzik be a kultúrharc Erdélybe? Vagy ott a közös magyarságtudat tompítja az ellentéteket?

– A megosztottság ugyanolyan nálunk is. Itt is vannak fekete bárányok, akiket igyekeznek kitúrni mindenhonnan azok, akik megtehetik. Itt is vannak, akik magukat hős szabadságharcosoknak állítják be, és számon kérik másokon nagyapáik értékrendjét. Itt is vannak veszélyben levő kulturális intézmények. Csak egyelőre itt még szóba állunk egymással.

– A Bányavirág-trilógiával robbant be a hazai irodalmi és színházi életbe. Darabjainak helyszíne egy erdélyi kistelepülés, ahol az alkoholizmus, az öngyilkosság, a nyomor teszi kilátástalanná az életet. A tömény szenvedést abszurd humorral oldja. Írhatott volna ebből tragédiát is.

– Végül is azt írtam. Valószínűleg mindig tragédiát írok, csak más eszközökkel.

– Azt nyilatkozta: a trilógiával az Erdéllyel kapcsolatos romantikus, hagyományőrző sémákkal akart leszámolni. Önnek például mit jelent a magyarsága?

– Ha erről van szó, én is csak egy nemzeti érzelmű parasztgyerek vagyok. Éppen azért írok így, ilyen témákról, és ellenzéki is azért vagyok (nem balliberális holdudvaronc, hanem ellenzéki), mert fáj az az állapot, ahova jutottunk. Nagyon nehéz lesz jóvátenni azt a sok kárt, amit a nemzet nevében követtek el a nemzet ellen.

– Az erdélyi magyarok, románok is gyártanak sémákat rólunk?

– Természetesen, sztereotípiák mindenhol vannak. Az erdélyiek szerint a magyarországiak beképzeltek, folyton panaszkodnak, nem ismerik a történelmet, a pestiek kényeskedve beszélnek… A románoknak viszont alapvetően pozitív képük van a magyarországi magyarokról. Elismerően emlegetik a rendezett magyar településeket, a jól működő strandokat, a szépen megőrzött műemlék épületeket.

– Romániában jelenleg is kormányellenes tüntetések zajlanak. Önöknél sokkal inkább mobilizálható a tömeg, mint nálunk. A román népnek fontosabb a demokrácia, mint nekünk?

– Széthúzás itt is van, de tény, hogy a román lakosság sokkal aktívabb. A dolog magyarázata szerintem az, hogy nem annyira kiábrándultak, mint a magyarok. Van bennük egy erős hit. Hisznek abban, hogy a korrupció az oka minden bajuknak, és hogy a korrupt politikusok elkergetésével eljöhet egy szebb jövő. Gyerekcentrikusak, elsősorban a gyerekeik jövőjéért vonulnak utcára. Nem az érdekli őket, hogy a kormány csökkentette a gázárakat, hanem hogy attól még ugyanolyan keveset ér a pénzük, és továbbra sem érdemes a tanulmányok elvégzése után az országban maradni. Nincsenek absztrakt elképzeléseik a demokráciáról, egyszerűen csak jól akarnak keresni, és elegük van abból, hogy ez még mindig nem valósult meg. Van egy másik fontos különbség is: ha egy román Romániát szidja, ami elég gyakori, azt nem minősítik hazaáruló magatartásnak. Ellenkezőleg, patriotizmusnak tartják, mert rámutat a hibákra, amelyeket ki kell javítani ahhoz, hogy büszkék lehessenek a hazájukra.