Nyelvi környezetben: könnyebb a tanulás

A több tucat résztvevője hallhatta az előadóktól, mennyire elengedhetetlen a német nyelvtudás az Ausztriában vállalkozást indítók – vagy akár munkavállalók – számára. S hogy ez mennyire így van, azt ezerszámra tapasztalják, akik mit sem törődve e követelménnyel már belevágtak az ausztriai kalandba. Szerencsére van lehetőség a mulasztás pótlására, vagy a megfelelő felkészülésre. Például Murauban, a Parajdi István által alapított nyelviskolában.

2015. június 23., 13:52

Szerző:

Senki nem állítja, hogy könnyű megtanulni egy idegen nyelvet. Az azonban bizonyos, hogy a megfelelő nyelvi környezetben azért egyszerűbb! A nemrégiben elindított muraui

Absolute Germannyelviskola éppen ezt biztosítja, hiszen az intenzív tanfolyamok résztvevői az órákon túl „nem hivatalos idejükben” is német szót hallanak.

Parajdi István ennek tudatában minden ismeretségét és befolyását mozgósítva meggyőzte a helybeli családokat, hogy – persze térítés ellenében – fogadjanak be nyelvtanulókat a tanfolyamok idejére. Ez biztosítja, hogy a szabadidőben is rákényszerüljenek a hallgatók a német beszédre, olyan társalgási formákkal ismerkedjenek, amelyek szinte túlmutatnak az oktatási anyagon. Nem mellékesen így könnyebben leküzdhető a nyelvtanulás első igazi nagy akadálya, amikor valamennyi szókincs már rendelkezésre áll ugyan, de nehéz megszólalni. Nagyobb a gátlás, mint a beszédkényszer. Ha azonban a környezettel nem lehet másként szót érteni....

Aki a két-négy-hathetes tanfolyam idején mégis inkább panzióban száll meg, az sincs persze kizárva az ilyen gyakorlásból, mert ugyan errefelé már igen sok szálláshely magyar tulajdonban van, azért anyanyelvi alkalmazott mindenhol található. A csinos kis városka – amelynek főterén van a nyelvtanfolyamot befogadó helység – egyébként is csábító lehetőségeket kínál, kávézásra, sörözésre a hangulatos lokálokban, és ahogyan az vidéken megszokott, ilyenkor könnyen megy az ismerkedés a helybeliekkel. Csakis németül.

A nyelviskola tanárai kivétel nélkül német anyanyelvűek, velük sem igen lehet (és nem is szabad) másként beszélni. Mivel nagy gyakorlatuk van a külföldiek oktatásában, a hallgatók már két hét után nem csak szavakat fordítgatnak, hogy azokból rakják össze a mondatokat, hanem eleve németül kezdenek gondolkodni. A nyelviskola sokféle tanfolyamot kínál, a kezdőtől a kifejezetten üzleti németen át azoknak is sikeres felkészülést nyújt, akik B2 típusú nyelv vizsgát kívánnak tenni. A honlapon megtalálhatók a részletek.

Parajdi István nem csak magyar hallgatókra számít. Az osztrák gazdasági kamara külföldön működő képviseletei segítenek megtalálni a partnereket, ők maguk is kapcsolatban állnak olyan utazási irodákkal, amelyek kifejezetten nyelvtanulási utakra összpontosítanak. Az ötletet a szakemberek is díjazzák, és senki nem tekinti irreálisnak Parajdi azon jóslatát, hogy hamarosan a muraui lesz majd Európa legnagyobb német nyelviskolája.

Ehhez hozzásegít a barátságos környezet, az itt élők befogadó hajlama. Erről azok a magyarok tudnak mesélni, akik például iskolás gyermekekkel települtek itt le: a gyerekek egyetlen napot sem vesztettek, az iskolában heti több órás külön nyelvórát biztosítottak számukra, és két évig nem osztályozták őket. Ennél sokkal rövidebb idő is elég volt a nyelv elsajátításához, s ma már nem is értik azt a félelmüket, hogy nyelvi okok hátráltatják a beilleszkedést.

Az ilyen gondok elkerülésére viszont mindenkinek azt tanácsolják, hogy készüljenek fel, és használják ki a lehetőséget, amit az

Absolute Germankínál.

Jelentkezés itt: office@absolutegerman.org

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).