Hamarosan kiderül, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat

Csütörtökön jelentik be az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét – közölte hétfőn a Svéd Akadémia.

2013. október 7., 13:11

A Nobel-díjak közül egyedül az irodalmi elismerés bejelenésének időpontját halasztják az utolsó pillanatokra.

A Svéd Akadémia idén csütörtökön, magyar idő szerint 13 órakor árulja el az új Nobel-díjas nevét. A díjazott személyét Peter Englund, az akadémia titkára hozza nyilvánosságra – olvasható a Nobel-díj honlapján.

Az irodalmi Nobelre az akadémia korábbi tájékoztatása szerint 2013-ban összesen 198 alkotót jelöltek, közülük 48 írót még egyszer sem terjesztettek fel az elismerésre.

Tavaly a kínai Mo Jen kapta a díjat, akinek munkáit Márquezéhez és Faulkneréhez hasonlította a svéd akadémia.

A idei Nobel-naptár szerint hétfőn az orvosi, kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj győzteseinek neveit hozzák nyilvánosságra, pénteken a Nobel-békedíjast mutatják be, jövő héten hétfőn pedig a közgazdasági Nobel-díjast.

A kitüntetettek 8 millió svéd koronával gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én rendezik, írja az MTI.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.