Megdöbbentő vacsora a szabadulásért

Akár életüket is kockáztatják Romániában egyes börtönlakók, hogy tiltakozhassanak és kimutathassák elégedetlenségüket: képesek éles fémdarabokat lenyelni.

2010. november 7., 19:48


Sarokvasak, rugók, kanalak, kések a leggyakoribb tárgyak, melyek a rabok gyomrában landolnak. A crimetime.ro honlap szerint a román állam évente körülbelül öt milliárd lejt költ az öncsonkító foglyok egészségügyi ellátására és kezelésére, Romániában ugyanis nagy divat a fegyházakban az önkifejezésnek ez a veszélyes formája - írta a

manna.ro.

A rahovai börtönkórház sebészeti osztályán egy dobozba gyűjtik a foglyokból kiszedett tárgyakat. A dobozban annyi fémdarab landolt, hogy abból egy szolid ágyat is össze lehetne hegeszteni. Két nap és néhány csésze víz, eddig és ilyen feltételek mellett tiltakozhat egy dühös fogvatartott.

Egyetlen év alatt 350 börtönlakó került súlyos állapotban a rahovai kórházba. Az orvosok szerint ezek a betegek így próbálják felhívni magukra családjuk figyelmét, vagy így próbálnak szabadulni a fegyház rácsaitól.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).