Jó designt mindenkinek!

A design a svéd gazdaság egyik büszke zászlóshajója. Királyi felvezetéssel, rendszeresen viszik ki a nagyvilágba, legutóbb Shanghajba. S az is megtörténik, hogy egy egész évet és komoly pénzt áldoznak arra, hogy a svéd formakultúra legújabb képviselőit végigvonultassák a piaci szempontból stratégiai jelentőségű országokon, s pazar vándorkiállítások formájában építsék tovább az ország imázsát.

2010. november 29., 09:36


Jól tudom, hogy a svéd design egyik legsikeresebb terméke egy mosogatókefe? – kérdeztem egyszer Robin Edmantól, aki a Svéd Ipari-, és Formatervezők Szövetsége igazgatójaként vett részt egy sajtóreggelin.

Igen! Ugyanis annál jobbat azóta sem rajzoltak, nehéz lenne megmondani, hány millió darabot adtak el belőle több, mint harminc év alatt, de tény, sok szakkönyvben szerepel. Megjegyzem: a svéd design történetének érdekes ellentmondása – s egyben egyik jellemzője is a szellemiségének – hogy a svéd otthonokban megtalálható használati tárgyak legjobb darabjait az utóbbi ötven évben a királyi ház egyik tagja, Sigvard Bernadotte tervezte.


Említenél még néhány jól sikerült svéd használati tárgyat?
Szerencsére sok ilyen van. Ezek némelyike inkább találmánynak mondható: mint a pacemaker, a cipzár vagy a komputerhez tartozó egér. Mások tisztán design darabok: a klasszikus Coca Cola-palack, a TetraPack vagy a legújabb Ericsson mobiltelefon. Svédországban ugyanis a design-szakma igen jelentős és széles bázisú is, melyhez nem csupán az úgy nevezett "elit", kísérletező designerek tartoznak, hanem az építészek, az ipari formatervezők, a konstruktőrök, a grafikusok, a reklámszakemberek és minden más, a legtágabb értelemben vett forma-tervezők.

Mitől svéd a svéd design?
Ami a designt illeti, mi ebben is az egyszerűség hívei vagyunk. Ez így alakult. Ha visszapillantunk az európai kultúrában, felfedezhetjük, hogy míg másutt a prosperitás a művészetek gazdag sokszínűségét hozta, számunkra évszázadokon át a puszta túlélés volt a cél.

Svédországra csak az utóbbi száz évben jellemző az anyagi gyarapodás, a jobb élet. Azonban, ami a tárgyi környezetet illeti, megmaradtunk az egykori szegénység és a természetközeli élet által kialakított gondolkodásmódnál, ízlésnél: jellemzően a mívességgel párosuló egyszerűséget, az anyag szépségét és funkcionalitást kedveljük.

Mindemellett – mivel mindig is meghatározó közeg és inspirációs forrás volt számunkra a természet, ennek anyagai, forma-, és színvilága igen meghatározó a svéd design számára, csakúgy, mint a természet magától értetődő tisztelete és integrálása az épített környezetbe. Másrészt a design számunkra a megrendelő, illetve a felhasználó által támasztott és elvárt, a funkcionális és esztétikai követelmények, lehető legjobb kielégítését, illetve az ahhoz vezető kreatív folyamatot jelenti. Mondhatjuk úgy is: egyfajta szolgálat.

Kifejtenéd ezt részletesebben?
A svéd design sokéves története mindvégig azt mutatja, hogy a tervezők sohasem csupán szép tárgyakban gondolkodtak. A designer mondanivalót is kell hogy megfogalmazzon. Szolgálatot teljesít a gyártó és a a felhasználó között. A svéd designerek mindig is azt tartották szem előtt, hogy az általuk megalkotott autóbusz, repülőtér vagy honlap hogyan hat majd annak felhasználójára. Számunkra ez az egyik legfontosabb szempont, tekintet nélkül arra, hogy egy, ezer vagy tízmillió emberről van szó. Legyen a jó design mindenkié!


Tehát nem az elit drága mulatsága, hanem a közjó egyik eleme?
Pontosan! Valóban így gondoljuk. Vegyünk példaként, egy kórházat. Hogy azt egy jó "designterméknek" nevezhessük, ki kell hogy elégítse mind a betegek, mind pedig az ott dolgozók igényeit és elvárásait. Végig kell gondolni a beteg útját, kivel, milyen körülmények között találkozik, hogyan halad keresztül a rendszeren, milyen a váróhelyiség – mert mindez kihat az állapotára, a gyógyulás folyamatára, idejének hosszára, s mindennek természetesen anyagi vonzata is van.

Úgy véled, a design ilyen közvetlen módon is kihathat az életünkre?
Természetesen. És ez nem csak a designerek felelőssége, hanem a gyártóké, mi több a a politikusoké is. Tárgyi környezetünk milyensége nagymértékben meghatározza hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. Ezt legtöbben, nyilván, tudatalatt élik meg, ám, ha utánagondolunk, könnyen választ kapunk arra, milyen hatással van ránk, például egy metróaluljáró vagy tévéreklám. A design tehát semmiképpen nem egy elvont fogalom, mely híres folyóiratok lapjain, vagy a gazdagok házaiban, igen kevesek számára és igen drágán megvásárolt, különleges esztétikájú tárgyakban testesül meg. A design nem csak az, amiről azt mondják egyesek: vettem egy „design-széket”. – És a többi ötszáz szék? Azok ugyúgy designtermékek, mint az a bizonyos mosogatókefe – bár ez már alig jut eszünkbe, annyira hétköznapivá váltak. S ez így van jól!

Ez a helyzet az IKEA bútoraival is?
Igen. Az IKEA design-koncepciója mit sem változott ötven év óta: jó design, olcsón. Ha megfigyelted, minden egyes bútoruk árcéduláján ma is ott olvasható a tervező neve is – megbecsülés a tervezőnek, s garancia a vásárlónak. 1954-ben Ingvar Kamprad azzal az ötlettel nyitotta meg első áruházát, hogy a lehető legszélesebb tömegek számára tegye elérhetővé a jó designt. Mivel sem a tervezés, sem az alapanyagok minőségében nem óhajtott alkudni, minden más költséget a minimálisra szorított, hogy a lehető legalacsonyabb árat tudjon kialakítani. Akkor senki nem hitt abban, hogy érdemes volna széklábakat és szekrénylapokat árulni külvárosi telkeken – de ma a világ 201 áruházának megléte azt bizonyítja, lehetséges tömegekhez eljuttatni a jó designt. (Az IKEA elnevezés az alapító, Ingvar Kamprad monogramja, és két dél-svéd falu, Elmtaryd és Agunnaryd kezdőbetűi; az egyikben lakott, s a másikban lévő bútorüzemébe biciklizett reggelente).


Mi a design szerepe a piaci versenyben?
Stratégiai kérdés. Mondhatnám azt is, a design a fejlődés egyik hajtóereje. Ma már nem lehet autót eladni pusztán a motor teljesítménye, vagy a futómű megbízhatósága alapján, hiszen az összes gyártó a csúcsminőségre törekszik. Például, a Volvo régi szlogenje a biztonságról, ma már kevés. Amikor a gyár vezetői ezt végre belátták, a 90-es évek elején a design teljes megújításáról döntöttek: rövid időn belül megfordult a megelőző évek negatív eladási trendje. Tehát, célszerű és bőven megtérülő befektetés a designra költeni.

Talán nem túlzás, ha azt mondom: minden termék a designnak köszönheti, hogy megveszik. S azt is, ha nem.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).