Tibetben járt az SS

Hitlerék, mint ismert, a XIX. századi fajelméleten nőttek fel. Annak képviselői, köztük a müncheni Thule Társaság tagjai, soraikban Himmlerrel és Hitlerrel, hirdették, hogy az árja (a szanszkrit magyar fordítása: nemes) faj hivatott uralkodni az alacsonyabb rendű fajok fölött. Miután azonban az árja eredetű germán faj sajnálatos módon „fertőződött” az oly ártalmas zsidó vérrel, vissza kell térni a gyökerekhez, s ott talán megtalálhatják azokat. Ha nem is az ókori görögök mitikus Thule-szigetén, valahol a messzi északon, hanem a földrajzi és politikai értelemben elzárt, így genetikailag remélhetőleg „tisztán” fennmaradt Tibetben.

Így történt, hogy 1938 tavaszán Genovában behajózott az SS öt kutatója. Jóllehet a brit-indiai hatóságok tibeti utazásukat nem engedélyezték, a német csapat vezetője, Ernst Schäfer zoológus megszerezte az engedélyt a tibeti kormánytól, majd megérkezvén, büszkén táviratozhatta megbízóinak: „A szent városban nagy lelkesedéssel fogadták az első odalátogató németeket.” Mint jelentette: elhalmozták őket ajándékokkal, kaptak szárított bárányt, rizst, zabot és rengeteg tojást. A vendégeket valójában érdekelte a mezőgazdaság is, hiszen megbízatásuk a világháború küszöbén arra is szólt, hogy találjanak a német hadigazdaságban alkalmazható, hidegtűrő gabonafajtákat, valamint kezes, jól irányítható, robusztus lovakat.

Az árja elem

A munka lényege azonban – a Himalája állat- és növényvilágának feltérképezése mellett – a fajkutatás volt. Bruno Beger antropológus, SS-százados háromszáznál több, különböző népcsoportokhoz tartozó tibetit vizsgált meg. Megmérte a koponyájukat, testi arányaikat, és gipszlenyomatokat is vett róluk. Megállapítása szerint a vizsgáltak „faji szempontból a mongol és az európai között állnak, s fellelhető bennük az árja elem, főként a nemességben. Ilyenformán a tibetiek a végső győzelem után többé-kevésbé alkalmasak lehetnek a szövetséges faj szerepére – ám csak akkor, ha vissza lehet szorítani náluk a buddhizmus bénító hatását” – állapította meg.

Nyolc hónapos munka után az expedíciónak sikerült még éppen a háború kitörése előtt, 1939 augusztusában hazatérnie. Bizarr, hogy Schäfer útközben, júliusban Kalkuttában éppen a Brit Himalája Klub tagjai előtt tarthatott előadást munkájukról. Himmler különgépet küldött értük Konstantinápolyba. A kutatók ládák tucatjaiban hozták haza leleteiket, a müncheni repülőtéren pedig, ahol a Reichsführer-SS személyesen fogadta őket, átnyújthatták a tibeti régens levelét, aki az 1933-ban elhunyt dalai láma utóda híján állt az ország élén. A levet „Hitler úrnak, a németek királyának” címezték, „aki messze földekre terjesztette ki hatalmát”. A régens, Reting Hituktu aligha tudta, kinek és miről is ír. Mindenesetre megerősítette szándékát, hogy baráti kapcsolatokat teremtsenek a két ország között, s ennek zálogául még ajándékokat is küldött: hangszert, ezüst teáscsészét meg egy tibeti kiskutyát.

Jóllehet 1942-ben „a háború végkimenetele szempontjából fontos” kategóriába sorolták a Tibet- és Ázsia-kutatást, az ismert történelmi okokból ebből semmi nem lett, és a németek feladták azt a tervet is, hogy fegyveres SS-egységet küldjenek Tibetbe, a britek ellen harcoló csapatok kiképzésére. Schäfer, az egyébként jó nevű zoológus, érdemeiért mindenesetre megkapta az SS dísztőrét és halálfejes gyűrűjét.

A Harmadik Birodalom népe egyébként sokat megtudott a távolban fellelt rokonokról, mert a sokoldalú SS-gárda filmet is forgatott, amely Tibet titka címmel csak 1943 januárjában került a mozikba, és óriási siker lett. A népnek nagyon tetszett, hogyan jutottak el kiváló fiai a messzi keletre, új barátok, testvéri árják közé. (A Himalája a harmincas évektől, a Nanga Parbat meghódítását célzó, nagy erőfeszítések után tragikus kudarcokkal végződő német–osztrák expedíciók után amúgy is „német ügynek” számított.) A film magasztalta a tibetiek harci szellemét, s láthatta a német polgár, miként adják át a kemény tibeti árják halottaikat a végtisztesség során a keselyűknek. A buddhizmus békés szelleméről már nem esett szó, de bemutatták a tibetiek harci táncát, a hadak istenének mély tiszteletét. És ismételten felbukkant a filmen a buddhisták szerencsejele: a horogkereszt. A negyedik éve folyó háborúba belefáradt közönséget magával ragadta, amint merész fiai a Himalája táján kutatnak az ősök után. Himmlernek, Goebbelsnek viszont igencsak kapóra jöttek a képek, amelyeken az SS-t (aminek rémtetteiről már sokan hallottak) bátor kutatók, tudósok testesítik meg.

Hamis szvasztika

Az expedíció kétezernél több lelete között egy rendkívüli különlegesség is volt: az a meteoritdarabból készült szobrocska, amelyen egy ősi istenalak (tán Buddha) nyakát szvasztika díszíti. Utóbb a kutatások kiderítették, hogy a szobor valóban a vagy tizenötezer éve, Szibéria és Mongólia határvidékén becsapódott Csinga-meteorit anyagából készült, ám az alakot, rajta a horogkereszttel, csak a XX. században mintázták rá, ahogy erre a figura ruházata is utal. Lehet, hogy már korábban egy találékony műkereskedő csináltatta, de nem kizárt, hogy Himmlerék adták rá a megbízást. Az expedíció német alapossággal leltározott leletei között az évezredes horogkeresztes figura ugyanis eredetileg nem szerepelt.

A háború előrehaladtával Tibet lekerült a napirendről. Bruno Beger antropológus SS-századost Auschwitzba vezényelték, ahol továbbra is fajkutatással foglalkozott. Beadványában panaszolta, hogy kevés zsidó koponya áll a kutatásaihoz rendelkezésre, „ám most, a keleti háborúban a zsidó-bolsevista komisszárok visszataszító, de jellegzetes alsóbbrendű típusa lehetőséget ad a hiány pótlására”. Auschwitzban végül koponyák helyett csontvázgyűjteményt állított össze, hogy azzal is bizonyítsa az északi faj felsőbbrendűségét. Vizsgált ázsiai eredetű szovjet foglyokat is. A pontos nyilvántartás szerint a haláltábor 86 zsidó lakóját választotta ki és gyilkolta meg „gyűjteménye” gyarapítása céljából. Tette nem maradt titokban, s a majna-frankfurti bíróság 86-rendbeli gyilkosságért 1971-ben háromévi szabadságvesztéssel sújtotta. Ám nem sokat ült: beszámították az internálás idejét, és jó magaviseletére való tekintettel a büntetéséből sokat elengedtek.

Tanú Nürnbergben

Schäfer, aki 1933 óta maga is az SS tagja, majd őrnagya volt, még 1945-ben átvehette Himmlertől a Hadi érdemkeresztet. Azután internálták, majd tanúként szerepelt a nürnbergi perekben. Később Venezuelában tanított, utóbb Belga Kongóban kutatott a lemondott király, III. Leopold tanácsadójaként, hazatérve pedig a Hannoveri Múzeum néprajzi tárának őre lett. Ami az 1992-ben elhunyt zoológus tibeti gyűjteményéből megmaradt, az a müncheni Néprajzi Múzeumban máig látható. A nevét egy általa felfedezett ritka állatfaj őrzi.