Make Over

A Svéd Nemzeti Bank (Riksbanken) az elmúlt héten mutatta be azokat a XX. századi emblematikus kulturszemélyiségeket, akik a megújuló nemzeti valutának arcot adnak majd. Három év múlva Astrid Lindgren, Evert Taube, Birgitt Nilsson, Ingmar Bergman, Greta Garbo és Dag Hammarskjöld néz majd ránk a bankókról. Míg az újraformált érmekre, a hagyományt megőrizve – továbbra is a király portréja kerül.

2011. április 11., 00:11

Svédországban nem jellemző, hogy bármit is elkapkodnának – illetve, mondhatni, éppen ezért váltztatnak nehezen: hiszen mindig alaposan végiggondolt és kimunkált az, amit végül letesznek az asztalra: legyen az új autómodell, alkotmány vagy – a pénz... Ám, ha hosszas ja meg de után megegyezésre jutnak a döntés meghozatalában kompetensek, akkor aztán nem aprózzák el! Mint most a korona esetében: két éven belül lecserélik majd' a teljes sorozatot és kiegészítik egy új bankóval meg egy érmével.

Mint ismeretes, a svédek a 2004-es népszavazás során alig néhány százalékkal, de elvetették az eurót. A svéd korona sikeresen jött ki az elmúlt évek pénzügyi világ-viharaiból, s ma az egyik legstabilabb fizetőeszköz, mögötte pedig az egyik legsikeresebben talpraállt európai gazdaság. A Riksbanken pedig úgy döntött, a pénzünk újraterveztetésével ünnepli meg mindezt. Igaz, amúgy is eltelt már harminc év a legutóbbi make over óta – ideje a frissítésnek.

Kezdték tavaly ilyenkor, amikor a vörösrézszínű 50 örés megszűnt fizetőeszköz lenni. Haszontalan kis szépség volt – hiszen már rég nem volt kapható félpénzért semmi... Állítólag többmilliós értékben maradt kint az emberek fiókjaiban, az érvényessége utolsó szeptemberi napja után.

A múlt heti ünnepélyes 'leleplezésig' hosszú út vezetett: a Riksbank 2008. óta forgatta az új bankjegyek és érmék körüli gondolatokat. Azon voltak, hogy öszehangolják a papirpénz-család és az éremsor designját, új biztonsági eljárásokat dolgozzanak ki, valamint hogy javítsanak a pénzek azonosíthatoságán is, a látássérültek kedvéért. Ezt egy különleges réz (dombor)nyomással oldják majd meg.

Új bankjegy címletet is bevezetnek: a ma használatos 20-50-100-500-1000 sorozatba egy 200-as is kerül. Amúgy pedig, egységes szélességben, de kis hosszanti eltéréssel, az eddig is használt pamut alapanyagú egyiptomi papírra nyomják majd őket. A színek is többé-kevésbé a megszokottak maradnak: szürkés az ezres (ezért is hívja a népnyelv lazacnak (lax), bordó-rózsaszín az ötszázas, kékes árnyalatú a százas, barackszín az ötvenes és kékes-lila a huszas – az új bankó pedig zöldes árnyalatú lesz.

Legnehezebbnek a papírpénzeket díszítő, illetve azoknak karaktert adó grafikus megjelenés alapelemeinek kialaítása bizonyult. Ki kerüljön a különböző címletekre? A sajtóban időről időre megszellőztették a bankókra kerülő portrék és más díszítő elemek körüli ötleteket és szabad teret engedtek az emberek véleményének, javaslatainak is.

A Riksbank elnökségének elképzelése szerint azon személyiségek sorából választották ki a hat portré alanyát, akik a XX. század gyermekei. A hozzájuk kötődő tájak, városok révén reprezentálják az ország egész területét. A kultúra terén hoztak létre kiemelkedően népszerű – ugyanakkor világszerte is elismert értéket. Nem utolsó sorban, képviseljék egyenlő arányban a két nemet!

Így, a legtöbbet forgatott húszkoronáson a rendkívül szeretett meseíró, Astrid Lindgren (1907-2002) arcképe, s egykori lakóhelye, Småland tája lesz látható. Az ötvenes címletet Evert Taube, a nemzet dalnoka, zeneszerző és Bohuslän vidéke díszíti majd. Az ugyancsak gyakorta kézbe vett százasra kerül az egyik leghíresebb svéd, Greta Garbo (1905-1990) arca és az ő imádott Stockholmja, mint kísérőmotívum. Az újonnan bevezetendő kétszázkoronásra a démoni rendező, Ingmar Bergman (1918-2007) képmását teszik, és legkedvesebb lakóhelye, Gotland tájait. Az ötszázas címlet a nagy drámai szoprán, Birgitt Nilsson (1918-2005) portréjával jelenik meg, s a vidék képeivel, ahonnan származott: a déli Skåne (Scania). A legmagasabb értékű svéd bankjegyen, az ezresen, a repülőgépszerencsétlenség áldozatául esett ENSZ-főtitkár és békediplomata, Dag Hammarskjöld (1905-1961) lesz látható meg a Lappföldet idéző tájak.

Kisebbek, könnyebbek lesznek a minimalista stílusban megformált fémpénzek (1-5-10) s közéjük besorol majd egy vadonatúj kétkoronás. Mindegyik saját mintázatot kap a harmadik oldalára, hogy megkönnyítsék a rosszul látók dolgát. A nickel teljes kivonásával az ezüstszínt felváltja a rézzel különböző arányban ötvözött acél, s arannyal futtatott tízes, akárcsak most. S megőrizve a többszázéves hagyományt, minden 'peng' a király arcképével jelenik meg ezentúl is.

A Riksbank még áprilisban meghirdeti a design-pályázatot, eredményhirdetés az év végén.
Az új pénzeket legkorábban 2014-15-ben vezetik be. Addig

ezekethasználjuk.

Forrás:

Riksbanken- a Svéd Nemzeti Bank

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).