Titkos adatgyűjtés: egy Rubik kocka volt a jel

Egy Rubik-kocka volt az jel, amelyről a brit The Guardian újságírói Hongkongban felismerték a velük kapcsolatba lépni akaró Edward Snowdent. A férfi szolgáltatott nekik bizonyítékokat arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) amerikaiak százmillióinak híváslistáját figyeli meg, és szemmel tartja a külföldi kommunikációt is – közölte kedden internetes kiadásában a The New York Times.

2013. június 12., 07:10

Az informátorhoz kiutazó három újságírónak, Glenn Greenwald jogvédő bloggernek, Laura Poitras dokumentumfilm-rendezőnek és Ewen MacAskill riporternek – Snowden instrukciói alapján a metropolis egyik szállodájának egy félreeső zugában kellett kérdezősködniük arról, hogyan találnak el a hotel egy másik végébe. A számítógépes szakember azt mondta, hogy ha „tiszta lesz a levegő”, akkor egy Rubik-kockával a kezében fog megjelenni.

A kockát tartó informátor valóban megérkezett. Ezután felmentek a szobájába, ahol Snowden egy hatórás vallomásban elbeszélte az életét és azt, amit a titkos megfigyelésekről tudott.

Barton Gellman, a The Washington Post munkatársa az elmúlt napokban megírta és több médiumnak is elmondta, hogy Snowden először őt kereste meg a szenzációs anyaggal, de az volt a feltétele, hogy azt a lap 72 órán belül közölje le. A szerkesztőség erre nem adott garanciát, mert előbb egyeztetni akart a biztonsági szervekkel. Gellman szerint így került képbe a The Guardian, amely a múlt héten elsőként közölt cikket arról, hogy az NSA egy titkos bírói végzés alapján rendszeresen begyűjti a Verizon amerikai távközlési óriáscég adatait.

Csütörtökön a The Guardian és a The Washington Post már együttesen számolt be arról, hogy az NSA egy PRISM kódnevű program keretében 9 jelentős internetes szolgáltató szerverén végez adatgyűjtést, és így magánjellegű e-mailek, chatelések, fotók és egyéb kommunikációs anyagok tömegei kerültek a birtokába, írja az MTI.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).