Botticellitől Tizianóig

Ünnepközeli állapotban kell felkeresni ezt a fantasztikus kiállítást. Fenyőillatban, csillagszórós lélekkel. Olyankor, amikor különösen nyitottak vagyunk a szépség befogadására.

2010. január 2., 16:10

Ünnepközeli állapotban kell felkeresni ezt a fantasztikus kiállítást. Fenyőillatban, csillagszórós lélekkel. Olyankor, amikor különösen nyitottak vagyunk a szépség befogadására.

Sok szó esett már e tárlat (ufóknak, földönkívülieknek, eddig semmit nem olvasóknak: Szépművészeti Múzeum, Budapest) legjeiről – hogy ötven különféle helyről gyűjtötték össze a kurátorok az anyagot (főkurátor: Tátrai Vilmos), hogy kettőszázmilliárd forint a teljes anyag biztosítása, s ebből csak a híres Leonardo-kép, A hermelines hölgy nyolcvan. (Nem is járt sehol a krakkói illetőségű festmény eddig, csak Itáliában.)

Hogy micsoda logisztika kellett a művek szállításához, és micsoda kultúrdiplomáciai siker ez így együtt – hisz nem vándorkiállításról van szó, ez csak nálunk látható (február közepéig egyébként, máshol sehol).

És még lelkesedhetnénk hosszan. Tegyük is egyébként, legyünk büszkék arra, amit a Szépművészeti az elmúlt években elért, hiszen erre a magasságra nem lehet egy lendületből elérni – szívós, kitartó aprómunka kell hozzá.

De most, ünneptájt inkább csak örüljünk, hogy enynyi szépségben lehet részünk egyszerre. Hogy megfürdethetjük lelkünket egy világban, ahol így tudtak örülni az életnek.

Pedig – főleg a tizenötödik században – még gúzsba kötve kellett a festőknek táncolniuk: bibliai, esetleg ókori témák játszottak, szigorú kánon szerint. De mégis fergetegesek ezek a táncok – ahogy a művész túljár a kánon eszén, s ahogy a közönség vele örül ilyenkor.

Százharminc kép, mindegyik megér egy negyedórát

Szóval jobb, ha többször megyünk. Akkor van elég időnk, hogy összehasonlíthassuk a velencei meg a firenzei iskola törekvéseit, hogy felfedezzük a tematikus párhuzamok finom eltéréseit (Angyali üdvözlet, csak annyit mondok), és a nagyágyúk kötelező csodálata mellett felfedezzük a kismesterek remekléseit is.

Talán épp ez az itáliai reneszánsz titka, hogy minden sarkon termett egy tehetség.

Nem szabad kihagyni.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.