Milton Friedman Egyetem lesz a Zsigmond Király Egyetem, pilótaképzést is indítanak

2017. december 14. 18:06 - szerző: 168 Óra

Átalakul, új nevet kap és új szerepre készül a Zsigmond Király Egyetem – jelentette be az intézmény mai sajtótájékoztatóján Pártos Ferenc elnök. Az egyetemnek egy éve új fenntartója van, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A megújulás révén új szerepet kívánnak betölteni a felsőoktatásban. Ez azzal kezdődik, hogy az intézmény nevet vált, a továbbiakban Milton Friedman Egyetem néven működik. A döntés a fenntartó és az egyetemi szenátus közös döntése volt.

Stratégiai váltást is jelent a megújulás, meghatározó szerepet kívánnak betölteni a magyar felsőoktatásban. Ebben a törekvésben a néhai Milton Friedman közgazdász családja és a szellemi örökségét gondozó alapítvány az egyetemet formálisan is támogatja – mondta el az elnök.

Nem a nagy állami egyetemekkel akarnak versenyezni, hanem olyan szakokat indítanak, amelyek kiegészítik a magyar felsőoktatást – közölte Pártos Ferenc. Az egyetem státusa egyházi fenntartású világi magánegyetem. Az EMIH a fenntartó, de a képzés világi, piaci alapon működik, a hallgatók bármilyen világnézettel érkezhetnek.

Pártos Ferenc, az egyetem elnöke
Fotó: ZSKE kommunikáció

Céljuk, hogy a magyar kutatás-fejlesztés (K+F) gyakorlati üzleti képzését nyújtó központtá váljon az intézmény. A piaci fázisra szeretnének fókuszálni, egyedi profillal.

Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bír, amelyet tovább bővítenek. A New York-i Állami Egyetemmel éppen tárgyalnak együttműködésről, és már szerződést írtak alá a New York-i Touro College-dzsal, annak berlini leányintézetével közös programot indít 2018 szeptemberében az egyetem. A Németországban akkreditált alapképzés német diplomát ad majd, de angol nyelven folyik.

A másik vonal az izraeli Bar-Ilan Egyetem, most írtak alá szerződést egy közös innovációs inkubátorprogram indításáról közös programokkal, tanár- és diákcsereprogramokkal.

Az induló új szakok:

  • pilótaképzés,
  • repülésirányításhoz kapcsolódó informatikusképzés,
  • sportlétesítmény-menedzser (Testnevelési Egyetemmel közösen),
  • szociálisgondozó-képzés,
  • a pénzügy- és számvitel szakot átalakítják, online formában oktatják.

 

A pilótaképzésen nem az egyetem adja a gyakorlati képzést, hanem egy partnercég, amelynek nagy tapasztalata van a területen. Eddig főleg férfiak repültek, de aktívan toboroznak nőket is, hogy akár nagy kereskedelmi vagy utasszállító gépet vezessenek.

A pilótaképzés több részből áll, az akkreditációs folyamat is elég hosszú. A rövid programok már 2018. februárban elindulnak. Ezek két-három hónapos, kisebb gépek vezetéséhez megfelelő jogosítványt biztosító tanfolyamok. Az egymásra épülő képzések végén akár utasszállító gépre szóló jogosítványt is lehet szerezni, ennek időtartama viszont három év.

Érdeklődésünkre Pártos Ferenc elmondta, az újonnan induló szakok mind hiánypótlók. Olyan területeket keresnek, amelyek kiegészítik a meglévő oktatási kereteket. Szociálismunkás-képzés máshol is van ugyan, de főként egészségügyi intézményekben. Ugyanígy pilótaképzés máshol is van, de pilóta- és informatikusképzés együtt nincs. A repülést oktató partnercég felmérést is végzett, és állítólag rengeteg a jelentkező.

Milton Friedman (1912–2006) a 20. század egyik legbefolyásosabb közgazdásza volt. Magyar zsidó szülőktől származott, New Yorkban született. 1976-ban kapott Nobel-díjat. Az egyik legismertebb közéleti szerepet játszó, nagy hatású Nobel-díjas, bár nem szokták megemlíteni a közismert magyar Nobel-díjasok között. Ronald Reagan és Margaret Thatcher konzervatív-neoliberális gazdaságpolitikájának fő kidolgozója volt. Nézetei nagyban befolyásolták a különböző nemzetek kormányainak felfogását a gazdasági fejlődésről, a piacok és a monetáris politika szerepéről a gazdasági egyensúlyban, valamint a technológia és az innováció fontosságáról az összefonódott nemzetközi pénz- és munkaerőpiacok teremtette versenyben. Nézetei nagy befolyással voltak több ország oktatáspolitikájára is.

Szatmári Péter rektor érdeklődésünkre elmondta: olyan képzéseket kínálnak, amelyek korábban csak férfiak számára voltak elérhetők. Egyúttal bővítik a levelezőn elérhető képzések kínálatát is. Azokat akarják visszacsábítani a rendszerbe, akik korábban már lemondta a felsőoktatásról.

Olyan típusú képzésekben kell gondolkodni, amelyek biztosítják a hallgatóknak, hogy végzés után el tudnak helyezkedni – szögezte le a rektor. Az egyetemnek olyan stratégiai partnerei vannak, mint a Nemzeti Közművek Zrt., a Budapest Airport Zrt. vagy az OTP. Az ilyen partneri kapcsolatok biztosítják, hogy az itt végzett hallgatók a diploma megszerzése után jó pozícióban, viszonylag jó fizetésért tudjanak elhelyezkedni – mondta Szatmári Péter.

A Heti Válasz legújabb, a frissen egyetemet végzettek fizetése alapján készült rangsorban a ZSKE a nyolcadik helyen állt Magyarországon. Ezt a pozíciót szeretnénk tovább erősíteni – tette hozzá a rektor.