Kövér László korlátozta az újságírók munkáját, riasztották az Európa Tanácsot

2019. október 29. 10:37 - szerző: Ágoston Zoltán

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és az Article 19 nevű brit emberi jogi szervezet is figyelmeztette az Európa Tanácsot, miután kiderült, hogy Kövér László egy október 16-i rendelettel újabb korlátokat állított az újságírók munkája elé az Országházban és a Képviselői Irodaházban – írja a Népszava. Az Európa Tanácsnak van egy újságírók védelmét és biztonságát előmozdító platformja, ezen jelent meg az IPI és az Article 19 figyelemfelhívó közleménye Úgy hangzik, hogy Kövér László rendelete szűk korlátok közé szorítja az újságírók lehetőségét, hogy kérdéseket tegyenek fel a képviselőknek és ellenőrizzék a parlament munkáját.  

Kövér László az őszi parlamenti ülésszakra időzítette a korlátozásokat. Eszerint 

  • az újságírók a plenáris ülés napján az Országház főemeletének a kupolacsarnoktól délre eső területén csak a sajtóiroda külön engedélyével tartózkodhatnak. A sajtó számára biztosított üléstermi páholyt pedig csak az erre kijelölt útvonalon közelíthetik meg az Országház félemeletén nemrég kialakított sajtóterem felől.
  • a parlamenti sajtóbelépők kiadásának célja, hogy az Országgyűlés munkájáról, az Országházban, valamint a képviselői irodaházban megrendezett eseményekről tudósíthassanak azok tulajdonosai. Az állandó belépők a jövőben csak az Országgyűlés rendes időszakában érvényesek, azon kívül napi belépő kérhető.
  • a felvételkészítés nem zavarhatja és nem akadályozhatja a képviselői vagy a hivatali munkát. Nem készíthető felvétel a plenáris üléstermet övező folyosón, az éttermekben és büfékben, ott, ahol biztonsági berendezések vannak és a hivatali szervezet számára fenntartott területeken sem. A felvétel magába foglalja a hang- és képrögzítés minden formáját.
  • sajtótájékoztatót csak az Országház sajtótermében, a frakciók sajtótermeiben vagy az északi, úgynevezett kék társalgóban lehet tartani. Ha a tájékoztató egy bizottsági üléshez kapcsolódik, akkor az az adott ülésteremben is megtartható, a bizottság elnökének döntése alapján.
  • az Orbán-kormány képviselői csak a kék társalgóban tarthatnak tájékoztatót, máshol ez engedélyhez kötött. Ha a kormány tagjai nem az Országgyűlés munkájához kapcsolódóan tartanak tájékoztatót, azt csak a házelnök engedélyével tehetik meg.
  • az interjúkészítésre kijelölt helyszínek kibővülnek az Országgyűlés Irodaházának aulájával a sajtó számára kijelölt területtel.
  • az Európai Parlament intézményeihez vagy a holland szabályokhoz hasonlóan az interjúalany bármikor visszautasíthatja vagy befejezheti az interjút, amit a média munkatársainak tiszteletben kell tartani.

A házelnöki rendelkezés megváltoztatását, a korábbiaknál részletesebb és egységesebb szerkezetű szabályozás kidolgozását, valamint az Országház és az Irodaház épületében a média munkatársai által munkavégzésre és tartózkodásra igénybe vehető új helyszínek kijelölését a Steindl Imre-program keretében történő teremhasználat megváltozása, a hivatali helyiségek, adminisztratív irodák áthelyezése indokolta.