Nem kevesebb, mint 44 ember akar Ukrajna elnöke lenni, de jelenleg egy humorista a legesélyesebb a győzelemre

2019. február 8., 19:30

Szerző:

Minden idők legtöbb indulóját, 44 jelöltet regisztrált a március 31-i elnökválasztásra az ukrán központi választási bizottság - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál. A testület pénteki ülésén tett erről jelentést, miután hivatalosan lezárta a jelöltek regisztrálását.

Összesen 94-en nyújtották be a kérelmüket, míg az előző elnökválasztáskor, 2014-ben csak 53-an kérték regisztrálásukat elnökjelöltként. Idén ötven pályázó jelölti regisztrálását utasították el. Tetyana Szlipacsuk, a központi választási bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy zömében - 47 esetben - a letétbe helyezendő 2,5 millió hrivnya (mintegy 25,8 millió forint) hiánya miatt utasította el a testület a jelölt regisztrálását.

Elmondta még, hogy a regisztrált 44 jelölt közül 43 vagyonnyilatkozatában talált valamilyen pótolandó hiányosságot a korrupció elleni küzdelemben illetékes állami ügynökség. 

Megjegyezte, hogy egy másik rekordot is felállítottak idén: már most 138 civil szervezetet regisztrált a bizottság hivatalos választási megfigyelőként az elnökválasztásokra, míg 2014-ben ezeknek a szervezeteknek a száma mindösszesen tíz volt. 

A 44 hivatalos elnökjelölt közül 40 férfi és négy nő, átlagéletkoruk 50 év. Tizenhatan közülük jelenleg parlamenti képviselők. Húsz jelölt indul függetlenként és 24 valamely párt jelöltjeként. Egyébként Petro Porosenko ukrán elnök is független jelöltként indul úja az államfői posztért. 

A legfrissebb, a héten publikált - négy közvélemény-kutató intézet által közösen végzett - felmérés eredménye szerint jelenleg a népszerűségi lista első helyén Volodimir Zelenszkij humorista, színész áll, akire a biztos választók 21,9 százaléka készül szavazni. Második Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje 19,2 százalékkal, harmadik Porosenko hivatalban lévő elnök 14,8, negyedik Jurij Bojko volt Janukovics-párti politikus 10,4, ötödik Anatolij Hricenko volt védelmi miniszter 8,4 és hatodik Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője 6,5 százalékkal.

Ukrán elnökválasztás Volodimir Zelenszkij
Fotó: Pavlo Palamarcsuk

 

Tegnap 12:22

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).