Monet éjjel is ragyog

Már félidőben minden rekordot megdöntött az impresszionizmus atyjának 30 év óta első párizsi retrospektív kiállítása. Monet közel 200 művét két hónap alatt több mint 400 ezer látogató csodálta meg a Grand Palais termeiben, s a tárlat még január 24-ig nyitva lesz. A nagy érdeklődésre tekintettel a minap bejelentették: a januári zárás előtti utolsó 4 napon (21-24 között) nonstop nyitva tartással fogadják a közönséget – éjszaka is.

2010. november 28., 04:40

Az átütó siker előre kódolható volt már abból is, hogy a szeptember 22-i premier előtt egy héttel internetes elővásárlásban 86 ezer belépő talált gazdára. Azóta is tömegek ostromolják a Grand Palais-t, általában egy órát kell sorban állni, de vannak kivételesen zsúfolt napok is. November 12-én például hat órán keresztül kellett várakoznia az elszánt tárlatlátogatónak, amíg eljutott a pénztárablakig.

Ennyi embert legutóbb 2008-ban a „Picasso és a mesterek” nagykiállítás tudott megmozgatni, azt 780 ezren látták. A „Claude Monet 1840-1926” nevet viselő monografikus szupertárlatnak - amely a névadó hatvanéves alkotói pályájának leggazdagabb illusztrációja - minden esélye megvan arra, hogy ledöntse trónjáról az utóbbi évtized csúcstartóját.

A francia impresszionizmus megteremtője mindig kivételes népszerűségnek örvendett, s nem csak saját hazájában. Az amerikaiaknak és japánoknak is kedvenc festője. Műelemzők szerint titka abban rejlik, hogy ő a boldogság piktora, sohasem sokkoló, mindig a szépséget jeleníti meg.

„Monet alkotásai örömérzést keltenek a nézőben. Nála a tél is melegséget áraszt, a víz mindig nyugodt, a vásznairól sugárzó fény megbabonázza a nézőt. A művész néha évekig dolgozott azon, hogy újrateremtse egyetlen pillanat optikai élményét. Monet képeiben élet van” – emeli ki Jean-Francois Barrielle, az Éditions Hazan művészeti könyvkiadó főigazgatója.

Az impresszionista mester Grand Palais-ban kiállított munkáinak többségét a Szajna túlpartján álló Musée d’Orsay - a Marmottan mellett az egyik legnagyobb Monet-gyűjtemény birtokosa - adta kölcsön a retrospektív tárlatra, a többi remekmű külföldi nagy múzeumokból és magángyűjtők galériáiból érkezett Párizsba.

A Grand Palais kiállításán Monet számos nagy alkotása megtalálható, köztük legismertebb sorozata, a Vízililiomok, amelynek különböző darabjait 1890-től haláláig festette a normadiai Givernyben lévő birtokán, a maga építette kertben. A festő leghíresebb képei mellett kevésbé ismert csendéletei, tengeri tájképei, sőt ritkán látható portréi is szerepelnek a tárlaton.

Az Orsay múzeum rendszeres látogatói számára is tartogat különleges újdonságot a nagykiállítás. A Monet-életmű mintegy száz darabját a közelmúltban restaurálták: a felújított vásznakon még varázslatosabb a vízfelszín ragyogása, lenyűgözi a nézőt az áttetsző levegő fényhatása.

A Grand Palais-t naponta ezrével megrohamozó látogatók nyomása és az a tény, hogy az interneten november első hetére szétkapkodták az összes elővételben rendelhető jegyet, kreatív újításokra késztette a szervezőket: a keddi múzeumi szünnapot januárig feloldották, 10-14 óra között ezen a napon is nyitva tart a Monet-kiállítás, s a hét többi napján este 22 óráig kitolták a zárási időt.

November 21-től a

www.monet2010.comwebcímen lehet jegyet foglalni a januári 3x24 órás tárlatfináléra. A nonstop akciót először a katalán festő 2008-as kiállításán próbálták ki, akkor 3 nap alatt 18 ezer látogatót fogadtak. Minden jel szerint ezt az eredményt „Giverny pátriárkája” is hozni fogja.

A kérdés már csak az, felülmúlhatja-e minden idők legnagyobb múzeumi szenzációját, az egymilliós látogatószámot, amelyet a „Tutanhamon kincsei” ért el…1967-ben, a Petit Palais-ban. Igaz, az egyiptomi kamasz fáraó párizsi vendégszereplése két hónappal tovább tartott, mint Picasso vagy Monet kiállítása.

Korábbi cikkünk:

Matisse utolsó múzsája

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).