Már egymillió ember fertőződött meg kolerával Jemenben

2017. december 21., 12:56

Szerző:

A Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint a polgárháború dúlta országban egymillió kolerás esetet regisztráltak, és a népesség 80 százaléka éhezik, nem jut hozzá ivóvízhez és megfelelő orvosi ellátáshoz. A higiéniai körülmények lesújtóak – írja a The Huffington Post.

A jemeni járvány a legkisebbeket is sújtja
Fotó: British Red Cross

Jemen, az arab világ egyik legszegényebb országa évek óta az iráni támogatást élvező húti lázadók és a szaúdiak támogatta katonai szövetség között dúló harcok középpontjában áll. Az ENSZ szerint az ország a világ legsúlyosabb humanitárius krízisén megy keresztül. A WHO április óta 2219 kolerajárvánnyal összefüggő halálesetet regisztrált, amelyek harmada kisgyerek volt. A fekáliával és szennyezett vízzel terjedő betegség akár órákon belül is halálhoz vezethet, ha a fertőzött nem kap megfelelő kezelést. Ráadásul a kórházi dolgozók hónapokig nem kaptak fizetést, így az egészségügyi ellátás pár hónapja tulajdonképpen teljesen összeomlott.

A WHO december 3-án hívta fel a figyelmet arra, hogy egy újabb járvány pusztíthat az országban, mivel a Szaúd-Arábia vezette koalíció lezárta a földi, égi és tengeri utat, ezzel megakadályozva a segélyek – mint vízpumpák, olaj és ételek – eljuttatását a rászorulókhoz.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).