Egy hullámhosszon

Elmesélhető-e az emberi élet zenével? Milyen hangok idézik a gyermekkort?

Dés László 1954-ben született Budapesten. Otthon szinte mindig szólt a zene. Főleg az édesapja volt nagy zenerajongó. A szovjet lemezjátszón sercegő korongokon felcsendültek Csajkovszkij és Liszt muzsikái. Amikor Lacit zenei általánosba íratták, Mozart lett a kedvence. Meg a Beatles – mint minden srácnak a hatvanas években. Ő maga zongorázni tanult, ám nem tűnt ki a tehetségével. Aztán jött a fordulat: 16 évesen meghallgatta John Coltrane amerikai dzsessz-szaxofonos egyik albumát. Tengerentúli lemezekhez akkoriban alig lehetett hozzájutni nálunk. Mintha egy szabadabb világ nyílt volna meg Dés László előtt. Döntött: szaxofonozni fog.

– Beleszerettem a dzsesszbe. A szaxofon hangja hasonlít leginkább az emberi hangra. Szinte beszélni lehet vele – mondja Dés László.

A budapesti zeneművészeti konzervatórium szaxofon szakát 1976-ban végezte el. Közben megnősült, a Nagy Imre-perben elítélt Vásárhelyi Miklós lányát, Máriát vette el. Fiuk, András 1978-ban született. Édesapja abban az évben alapította első dzsesszegyüttesét, a Dimenziót. Pozsonyi úti lakásukban a szaxofon csillogó hangjait hallgatta kisfia.

Ám Andrist mégsem a fúvósok izgatták legjobban. Hatévesen fedőkből, dobozokból, csörgő tárgyakból összeállította első ütőhangszerkészletét. És püfölte rendületlenül. Más családban kitört volna a botrány.

– Én nem voltam különösebben meglepve – mosolyog édesapja.
Dés András is járt zeneiskolába, de nem akart zenész lenni. Nem könnyű „kis Désként” a „nagy Dés” nyomába lépni. Utóbbi a nyolcvanas években már sztármuzsikus volt, s nem csak a dzsesszben remekelt. Koncertezett az LGT-vel, megjelent Udvaros Dorottyának írt szólóalbuma s ő komponálta a Szerelem első vérig filmzenéjét is. Dés László slágereit dúdolta az omladozó Kádár-rendszer ifjúsága.

A „kis Dés” úgy gondolta, bölcsész lesz, elüldögél a könyvtárak mélyén. Az ELTE magyar szakára került, ám sokkal többet foglalkozott gyarapodó ütőhangszereivel, mint a vizsgáival. Másfél év után otthagyta az egyetemet: rögtön felvették a dzsessztanszak dob szakára. De úgy érezte, későn kezdte a dobolást, már nem juthat el olyan szintre, ahová szeretne. Kongán, keretes dobokon, kannán, kalimbán viszont az élet minden lüktető ritmusa eljátszható.

A két Dés tíz éve lépett fel először együtt: a fiú koncertjén vendégszerepelt az apa. Különben ő sosem menedzselte a fiát, András sem akarta ezt. A művészi tehetség csakis saját jogon érvényes.

Dés László önmagáért sem könyökölt soha. Amikor ő indult a pályán, még csak egy állami lemezkiadó létezett, a Hungaroton, amely kevés dzsesszalbumot adott ki. De a politikai felügyelet a rádióban volt erősebb:

– A Magyar Rádió dzsessz-szekciója a belügy hatáskörébe tartozott. Bár egy ideig Gonda János vezethette a szerkesztőséget, utóbb kirúgták, helyére a BM egyik megbízható kádere került – említi Dés László.

Elvtársi kapcsolatokon múlott, kinek a zenéje szólhat a vasfüggöny mögötti hullámhosszokon. Mivel Dés mindig is önérzetes ember volt, nem nagyon hívták a rádióba. Holott a dzsesszklubokban már őrületes sikere volt az új zenéknek. Dés számára áttörést hozott, amikor 1981-ben megjelent a Dimenzió első albuma. Attól kezdve a rádió is játszotta szerzeményeit.

– A külföldi utakat az Interkoncert szervezte. A politikai kontroll itt is működött. Előfordult, hogy zenésztársaimmal meghívtak külföldre turnézni, de mi nem is tudtunk róla. Az Interkoncertnél nem szóltak nekünk. Meg kellett kérnünk külföldi partnereinket: a szerződéseket nekünk is postázzák el.

– Ma már a kérdés inkább az: egyáltalán érdemes-e lemezt csinálni, van-e még, aki a CD-ket megveszi? Válságban van a lemezkiadás – jegyzi meg Dés András.

A dzsessz is szórakoztatóipari termékké vált. A világ dzsesszakadémiái ontják a tökéletesen képzett zenészeket, ám egyre kevesebb a nagy egyéniség. Mintha éppen a lényeg tűnne el a dzsesszből: a szabadság mámorító katarzisa.

A politikai cenzúra viszont nem tűnt el nálunk. Dés Lászlót annak idején kirostálták a Magyar Rádióból, s amióta a Fidesz-kormány van hatalmon, a köztévébe sem hívják.

László és András szerint a művészetben a megújulás, a határok átlépése a legfontosabb. Improvizáció sincs autonómia, párbeszéd és tolerancia nélkül. A zenész nem bújhat ki a társadalmi felelősség alól.

Az erkölcs és a tisztesség is generációk öröksége. A Dés famíliában hagyománya van annak, hogy a világot szebbé, jobbá kell tenni.

László anyai nagyapja szegény vidéki zsidó volt, zöldségkereskedésből próbálta eltartani nyolc gyerekét. Még a zsidóüldözések idején is azt magyarázta nekik: „Meglátjátok, ti már egy jobb világban fogtok élni.” Ő nem élte túl a háborút. Egyik lánya, Magda a fasizmus ellen küzdő illegális kommunista mozgalom tagja lett. Későbbi férjével együtt élték meg Budapest felszabadulását. Nevüket Dés Magdára és Dés Mihályra magyarosították. Hat gyerekük született: László ötödik a sorban.

Apját 1955-ben kinevezték az egyik hazai nehézipari vállalat vezérigazgatójának. A forradalom leverése után felvette a céghez azokat a kollégáit, akiket ötvenhatos szerepvállalásuk miatt máshonnan kirúgtak. Dés papa a sematikus ideológiáknál fontosabbnak tartotta a gazdaság fellendítését, ezért ’61-ben kizárták a pártból. Felesége, Magda a MADISZ-nál dolgozott, később rábízták a Magyar Rádió Ifjúsági Stúdiójának vezetését, valamint a riporterképzés megszervezését.

A küzdelmekbe viszont mindketten belebetegedtek, leszázalékolták őket. Életük akkor vált vidámabbá, amikor sorra megszülettek az unokák. A nagyszülők kibontakoztathatták rejtett tehetségüket. Magdáról kiderült: konyhatündér. Gasztronómiai művészetével élete végéig kényeztette népesedő családját. Mihály bácsi pedig hetente küldött unokáinak saját karikatúráival telerajzolt képeslapokat. Andris is várta folyton nagypapája vicces rajzait, és azt, hogy megkóstolhassa a nagyi legújabb édes remekművét.

– Sütimamának és Dudapapának hívtuk őket. Kiskoromban rengeteget voltam náluk, szinte szimbiózisban éltünk. Fantasztikusan értettek a kisgyerekek nyelvén – meséli Dés András.

Kamaszkorától került egyre közelebb anyai nagyszüleihez is. András édesanyja Vásárhelyi Mária, a neves szociológus. Vásárhelyi nagypapa pedig annak idején a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt. A forradalom leverése után családjával együtt őt is Snagovba deportálták. 1957-ben hazahozták őket: a magyar bíróság Vásárhelyi Miklóst öt évre ítélte, 1960-ban amnesztiával szabadult. De politikai múltja miatt az egész családját megbélyegezték. „A belügyesek lakóházai közötti játszótérről naponta kórusban kiabálták: Ellenforradalmár gyereke! Börtöntöltelék gyereke!” – idézte gyermekkorát Vásárhelyi Mária a lapunknak adott egyik interjújában.

András a családi históriákból ismerte meg a 20. századi magyar történelem elhallgatott titkait. S mint minden kamasz, saját gyökereit kutatva kereste helyét a világban. Útkereséseiről dokumentumfilm is készült. Mérei Anna 2005-ben forgatta Harminckét sor című filmjét, amelyben „ötvenhatos unokák” beszélgetnek hős nagyszüleikkel a forradalomról, a megtorlásokról. Vásárhelyi Miklós akkor már nem élt. Özvegye és unokája, Dés András szerepeltek a filmben. A stáb elkísérte őket a váci börtönhöz, ahol egykor Vásárhelyi Miklós raboskodott.

– Nagypapám rendkívül művelt, jó humorú ember volt. Az optimizmusát sohasem veszítette el – emlékezik rá András.

Dés László és Vásárhelyi Mária is Radnóti-díjasok. Az elismerést azok kapják, akik a legtöbbet tettek a társadalmi kirekesztés ellen.

András zenésztársaival rendszeresen ad koncerteket rászoruló gyerekeknek. Édesapjával közösen lépnek fel a közszolgálati televízióból száműzött írókkal. Akik – nem mellesleg – legnagyobb kortárs irodalmáraink. Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Spiró György, Grecsó Krisztián felolvasott szövegeire improvizálnak szaxofonon és ütőhangszereken. Az irodalom és a zene új műfaját teremtették meg.

Nemrég a Szkénében mutatták be Farkasszem címmel Dés András önálló estjét, amely a zene, a színház és a valóság határait feszegeti. El is hangzik a színpadon: „Zene az egész színház, és hangszer benne minden férfi és nő.” A provokatív előadás drámai tükröt mutat a társadalmat elárasztó esztelen gyűlöletről is.

András már jó ideje tervezte, hogy tiltakozó akciót szervez a fokozódó rasszizmus és kirekesztés ellen. Amikor az Orbán-kormány menekültellenes uszító plakátjai ellepték az országot, e-mailben fordult a hazai dzsesszmuzsikusokhoz. Harmincan válaszoltak. Vállalták, hogy közös videofilmben zenével és szavakkal is kifejezik: elegük van a politikai gyűlöletkeltésből. A „harmincak” egyike persze Dés László.

A létezés szabadságához a dzsessz néha nem elég. Ahol a zene véget ér, a szolidaritás és az emberség gesztusai következnek.