Ötvenezer tanár tüntetett magasabb bérért Új-Zélandon, az iskolák felét bezárták

2019. május 29., 06:50

Szerző:

Magasabb bérért és jobb munkakörülményekért tüntetett szerdán mintegy ötvenezer tanár Új-Zélandon, ez volt a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás a szigetország történetében.

Az ország iskoláinak fele zárva maradt. A szervezők közleményükben pedig azt írták, az oktatásban az elmúlt évtizedben krónikussá vált az alulfizetettség és a tanárok túlhajszolása, ami ahhoz vezetett, hogy egyre több tanár hagyja el a szakmáját.

 A tanárok szakszervezetei több mint ötven tiltakozó megmozdulást és menetet tartottak Új-Zélandon, beleértve azt is, amelyet a wellingtoni parlament épülete elé szerveztek. 

A kormánnyal folytatott párbeszéd egy éve megakadt. Az általános iskolai tanárok az Új-zélandi Munkáspárt 2017-es hatalomra kerülése óta már háromszor vonultak az utcákra, a középiskolai tanárok pedig most első alaklommal csatlakoztak hozzájuk.

A kormány kitart amellett, hogy nem módosít a négy évre szóló 1,2 milliárd új-zélandi dolláros ajánlatán. Május elején a kormány azt is bejelentette, hogy a tanárhiány megoldására az elkövetkező évben 3280 új tanárt képez.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).