Escherek

A legnagyobb, leggazdagabb anyagot a Mai Manó Ház kiállítása adja (itt hét teremben csodálhatjuk a sokoldalú alkotó technikailag és tematikailag egyaránt gazdag életművét, és tárgyi emlékekben is gyönyörködhetünk), de fontos elemekkel egészíti ki a képet az Országos Széchényi Könyvtár és a József Attila Klub kiállítása is. És ha ehhez hozzátesszük, hogy van katalógus, lesz (ha kerül rá pénz) monográfia, s megjelent egy szakfolyóirat (a Fotóriporter) különszáma, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy igazán nem lehet okuk panaszra az Escher-rajongóknak.

Ám ha hozzátesszük, hogy negyvenöt éve nem volt a művésznek jelentős kiállítása Pesten, hogy egész fotósnemzedékek nőttek föl anélkül, hogy műveivel bővebben megismerkedhettek volna, akkor már nincs okunk az elégedettségre. Nem véletlen, hogy az egyik kiállításnak Ismeretlen ismerősünk a címe, a másiknak meg a Rejtőzködő életmű. Pedig ez az életmű se nem rejtőzködő, se nem ismeretlen. A negatívok jelentős része (több mint harmincötezer darab) a Széchényi Könyvtárban van, a hagyaték más része a Gadányi-gyűjteményben, s Albertini Béla személyében értő monográfusa is van a művésznek. Csak épp a hivatalosság (vagy hogy a mákba kell emlegetni azokat, akik ilyesmire a pénzt kellene hogy adják) nem becsülte eléggé az elmúlt évszázad egyik legnagyobb magyar fotográfusát. Talán ha elmegy, belőle is Capa, Munkácsi vagy Muray vált volna, s itthon is csodálnánk szüntelen, nem csak így, fél évszázadonként.