Ezek a könyvek voltak a legnépszerűbbek 2023-ban

A Bookline összeállításából kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb könyvek, kik azok a szerzők, akik több művükkel is kimagasló eladásokat produkáltak, valamint az is, hogy 2023-ban mely könyvek kerültek a legtöbb karácsonyfa alá.

2024. január 18., 12:44

Szerző:

Mi az: 20 %-ban pszichológia, 40 %-ban fikció, a tetején viszont Frei Tamás áll? Ezzel a találós kérdéssel lehetne röviden összegezni a Bookline 50 legkeresettebb könyvének elmúlt évi listáját. Az összesítésből kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb kategóriák, kik azok a szerzők, akik több könyvükkel is kimagasló eladásokat produkáltak, valamint az is, hogy 2023-ban mely könyvek kerültek a legtöbb karácsonyfa alá.

2023 legtöbbet eladott kötete a volt műsorvezető, jelenleg üzletember és író Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett. Ezt az eredményt azért is érdemes kiemelni, mert a regény csak az év végén, november elején jelent meg, viszont így is képes volt megszerezni az első pozíciót. A második helyet Bödőcs Tibor legújabb, negyedik kötete a Prímszámok hóesésben szerezte meg, míg a harmadik legnépszerűbb alkotás Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve lett. A közkedvelt klinikai szakpszichológus kötete először 2018-ban jelent meg, népszerűsége a tavalyi évben sem csökkent: az önismereti írás az elmúlt évek legtöbb példányban eladott könyve.

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakultak az eladások 2023 decemberében, ez az időszak ugyanis a legfontosabb a könyvkereskedelemben, a forgalom jelentős hányada összpontosul karácsony előtt.

Az első három helyezett nem sokban különbözik az éves lista eredményeitől: decemberben is Frei Tamás és Bödőcs Tibor kötetei követték egymást a dobogón, a harmadik helyet Nobel-díjas kutatónk, Karikó Katalin Áttörések című önéletrajzi írása szerezte meg, amely könyv egyébként a 2023-as éves sikerlistán is az előkelő 8. helyen zárt. A top 10 többi pozícióján pedig a következő kötetek osztoznak: Kepes András Két macska voltam című regénye a 4., Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzőjének, Rácz Zsuzsának új kötete, a Kovácsné kivan az 5., Robert Galbraith, azaz J. K. Rowling népszerű bűnügyi könyvsorozatának legújabb része A hömpölygő sír a 6., Almási Kitti önismereti könyve az Elvarratlan szálak a 7., Náray Tamás Barbara című történetfolyamának második része a 8., míg első része a 10., Matthew Perry már említett életrajzi írása pedig a 9. helyet szerezte meg.

(Kiemelt képünk forrása: Frei Tamás Hivatalos Facebook-oldala)