Folytatásos epilógus
Ha kötetéhez a szerző utószót illeszt, gyanakodhatunk: maga is csonkának érzi a történetet. Ha valaki – szinte példátlanul! – ebből négy-öt-hatot is ír, sejthetjük: mások az okok.
Wiktor Woroszylski lengyel költő és hírlapíró az 1956-os forradalmat Pesten élte át. Ám naplójában kénytelen volt sok dolgot elhallgatni. Nem akarta/merte például megnevezni a szereplők egy részét, megelégedett „az idős író” vagy „egy fiatal egyetemista” anonim említésével. Húsz év múlva, 1976-ban, az első epilógusban már néven nevezi „az idős írót”, Déry Tibort meg a ciceronei feladatokat ellátó ifjú egyetemista Gömöri Györgyöt. (Aki e kötet szövegeinek válogatója s egyik fordítója, a lengyel nyelv és irodalom tanára volt a cambridge-i egyetemen.)
Öt évvel később, huszonöttel az események után új végszó születik a szamizdat kiadás számára, s az aktorok közt feltűnik a rendszer által kiátkozott Heller Ágnes is. Az író szándéka e második epilógussal, hogy megtisztítsa a forradalom emlékét a rárakódott rágalmaktól, igaztalanságoktól.
Harminc év után ismét mélyül a kör: végső tisztelgést olvashatunk Nagy Imre, Maléter, Gimes, Szilágyi, Szigethy, valamint a Magyarországi naplót fordító Kerényi Grácia emléke előtt. Aztán még két függelék: az egyik 1989 februárjának mozgolódó Varsójából, a másik (az utolsó) 1993 októberének Budapestjéről. Minden fejezet mélyíti, szélesíti, árnyalja a forradalom eseménytörténetét, nemzetközi összefüggésrendszerbe helyezi, amikor az ’56-os magyar, a ’68-as cseh és a ’81-es lengyel forradalmi kísérletet azonos célúnak mondja: a „létező szocializmus” „emberarcúvá” átformálásáért folytatott hősies, de kissé naiv küzdelemnek.
Idekívánkozik hát a szerb költő, Branko Miljković töprengő és sokáig aktuális kérdése: vajon „a szabadság oly szépen fog-e dalolni, ahogy róla a rabszolgák daloltak?”.
(Wiktor Woroszylski: A határ átlépése. Fordította Kerényi Grácia és Gömöri György. Irodalmi Jelen Könyvek.)
Erdélyi S. Gábor
