Koronavírus-gócpont alakult ki a Kolozsvári Magyar Operánál

2020. október 13., 16:24

Szerző:

Koronavírus-gócpont képződött a Kolozsvári Magyar Operánál és az ugyanabban az épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színháznál. Lapértesülések szerint a két intézményben eddig összesen több mint harminc fertőzést jegyeztek fel.

Szép Gyula, az opera igazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta ezt a számot. Ugyanakkor elmondta: csak azokról az esetekről tud, amelyekről maguk a fertőzöttek értesítették. Hozzátette, hogy köztük vannak zenekari tagok, kórustagok, szólisták, valamint a műszaki személyzet tagjai is. Az igazgató szerint október 3-án értesültek az első fertőzésről. Ezt követően a helyzet tisztázódásáig megtiltották a társulat tagjainak, hogy bemenjenek az épületbe, aművészek pedig azt az utasítást kapták, hogy gyakoroljanak otthon.

Az igazgató megemlítette: október 6-tól egy minisztériumi rendelet is megjelent, amely szerint nem szabad két óránál hosszabb előadásokat tartani. Hozzátette: ez a rendelet is korlátozta az opera működését, hiszen az előadásaik többsége három óra körüli. Az intézmény múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a járványügyi helyzet miatt októberi előadásai elmaradnak, és a kényszerszünet után az előírások szabta keretbe beférő hangversenyeket fognak tartani.

Az azonos épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor az MTI-nek elmondta, hogy náluk a színház műszaki személyzetéből fertőződtek meg öten. Ez akkor derült ki, amikor múlt csütörtökön egy fesztiválos előadás előtt tesztelték azokat, akik odautaztak volna.

A színház egyelőre október 24-ig mondta le előadásait. 

Az új megbetegedések statisztikáiban Kolozs megye vette át a vezetést az elmúlt napokban - az elmúlt 24 órában 172-en fertőződtek meg a mintegy 700 ezer lakosú területen.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).