Ez a harc lesz a végső? – Igazi mészárlásról, tragikus drámákról beszélnek
Emmanuel Macron politikáját kemény társadalmi harcok kísérik. Úgy tűnik, hogy a sárga mellényesek mozgalma csak könnyed előjáték volt ahhoz képest, ami most következik. Mindenki egy dologról beszél: kísértet járja be Franciaország műhelyeit, irodáit, bárjait, tévéstúdióit, politikai agytrösztjeit és újságszerkesztőségeit. 1995 kísértete.
Akkoriban az új, jobboldali miniszterelnök (Alain Juppé) által beterjesztett Plan Juppé a francia szociális rendszerek átfogó reformját irányozta elő. A neoliberális irányú reform pontos menetrendet is felvázolt a szociális rendszerek (nyugdíj, egészségügy, munkajog, munkanélküliek ellátása stb.) átalakítására. A reform hihetetlen mértékű társadalmi ellenállást váltott ki, a sztrájkok (amelyek kiterjedtebbek voltak mint 1968-ban!) hetekre teljesen megbénították Franciaországot, a mozgalom a közvélemény többségének támogatását is élvezte. Mindez meghátrálásra kényszerítette a kormányt.
Napjainkban, noha számos szakszervezet december ötödikétől általános, gördülő sztrájkot hirdetett, kevéssé valószínű egy 1995-höz hasonló forgatókönyv. Mára a kilencvenes évek harcos, inkább baloldali közvéleményéhez képest az elmúlt neoliberális évtizedekben megpuhult a francia társadalom; a szakszervezetek szerepe ott is jelentősen csökkent; a kormány pedig meglehetősen eltökéltnek tűnik, főleg a legfontosabb kérdést, a nyugdíjreformot illetően. Ám hogy forró a helyzet az országban, azt senki sem vitatja.
Korábban elképzelhetetlen dolgok történtek. Egy egyetemista felgyújtotta magát tiltakozásul a Sarkozy-, Hollande- és Macron-kormányzat politikája ellen, amely (képletesen) megöli a fiatalságot. A mai egyetemisták nemcsak most szegények, de többségükre valószínűleg létbizonytalanság vár, és reményük sincs arra, hogy ezt elkerüljék. A tragikus tettet tüntetési hullám követte, az egyetemisták elfoglaltak néhány egyetemi fakultást, ahonnan csak rohamrendőrökkel lehetett kiszorítani őket.
A közoktatásban dolgozók is mozgolódnak. Egy Párizs külvárosában lévő iskola igazgatónője öngyilkosságot követett el, hátrahagyott levelében a kormányt vádolja a közoktatás válsága miatt, és ezzel az iskolák helyzetének tarthatalanságára hívta fel a figyelmet. Példája nem kirívó, a 2018–2019-es tanévben 58 közoktatásban dolgozó pedagógus lett öngyilkos, idén szeptember óta tizenegyen. Az ok mindig ugyanaz: túlterheltség, a megfelelő eszközök hiánya, az anyagi és erkölcsi megbecsülés elégtelensége. Egy beteg iskolarendszerrel pedig képtelenség egészséges társadalmat teremteni. Különösen Franciaországban, ahol az állam által magukra hagyott területeken egyedül az iskola képes megtanítani a fiataloknak a társadalmi együttélés normáit.
A franica szociális állam másik büszkesége, az egészségügyi rendszer sincs sokkal jobb helyzetben. Hat év alatt a kórházakban majdnem húszezer ágyat kellett bezárni részint finanszírozási problémák, részint munkaerőhiány miatt. A legrosszabb a helyzet a sürgősségi osztályokon, amelyek személyzete nyolc hónapja sztrájkol, már amennyire az ő munkájukban ez lehetséges. A napokban ápoló- és orvostüntetésre került sor, amelyen a résztvevők nem elsősorban fizetésemelést sürgettek, hanem több forrást ahhoz, hogy a közegészségügy rendszerét egyáltalán életben lehessen tartani. Az alulfinanszírozás, a munkaerő elégtelensége, az állandó takarékossági kényszer ördögi kör, amelyből nem látszik a kivezető út. Sokakban fel is merül a kérdés: vajon nem éppen az állami egészségügy leépítése a kormány hosszú távú célja?
Megtörténtek az előkészületek a nyugdíjreformra is, amelynek valódi okát nem is titkolja a kormány: vagy a nyugdíjhoz szükséges munkaévek számát és/vagy a nyugdíjak csökkentését szeretnék elérni. Nem sok jó vár a mintegy egymillió munkanélkülire sem. A kormány a reformok keretében már most is jelentősen csökkentette a munkanélküli-segélyt, a mintegy 800 ezer munkakereső támogatását átlagosan 22, a többiekét akár 50 százalékkal is. A legjobboldalibb, a kormánnyal inkább szívélyes kapcsolatot ápoló nagy szakszervezet, az CFDT főtitkára is „az utóbbi 25 év legkeményebb reformjáról” beszélt, „igazi mészárlásról, mely valódi drámák okozója” lesz.
Franciaországban a nyugdíjreform elleni sztrájk lesz a társadalmi harc igazi próbaköve. A munkanélküliekért talán kevésbé állnak majd ki az emberek, de a saját, speciális nyugdíjrendszerüket védő tömegközlekedési és vasúti dolgozók meg tudják bénítani az egész ország életét. Eközben egyéves évfordulójára készül a kifulladóban levő sárga mellényes mozgalom is. Akcióikat a hatalom a fejlett országokban ritkán látható erőszakkal fékezte meg. Majdnem 11 ezer tüntetőt tartóztattak le, több mint háromezer esetben született bírói ítélet. Ezer letöltendő, ezerháromszáz felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.
Macron mindenekelőtt szeretné elkerülni, hogy a különböző társadalmi harcok konvergálódjanak, azaz egy nagy, társadalmi tiltakozó mozgalommá egyesüljenek. Ebben komoly segítségére lehet a lényegében macronistának tekinthető mainstream sajtó egésze a mértékadó lapoktól a hírtelevíziókig és rádiókig.
Stratégiájának másik iránya a figyelemelterelés. Miközben Franciaország mély szociális válságot él át, amelyben egész társadalmi modellje megkerdőjeleződik, a politikai elit és a média legfontosabb problémája az, hogy a lányok és az asszonyok milyen kendőt viselhetnek. Amikor erről folyik a társadalmi vita, akkor a franciák laicitásról beszélnek, amely – még a múlt század elején – eredetileg a szabadság rokonértelmű szava volt, ám az iszlám bevándorlás erősödése eltorzította ezt. A viták felerősödéséből Marine Le Pen és a szélsőjobboldal profitál.
Ez nincs is nagyon Macron ellenére, hiszen minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy akkor volna a legnagyobb esélye az újraválasztásra, ha megismétlődne a 2017-es párbaj közte és Le Pen között. A szociális vihar közben – noha az ország többsége kifejezetten ellenzi a politikáját – mégis inkább Macronra voksolnának.
Ezt csak egy dolog tudná megakadályozni: ha a baloldal magára találna, és a szociális ellenállás élére állna.
