Sörkiállítás bajor földön

A sörfront tehát töredezik, kevesebbet iszik belőle a német, de az imázs változatlanul óriási. Gondoljunk csak az Oktoberfestre, a minden év őszén a München melletti réteken megrendezett óriási ivászatra-evészetre, amelyre messze földről is elzarándokolnak a turisták, és a bennszülöttekhez hasonlóan képesek már tíz-egynéhány eurót kifizetni egyetlen korsó serért. Az Oktoberfest elsőrangú reklám nemcsak a bajor sörnek, hanem legalább annyira olyan bajor „fogyasztási cikkeknek”, mint például a BMW és társai.

Miközben a bajor sör világszerte hírneves, kevesen tudják, hogy a tartomány a 17. századig borkultúrájáról volt ismert és csak akkor láttak a serfőzéshez, amikor a megváltozott időjárás már nem kedvezett a szőlőknek. Figyelemre méltó, hogy nemcsak a poroszok híresek precizitásukról és rendszeretetükről, hanem – legalábbis a sör tekintetében – a bajorok is. 1516-ból származik az első, legfelsőbb helyről érkezett rendelkezés, amely előírta, hogy a bajor földön gyártott sörnek „tiszta italnak” kell lennie. A rend kedvéért a sörtörvényt az uralkodó hercegi családnak mindjárt két tagja is aláírta: IV. Vilmos és X. Lajos. Egyébként e tisztasági rendelet kiadásának április 23-i, 500-ik évfordulója adta az alkalmat a kiállításra. A nevezetes dokumentumot Ingolstadtban adták ki, a jelentős iparváros volt az elsőrendű favorit a kiállítás megrendezésére, de alulmaradt.

Sörtárlat a rendházban

Tekintettel a történelemre, nem meglepő tehát, hogy a Bajor Szabadállam rendszeresen szervezett tartományi kiállításán idén a sör a feldolgozott téma. Sörfőzde nem kevés van bajor földön, így nagy volt a vetélkedés, hol rendezzék a rengeteg turistát vonzó kiállítást. Nagy meglepetésre az ismert, kisebb nagyobb városok helyett egy mindössze 4500 lakosú település, a passaui járásban Aldersbach nyerte el a rendezés jogát. A településen, ahol ugyancsak működik ismert sörfőzde, a ciszterciek egykori rendházában teljes 1400 négyzetméteren, 5 millió euróból építették fel a kiállítást. A kolostor három díszterme, valamint az apátlakás szolgál helyszínül, nemkülönben a szorgos barátok egykori raktárhelyiségei.

Természetesen látható a sör-tárlaton a híres-neves söröskorsó, fedéllel. A korsó tetejére természetesen ónból készült díszes fedő való, amelynek eredetéről a sörtörténet kutatói máig vitatkoznak: egyesek szerint státusz-jelképet jelentettek a különböző díszes fedők, mások úgy látják, szerepük sokkal prózaibb: hidegen tartják az italt, illetve megakadályozzák, hogy sörünkbe légy pottyanjon...

Kétségtelen, hogy a sör mindig is „népi ital”, táplálkozáskiegészítő vagy ha tetszik, hangulatjavító készítmény volt – de bizonyos, hogy a történelem során mindig jó üzlet is. A fennmaradt okmányok szerint a bajor uralkodó család, a Wittelsbachok egyik hercege, 
I. Miksa biztosította a maga számára a világos sör gyártásának és forgalmazásának monopóliumát és a sörből többet keresett, mint másik, akkor ugyancsak nem lebecsülendő monopóliumából, a sóból.

A kiállításról természetesen nem hiányozhatnak a sörözés ugyancsak a bajorokhoz kapcsolódó kellékei: a hosszú, széles asztalok, amelyekre alul lábtartó kerül. Nemcsak a kényelem kedvéért, de annak idején azért is, hogy a hideg kocsmákban, pincékben sörözők lába ne fázzon. A sörözők falát általában fával burkolták, a vendégeknek rendelkezésre álltak szivarok, pipák és a tubákolásra alkalmas dohányt őrző bádogdobozok.

Elődeink mentségére: a korábbi időkben alacsonyabb, csak 3-3,5 százalékos alkoholtartalma volt a sernek. A krónikák szerint müncheni pincérek és kocsisok ennek ellenére bekerültek a gyógyászat történetébe. Viszonylag korai haláluk után az eredeti méret többszörösére dagadt szívet találtak bennük, amely az orvosok szerint a napi 10-15 korsó rendszeres elfogyasztásának volt köszönhető. El is nevezték a sajátos elváltozást „müncheni sörszívnek”... A rendhagyó kiállításra eme ijesztő adat ellenére vagy 150 ezer látogatót várnak, nemcsak német földről, hanem a közeli Felső-Ausztriából és Csehországból is.