Apokaliptikus vízió

Undokul üvölt a diszkózene, monoton rázzák magukat a dán királyi udvar előkelőségei Tompa Gábor Hamlet-rendezésében. Divatos holmikban zajlik
a rongyrázás, miközben tán az emlékeket, a múlt bűneit is ki akarják rázni magukból az elit tagjai.

2022. május 1., 12:49

Szerző:

A könnyed, hosszúra nyúló tivornya búfelejtőül is szolgál. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó nyitó előadásán a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet produkcióját látjuk, Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, akivel Tompa Gábor egy másik Shakespeare-darabot, a II. Richárdot rendezte a Pesti Színházban. Abban jámbor, egyenes tekintetű, művészeteket kedvelő, költészettel is foglalkozó lírai alkatnak tűnt, de kiderült róla, hogy elállatiasodott förmedvény. Nárcisztikus, öntömjénező alakot játszott, aki eltelt magától, és meg is volt rá minden oka, mert már kölyökként király lett, amikor meghalt az apja. Most királyfiként értelmiségit ad Vecsei H., aki lenézi ezeket a Bianca Imelda Jeremias piperkőc jelmezeiben tivornyázó, üres fejű gazdagokat, alaposan megmondja nekik a véleményét, majd visszahúzódik könyvekkel teli kuckójába. Both András utcai könyvárusbódéra emlékeztető bodegát tervezett számára, aminek le tudja húzni a rolóját, és ezzel szinte elbarikádozza magát. De majd kiűzik innen, könyveit szanaszét szórják a színpadon. Otrombán taposnak rajtuk a szerepelők – ahogy Kovács D. Dániel erőteljes Meggyeskert rendezésében, a Jurányi Házban is a kultúrát, a tudást megtestesítő köteteken trappolnak –, jelezve, hogy leáldozott már a szellemi kincseknek, egy barbárabb kor következik, melyben nemigen van rájuk szükség. Talán nem véletlen, hogy éppen most mutatják be a Radnóti Színházban a 451 Fahrenheitet, amiben tilos otthon könyveket tartani, s amit megtalálnak, azt máglyára vetik.

Tompa eldurvult, a szellemi értékeket lefitymáló világról beszél, amiben Hamlet értelmiségiként nem találja a helyét. Igyekszik kideríteni, hogyan ölték meg az apját, de már őt sem tekintheti idolnak, őt is megkérdőjelezi, ahogy mindenkit: még saját magát is. Így nehéz létezni, cselekedni pedig csaknem lehetetlen. Kirekesztetten kóborol, dilemmázik, olykor a szövegeinek csak részleteit, foszlányait mondja el. A rendező ugyanis eléggé felpörgeti az eseményeket, olykor az lehet az érzésünk, hogy akciófilmet látunk. Az Imre Éva és Pethő Anikó által megformált bőrszerkós, pisztolyos Rosencrantz és Guildenstern, mintha egyenesen a vászonról léptek volna le. Tekintetük fürkésző, harcias elszántsággal körbeszimatolják a terepet. Még az is lehet, hogy egykor a királyfi szeretői voltak, mert amikor megérkeznek, egyszerre mindkettőjük lábát erotikusan végigsimítja. Magabiztos, őrmester típusú bombanőknek mutatkoznak, akik parancsra bármit megtesznek. Ebben a verzióban a hatalomnak már kellemetlenné vált Ophelia nem tébolyultan vízbe fullad, hanem Rosencrantz és Guildenstern nejlonzacskót húznak a fejére és megfojtják a parton, majd bedobják a vízbe, és még kéjesen utána is lőnek. Ezt követően jelenti be flegmán a királyné, a tényeket tudatosan elferdítve, hogy Ophelia vízbe ölte magát. Tőtszegi Zsuzsa Opheliája ugyanis nem a szokásos naiv, ártalmatlan szende: miután Hamlet hebehurgyán megöli az apját, Poloniust, nem nyugszik bele, hogy csak úgy titokban elkaparták. Méltó temetést, és a bűnös tettnek nyilvánosságot követel. Szinte veszélyes lázadóvá válik. A trónbitorló királyi pár jobbnak látja, ha elteszik láb alól.

Tompa remek ötlete, hogy az úgynevezett egérfogó jelenethez, amiben eredetileg színészek játsszák el, hogyan mérgezte meg galádul a mostani király az elődjét, nem érkeznek csepűrágók. Hamlet ügyes furmányossággal az esti színjátékhoz Claudiust is felkéri egy szerepre, ehhez a célnak megfelelően átalakított szöveget csak a helyszínen nyomja a kezébe. Ezért már csak amikor mondja azt, játssza a szerepét, akkor jön rá, hogy a maga bűnét teszi közszemlére. Szűcs Ervin megmutatja, hogy totálisan kiborul: rettentő a haragja, később viszont reszketve imádkozik.
A feleségeként Kézdi Imola egyértelművé teszi, hogy mindenről tud, és a továbbiakban is kész bármiben a bűntársa lenni. Bíró József sem együgyű hivatalnokot játszik Poloniusként, hanem ügybuzgó talpnyalót, besúgót. Horatio, Marcellus, Bernardo és Francisco (Bodolai Balázs, Gedő Zsolt, Buzási András és Sinkó Ferenc alakításában) hiába próbálnak igaz emberekként helytállni, őket is elsodorja a mocsokáradat.

Tompa gyakran beszél Shakespeare segítségével a hatalomról. Már a legkeményebb romániai diktatúra idején is legendássá lett előadásban vitte színre a Hamletet. A Vígszínházban, Tordy Gézával megrendezte a Lear királyt. Kolozsváron Bogdán Zsolttal a III. Richárdot. Érdekesség, hogy ez utóbbiba Polgár néven, az eredetiben nem létező, kilencmondatos szerepet írtak az akkoriban Kelet-Közép-Európa legidősebb, még színpadra lépő művészének, Senkálszki Endrének. Felejthetetlen, ahogy a totális téboly, az elszabadult vérengzés közepette tiszta tekintettel, messze zengő, meggyőző hangon képviselte a józan ész szavát.

Tompa néhány éve A velencei kalmárt rendezte. Abban azt mutatta be, ha valaki csak egy ember fölött kap hatalmat, akkor is képes kifordulni önmagából: hogyan válik bosszúszomjas fenevaddá, miközben a többiek őt közösítik ki elviselhetetlen agresszivitással. A felfokozott indulatok szemléltetésére ezúttal Hamlet nem vív a Kiss Tamás megformálta Laertessel – ami mégiscsak a fair play szabályaira nagyon adó, elegáns sport –, hanem ádáz bokszmeccset folytat. Még fémketrecbe is csukják őket, nehogy másnak is odasózzanak. Szinte olyan, mintha kutyaviadal lenne, annyira eldurvul az élet-halál küzdelemmé váló mérkőzés. Ebbe a jelenetbe kóvályog bele szellemalakként a domborodó hasú, láthatóan terhes Ophelia, akinek nem sok jutott a boldogságból, és eléggé nyilvánvaló, hogy kitől van a gyermeke.

A darab végi tömeges halál ezúttal sem marad el, apokaliptikus víziónak is tekinthető az előadás zárlata. A kolozsváriak markáns koncepciójú, formátumos előadása a MITEM-en jókora siker. Hallok néhány fanyalgót is, akinek megülte a gyomrát a produkció, túl keménynek, a szokványostól eltérőnek, durvának tartotta. Pedig nem tett mást, mint híven leképezte azt a világot, amelyben élni kényszerülünk. Đ

(Hamlet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón)