FT: Kettős ellenszélbe került a forint

A dollár ereje és az euróövezet mennyiségi könnyítése miatt kettős ellenszélbe kerültek a közép-kelet-európai valuták. A térség államai emellett idegesen figyelik, miként hat ki gazdaságukra az orosz–ukrán viszály – írja a Financial Times.

2015. március 12., 09:25

Péntek óta a forint több mint 4négy százalékot vesztett értékéből. A holland Rabobank egyik elemzője úgy magyarázza a helyzetet, hogy az EKB ösztönző csomagja fellendíti a gazdasági tevékenységet, ami nagyobb növekedésben csapódik le a földrész keleti részén. A magyarok és a csehek vannak főként ráutalva a külső keresletre.

Csakhogy az eurózóna versenyképesebb exportőrei nyomást gyakorolnak majd a régió valutáira, és kikényszeríthetik a kamatcsökkentést.

A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik illetékese máris úgy nyilatkozott, hogy van esély az alapkamat mérséklésére nem egészen két hét múlva, a Monetáris Tanács ülésén.

A Rabobank már idézett szakembere azt hangsúlyozza, hogy a régió országai számára az lenne a legjobb, ha le tudnák lassítani fizetőeszközük felértékelődését. Csakhogy nem nyerhetik meg a harcot az Európai Központi Bank ellen. Visszafoghatják ugyan a kamatot, de mozgásterük korlátozottnak tűnik.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).