Új emberek, régi bajok – Nem integrálódnak a balti államok

2019. június 18. 19:00 - szerző: Miklós Gábor

Új államfő lép hivatalba júliusban Lettországban és Litvániában. Nemrég választott új államfőt Észtország is. A három balti állam, mindegyik NATO- és EU-tag, ritkán vezeti a nemzetközi hírfolyamokat. Ez általában a stabil demokrácia és biztonság jele. Majd harminc évvel a függetlenség visszaszerzése után a térség fejlődését a közösen érzékelt külső fenyegetés mellett belső feszültségek is bonyolítják.

Egyre inkább az angol szolgál közvetítő nyelvként a balti térségben, tapasztalhatja Vilniusban, Rigában vagy Tallinnban is a távolabbról érkezett utazó. A középkorú és idősebb korosztály még jól használja az oroszt, de a fiatalabbak már alig. Pár éve egy tallinni bankfiókban szemtanúja voltam, hogy a fiatal észt banktisztviselőnek milyen nagy erőfeszítésébe került megértetnie magát idős orosz ügyfelével. Lettország fővárosában, Rigában ilyesmi ritkábban esik meg, magasabb az orosz anyanyelvűek aránya. Litvániának is vannak nyelvi problémái, ott elsősorban a lengyel kisebbség nyelvhasználati jogaival. A függetlenség majd’ három évtizede alatt a három országban rendeződtek a nyelvhasználati szokások, de a nyelvi kérdés továbbra is a belpolitika fontos eleme maradt.

Elnökválasztás Litvániában Gitanas Nauseda
Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

A július 12-én hivatalba lépő új litván államfő, Gitanas Nausėda kampánya alatt tett sokatmondó gesztusokat a helyi lengyeleknek. Ezzel elérte, hogy a második fordulóban a Vilnius-környéki területen, ahol a lengyelek vannak többségben, ő kapja a szavazatok több mint kilencven százalékát. A bankszakember, közgazdász Nausėda független jelöltként indult, az első fordulóban még csak a második helyet szerezte meg a konzervatív és nacionalista pártok által jelölt másik közgazdász, Ingrida Simonité mögött. A második fordulóban azonban tarolt.

Programjában a belpolitikai viszonyok normalizálását szorgalmazta. A többség számára rokonszenves lehetett, hogy szociális ügyekkel kampányolt, elsősorban a heves vitákat gerjesztő egészségügyi és oktatási reformot szorgalmazta. Rendkívül nagyok a jövedelmi különbségek, ebben a tekintetben Bulgária mögött a második helyen állnak a statisztikák szerint. A társadalmi feszültségek másik oka az aránytalanul magas kivándorlás, főleg az EU fejlettebb országaiba. Nagyon sok litván választotta lakhelynek az elmúlt évtizedben Nagy-Britanniát.

Jövő októberben kell majd parlamenti választásokat tartani, és az erőviszonyokat a külső szemlélő nehezen képes áttekinteni. A kormány mögött a balközép szociáldemokraták és a jobbközép Litván Gazdák és Zöldek Uniója áll. Ez utóbbi párt az után lett kormányképes, hogy megnyerte a népszerű Saulius Skvernelis belügyminisztert, korábbi országos rendőrfőnököt, legyen a listavezetője. Skvernelis sikerre vitte a pártot, és miniszterelnök lett. Ám az idei elnökválasztás második fordulójába már nem jutott be. Ez után úgy nyilatkozott, lemond a kormány vezetéséről, amikor Nausėda hivatalba lép. Az utóbbi napokban ismét lebegteti döntését.

Az észt államfő beiktatása Kersti Kaljulaid új észt államfő (b), miután Toomas Hendrik Ilves leköszönő államfő (j) beiktatta hivatalába
Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

Lettországban a parlament választja az elnököt, jogosítványai is kisebbek. Leginkább ceremoniális feladatai lesznek július 8-i hivatalba lépése után Egils Levits elnöknek is, akit a jobboldali és nacionalista pártok jelöltek. Személye már a választás előtt viharokat keltett. Harminc éve tevékeny részese a politikának. A közélet jobboldalán helyezkedik el, nemzetközileg elismert jogász és politológus. Több fontos állami posztot is betöltött már, volt miniszter is, és jogalkotóként ellentmondásos az öröksége.

Az ő teremtménye a „nemállampolgár” fogalma. A korábban az Orosz Birodalom által meghódított területen a balti államok az első világháború után váltak – véres és kegyetlen harcok után – függetlenné. A Szovjetunió Hitlerrel összejátszva 1940-ben bekebelezte őket, és a szovjet rendszer a náci megszállás borzalmas éveit kivéve 1991-ig tartott. A szovjetek rendezte 1940-es csatlakozási népszavazást Lettország 1990-es függetlenségi nyilatkozata érvénytelenné nyilvánította. A Levits által megfogalmazott törvény szerint pedig azok lettek a nemállampolgárok, akik a szovjet korszakban költöztek be Lettországba. Az állampolgárság megszerzése lehetséges volt, de nem ment egyszerűen, és a mai napig negyedmillió lettországi lakos tartozik ebbe a kategóriába.

2014-ben Levits részese volt az alkotmány új preambuluma megfogalmazásának. Ebben szerepel a sokak által vitatott tétel, miszerint a lett állam a lett nemzet és a lett nyelv megőrzésére van. Levits jelöléséről és megválasztásáról a főleg jobboldali és nacionalista pártok állapodtak meg a helyi parlamentben, kihagyva a törvényhozás legnagyobb pártját, a balközép szociáldemokrata Egyetértést. Ők nem nyilvánítják ugyan magukat „orosz pártnak”, de egyértelműen a helyi kisebbségek érdekvédői.

A hatvannégy éves Levits apja, a zsidó Jonass Levits a szovjet korszak disszidensei közé tartozott. Családtagjai a náci népirtás áldozatai lettek. A zsidóirtásban a lett fasiszták is lelkesen részt vettek. Anyjának, a lett Ingeborga Barga költőnek a családját a sztálinizmus Szibériába száműzte. A Levits családot 1972-ben kiengedték Izraelbe, de ők megálltak az akkori Nyugat-Németországban.

Új elnök Lettországban Egils Levits
Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Egils ott végezte jogi tanulmányait, és dolgozott a Kieli Egyetemen. A gorbacsovi években visszatért szülőhazájába, és bekapcsolódott a függetlenségi mozgalomba, a Lett Népfrontba, majd az új állam építésébe. Volt igazságügyi miniszter, majd nagykövet Németországban és Ausztriában. Nálunk is képviselte hazáját. Több európai bírói posztot is betöltött. Nem lesz könnyű dolga. A helyi orosz nyelvű médiából kiderül, hogy az ország lakóinak jelentős része úgy tekint rá, mint aki törvénnyé fogalmazta, hogy az ország nem lett lakói nem lehetnek a nemzet részei.

A balti térséggel kapcsolatban megkerülhetetlen az orosz fenyegetés kérdése. A NATO kis létszámú csapatokat állomásoztat a régióban, a légtér védelmét is ellátja. Kérdéses, hogy ez hatásos elrettentés-e. Ugyanakkor a három államot gazdasági, kereskedelmi és emberi kapcsolatok sokasága köti Oroszországhoz, nem lehet érdekük az új vasfüggöny tartós fennmaradása. A szankciók sújtják a törékeny gazdaságokat, a katonai kiadások megkövetelt növekedése is sokba kerül.

A három balti ország és Oroszország között hosszú évek óta nincsenek magas szintű kapcsolatok. Ezért is okozott felzúdulást Vilniusban és Rigában, amikor áprilisban Moszkvában Kersti Kaljulaid észt elnököt fogadta Vlagyimir Putyin. A szomszédok szerint az észt elnöknek előbb konzultálnia kellett volna velük. Harminc év után a balti államok továbbra is küzdenek azzal, miként rendezzék a szovjet múlttal való együttélést országon belül és kívül. Pedig ez a térség dinamikusan fejlődött és sok ágazatban élenjáró lett. Érdekes ugyanakkor, hogy nem integrálódnak. A külső szemlélő korábbi kényszerű kötődések és a földrajzi közelség miatt tekint valamilyen egységes egészként a három országra. Pedig sem a történelmük, sem etnikumaik nem kapcsolják őket össze, más vallási tradíciókat követnek. Sem a cárizmus, sem a sztálinizmus nem közelítette egymáshoz őket, igaz, nem is volt ilyen szándékuk.