Kőbányától a Szaharáig – Kármán Marianna akkorát csalódott az állatkertben, hogy afrikanista irodalmár lett

2019. július 7., 07:30

Szerző: Székely Ilona

A Mechwart ligetnél találkoztam vele először. Kanyargó lépcsősoron vitt fel minket a dombtetőre, a Turbán utca sarkán elmondta az igazat Gül Baba rózsáiról, varázslatosan mesélt a török időkről, janicsárokról és szufi szerzetesekről és a föld alatt csordogáló gyógyvízről. Egy másik városnéző sétán a Népszínház utcát járta végig az érdeklődőkkel, ahol a Kashmir étteremben (a közelmúltban még Potyka csárda) édes mangó lassit, zöldséges pakorát és bárányhúst szolgálnak fel indiai és pakisztáni bevándorlók, és ahol a kínai üzleteken kívül betérhettünk egy valódi török szupermarketbe, majd megkóstolhattuk a koszovói pék összes zsömléjét, és még a nigériai fodrász ajánlatain is elgondolkodhattunk. Az igbó fodrászmester ugyanis (hazája a Biafrai Köztársaság) remek Brad Pitt-, Obama- és Drake-frizurát tud nyírni percek alatt, és aki hasonlít a színészre, az amerikai exelnökre vagy a rapperre, ne habozzon, keresse fel az afrikai fiút, tud egy kicsit magyarul. A Teleki térnél már nem leplezhettem tovább ámulatomat, amikor kiderült, hogy sétavezetőnk, Kármán Marianna nemcsak a szuahéli, az arab, a német, a spanyol, a cseh és az angol nyelvet beszéli remekül, de latin-, ógörög- és jorubatudása mellett a helyi romákkal is könnyen szót ért, mivel amikor a harmadik gyermekét várta, hogy jobban teljen az idő, cigányul is megtanult.

Görögös arcél, narancsos batikolt póló, törökös nadrág, keleties ékszerek. De ami legkülönösebb a külsején, azok a derékig érő rasztafonatok, amelyek rakoncátlanul kígyóznak fekete fejkendője alól.

– A hajam története egyszerű: nem szeretek fésülködni – meséli. – Tizennégy éves koromig rövid hajam volt, aztán megnövesztettem, és amikor megszületett a két lányom, úgy éreztem, most már megengedhetem magamnak a rasztafrizurát. Nyolc évvel ezelőtt a férjem, aki egyébként szociológus és történész, horgolta, nemezelte az első fazont, de most már egy barátnőm tartja rendben Rasta Pasta szalonjában. Az emberi hajat misztikum övezi, pedig valójában csak szaru, az elhalt sejtjeink jönnek ki rajta. Egyébként kétféle rastafarimozgalom van, az egyik a kereszténységhez, a másik az iszlámhoz kötődik, ki nem állhatják egymást, de én egyikhez sem tartozom, pusztán egy rasztahajú magyar nő vagyok.

Fotó: Merész Márton

Azért kevés olyan rasztahajú anyuka szaladgál az országban, aki doktori disszertációját egy Nobel-díjas afrikai író életművéből írta, és aki, miközben él-hal Afrikáért, pesti bölcsész létére kitűnően vizsgázott arab szakon a kuvaiti egyetemen, és aki középiskolásként még ministrálni járt a pestújhelyi templomba, hogy aztán egy jeruzsálemi katolikus lelkigyakorlaton felfigyeljen az iszlám vallás tanaira, és a végén maga is muszlim legyen. Kármán Marianna kutatóként százával készített interjút magyarországi menekülttáborokban, tolmácsolt a bevándorlási hivatalban, kulturális tapasztalatai révén a menekültroham idején segítséget nyújtott több civilszervezetnek, és a mai napig Afrika-szakértőként ismeretterjesztő előadásokkal járja az országot óvodától egyetemig. És amellett, hogy a Magyar Afrika Társaság oszlopos tagja, városnéző sétáin rendre köré gyűlnek az emberek, mert újra és újra felfedezi a budapesti kerületek titkát és a kövek közt rejlő történelmet.

Az újpalotai lakótelepen nőtt fel, Kőbányán koptatta az iskolapadot, csibész panelgyereknek vallja magát. Emlékei szerint először a tévében csodálkozott rá a zsiráfokra. Amikor aztán négyévesen nagymamája elvitte az állatkertbe, nagyon csalódott volt a rácsok miatt.

– Mondtam, hogy ez nem olyan, mint a David Attenborough-filmben, és én másmilyen zsiráfokat szeretnék látni. A szüleim próbáltak meggyőzni, hogy Afrika nagyon messze van, de én csak nyafogtam, később Kittenberger Kálmán-könyveket olvastam, és makacsul ragaszkodtam a kívánságomhoz. Végül huszonnyolc évesen jutottam el a Szahara alatti Afrikába, amikor egy irodalmi konferencia kapcsán Wọle Ṣoyinka Nobel-díjas nigériai író nyomain haladva bejártam a jorubák földjét. Kedves professzorom, Sipos Lajos tanácsait követve igyekeztem minden létező forrást felkutatni, így huszonkilenc oldalas lett az irodalomjegyzéke a doktorimnak, amelynek címe: A joruba népi hagyományok jelentkezése Wọle Ṣoyinka életművében. Pedig az igazság az, hogy eredetileg orvosnak készültem, serdülőként az volt a tervem, hogy gyógyítani fogom az afrikai gyerekeket.

De az ember élete sokszor váratlan fordulatokat vesz, ahogy ez vele is történt. A szülők még kisiskolásként németnyelv-órákra és katolikus hittanra járatták kislányukat, az utóbbit csak azért nem kedvelte felhőtlenül, mert szombat reggelente lemaradt a Nils Holgersson soron következő epizódjáról. A veszteségért később kárpótolta az a gyerekközösség, amely kialakult a bibliaórák alatt. A templomhoz kamaszkorában is hűséges maradt, talán ezért is vállalta el vasárnaponként a ministrálást, még akkor is, amikor az egész éjszakás bulizás után reggel nyolckor kellett megjelennie a misén.

– Tizenhat évesen kemény punkkorszakomat éltem: koncertek, alkohol és minden, ami ezzel jár. Ebben az időben valami elszakadt bennem, lázadtam, nem találtam a helyem, ezért nem voltam képes felkészülni fizikából az orvosira sem, pedig a bioszkönyvemet még németre is lefordítottam, és a latint is jól tudtam. Közben verseket, novellákat is írtam, a Petőfi rádióban szerepeltem mint kamasz író. Végül a filozófiatanárom karolt fel és ajánlotta a magyar szakot. Hogy pótoljam a hiányosságaimat, a gimnázium utolsó évében vagy kétszáz könyvet elolvastam, de pár ponttal így is lemaradtam az ELTE irodalom szakáról, ezért az újrafelvételin a Pázmányon megjelöltem a magyar mellé a cseh szakot is, hátha nőnek az esélyeim.

Fotó: Merész Márton

Amikor felvették, megszerette Hrabal nyelvét is. Az egyetemen hamar rátalált a mondás, miszerint nincs jó arabista Afrika-tudás nélkül és nincs jó afrikanista arabtudás nélkül. Így lett Maróth Miklós tanszékén arab szakos is. Kis idő múlva már középfokon beszélt arabul, eredeti nyelven olvasta a Koránt, kezdte megismerni a több ezer éves kultúrát. Amikor húszévesen kijutott Izraelbe a pestújhelyi katolikus közösség lelkigyakorlata révén, II. János Pál pápa is Jeruzsálembe látogatott. Kétezer a béke éve volt, a pápát mindenhol tisztelettel fogadták, és beszéde közben a szentatya is elhallgatott, amikor pénteken megszólalt a dzsumára, a déli imára hívás. Akkor sokaknak úgy tűnt: a különböző vallások békében élhetnek egymás mellett.

– Meghallottam a müezzint, és egyre kíváncsibb lettem az iszlám vallásra. Már egy ideje nem értettem egyet a papunk prédikációjával, amikor például azt mondta, hogy aki nem hisz a szentháromságban teljes szívével, az hatalmas bűnt követ el. Én pedig nagyon is kételkedtem. Kérdéseimre sokszor csak annyi választ kaptam: Isten szeret téged. Hívőként ezzel mindig is tisztában voltam, ezért tovább kerestem a hozzá vezető utat. Spirituális kérdéseimre egyre inkább az iszlám tanításában találtam megnyugtató válaszokat.

Kármán Marianna ösztöndíjasként került ki a kuvaiti egyetemre, és az ott töltött két év alatt még több nyelvtudással és baráttal gazdagodott. Nyomor és gazdagság szőtte át a kasztrendszert, félmillió kuvaiti őslakos mellett másfél millió bevándorló élt, s közben kitört az iraki háború is. A kollégiumban szenegáliakkal, albánokkal és filippínókkal ugyanúgy találkozott, mint németekkel vagy nigériaiakkal. Sosem felejti a képet, ahogy a menzán a különböző kultúrák diákjai a legkülönfélébb módon pucolták és ették a narancsot. Kuvaitban döntötte el, hogy maga is muszlim lesz.

– Ez számomra nem pusztán azt jelenti, hogy nem eszem disznóhúst, bő ruhában járok, böjtölök vagy naponta többször imádkozom, hanem a vallásom megélése az a nyitott és elfogadó gondolkodásmód is, amely nélkül nem lehet békében élni az ezerarcú világban.

A mekkai zarándokútra már szociológus jegyese is követte, a magyar fiú ott vette feleségül a magyar lányt. A tudós pár jelenleg Gyömrőn neveli három gyermekét, családi házukban a világ minden tájáról fogadnak vendéget, legyen az egy togói barát, tajvani diáktárs, török munkatárs vagy épp az egyik legjobb barátja Szaúd-Arábiából.

Doktori diplomával a zsebében is hű maradt Afrikához, ezt bizonyítja, hogy amikor lehetősége adódott, megszervezte és vezette a magyarországi afrikai bevándorlók életéről szóló kutatást, mert addig csak elvétve születtek cikkek ebben a témában. Volt idő, amikor a Blaha Lujza téri hamburgerezőben este kilenctől várta az afrikai férfiakat és nőket, hogy segítsen nekik a munkavállalásban, eligazítsa őket a városi hivatalok útvesztőiben vagy épp magyar nyelvi órákat adjon nekik.

– Úgy gondoltam, ha én nem mehetek Afrikába, majd Afrika jön hozzám. Egy antropológus kollégámmal, Tesfay Sábával 238 kérdőívet készítettünk az egész ország területén, izolált emberekhez is eljutottunk, és egy évig jártunk Bicskére, majd Vámosszabadira. Megrázó volt látni a tábori körülményeket, pedig ez még a 2015-ös menekültválság előtt volt. Később a menekültkutatásban is részt vettem. Az afrikaiak és persze a hivatali alkalmazottak is örültek, hogy értem a bevándorlók kultúráját, én pedig boldog voltam, ha segíteni tudtam. Egyébként Afrikán belül sokkal nagyobb méretű a népvándorlás, mint ami ebből Európát eléri. Hogy csak egy példát említsek: a Boko Haram terrorszervezet elől kétmillió ember költözött Nigéria egyik feléből a másikba, félmillióan pedig Csádba és Kamerunba mentek. Európa határait maximum negyvenezer nigériai érte el.

Kármán Mariannának jelentős magángyűjteménye van afrikai szerzők műveiből: ami megjelent magyarul, az mind fellelhető gyömrői könyvtárában. Most is egy tuaregekről szóló könyvet olvas, régóta vadászott rá. Nagy álma a Szahara, de hát a kisfia még csak ötéves, egyelőre be kell érnie a játszóterek homokozójával és a Pest-környéki szárazsággal. Ezért hirdette meg többek között népszerű családi sétáit is, amelyek egyikén a szülők gyerekeikkel együtt indulhatnak a pesti aszfalton oroszlánra vadászni.

 

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.