Borozni jó. Borozva koncerteket hallgatni még jobb! Borozás közben a Jazzy Rádió legjobb zenéire bulizni pedig egyenesen csodás! Május 17-20. között visszatér a Jazzy Fesztivál, a Jazzy Rádió többnapos zenei fesztiválja, ahol a minőségi zenék mellett 40 borászat kínálatába is belekóstolhat.
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep.
A hazai médiatörténelemben először fordul elő, hogy a két ismert műsorvezető ugyanabban a műsorban köszönti reggel – ezúttal – a hallgatókat. Pachmann Péter ugyanis hat év után visszatér a Jazzy-re és csatlakozik a Business Class műsorvezetői gárdájához: Gundel Takács Gáborhoz, Kamasz Melindához és László Csabához.
A díjat minden év májusában ítélik oda egy olyan színművésznek, aki szoros kapcsolatban állt Iglódi Istvánnal. Idén Alföldi Róbert kapta az Iglódi István-emlékgyűrűt.
Vidnyánszky Attila családi elfoglaltságra hivatkozva nem hívta fel Kulka Jánost a Nemzet Színészévé választása után, a színházigazgató kisebbik gyermeke ballagott.
2024. január 27., 15:38
Csak az „élő ige” éltetheti és tarthatja egyben a református keresztyén közösséget – mondta Balog Zoltán református püspök szombaton Budapesten, magyarországi és felvidéki lelkészek találkozóján, a református egyházban 2024-re meghirdetett élő ige évének megnyitóján.
2024. január 27., 14:05
Gazdátlan tényrakások – Petri-tér címmel rendhagyó kiállítást rendez Petri György író, költő születésének 80. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). A múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben látható tárlat megnyitója kétnapos eseménysorozatra épül február 9-én és 10-én.
2024. január 27., 09:40
Csaknem 100 év után találták meg egy elveszettnek hitt Gustav Klimt festményt Bécsben.
2024. január 25., 18:03
Ezen a hétvégén Biztonságos tér címmel az egykori cipész szakszervezet Wesselényi utcai székházában helyspecifikus színházi előadást mutat be a Személyes Történelem Produkció a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából.
2024. január 25., 10:24
A tervek szerint minden eddiginél több, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 8. és 13. között zajló busójáráson.
2024. január 24., 18:56
Visszavonul a Black Sabbath legendája, mert a szervezete nem bírja már az extrém terhelést.
2024. január 24., 14:58
83 éves korában meghalt Kaszás Ildikó balett-táncos. A Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti a művészt.
2024. január 23., 18:13
Meghalt Frank Farian zenész, énekes, producer, a Boney M. kitalálója, több playback-botrány „hőse”.
2024. január 23., 17:23
Ismét van magyar jelölt az Oscar-díj várományosai között. Mutatjuk a jelölteket.
2024. január 23., 14:40
Meghalt Norman Jewison. A Hegedűs a háztetőn, a Holdkórosok, a Thomas Crown-ügy és a Jézus Krisztus szupersztár Oscar-díjas rendezője 97 éves volt.
2024. január 22., 19:28
Múlt héten Jeruzsálemben járt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki találkozott Jiszráél Katz nemrégiben kinevezett külügyminiszterrel, Eli Cohen energiaügyi miniszterrel és Ron Dermerrel, az izrali miniszterelnök főtanácsadójával és exkluzív interjút adott a Neokohnnak.
2024. január 20., 13:19
Mégsem engedi, hogy műtétet hajtsanak végre rajta.
2024. január 18., 12:44
A Bookline összeállításából kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb könyvek, kik azok a szerzők, akik több művükkel is kimagasló eladásokat produkáltak, valamint az is, hogy 2023-ban mely könyvek kerültek a legtöbb karácsonyfa alá.
2024. január 18., 11:24
A budapesti Magyar Zene Háza már a megnyitás előtt elismert építészeti remekműnek lett kikiáltva, azóta is sorra kapja az elismeréseket.
2024. január 18., 00:37
Különleges látványvilágú családi musical színhelye lesz a Fővárosi Állatkerthez tartozó Biodóm látogatóközpontja: a Vadak urát február 10-én és 11-én összesen négy alkalommal láthatja a közönség – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
2024. január 17., 19:50
Müller Péter egyik napról a másikra lemondta az összes előadását.
2024. január 16., 08:23
China National Acrobatic Troupe biciklis csoport és a deszka zsánerrel fellépő Troupe Zola mongol artistacsoport kapta az arany díjat a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál hétfői díjátadó ünnepségén.