Feloldották a titkosítást: kínos ügybe keveredett a nemzet büszkesége
Színház az egész világ – sokan és sokfelé idézik Shakespeare örökbecsű mondását, ám a nagy drámaíró valószínűleg vonakodott volna papírra vetni azt a történetet, melyet az élet produkált. Hiteltelen cselekmény, elfuserált meseszövés, kétbalkezes szereplők, egészében véve gyenge darab született volna belőle. Ilyenkor gondolja azt az ember – jobb, ha egy művész marad a színpadon és nem próbál beavatkozni a politikába, mert nem sül ki jó belőle.
Nem is hitte el senki egész mostanáig, hogy Margot Fonteyn, az angolok rajongásig tisztelt prímabalerinája képes lett volna egy politikai cselszövésben részt venni. Ám most, amikor a brit kormány újabb hivatalos iratok titkosságát oldotta fel, kiderült, hogy a balerina bizony „nyakig benne volt” egy államcsíny előkészületeiben, és a dolog szempontjából mindegy, hogy a puccskísérlet eleve esélytelen volt – a lényeg, hogy az évtizedek óta igaztalannak tartott vádaknak mégiscsak volt alapja.
A csodaszép és elképesztően tehetséges táncosnő, aki évtizedekig a brit balett és a nemzetközi táncélet állócsillaga volt, 1955-ben feleségül ment egy panamai diplomatához.
Roberto Arias igazi politikai dinasztia sarja volt: édesapja egykor Panama elnöke volt, ő pedig ez idő tájt egyre jobban kiábrándult Ernesto de la Guardia elnök rendszeréből és meg akarta dönteni azt.
A most napvilágra került dokumentumok szerint 1959 januárjában a házaspár jachtján Kubába utazott, és ott találkozott az éppen csak hatalomra került Fidel Castro-val, aki támogatta a puccs ötletét, sőt fegyvert és pénzt is ígért a felkelőknek. (Később Castro még azt is tagadta, hogy tudott volna a tervről, ám a brit külügyminisztérium biztos volt abban, hogy a kubai vezető állt a merényletkísérlet mögött).
A találkozó után három hónappal Fonteyn, a férje és több társa Panamába hajózott, a jacht fedélzetén rengeteg fegyverrel és lőszerrel. Az volt a terv, hogy a felkelők halászhajókon csatlakoznak Ariashoz, majd partra szállnak és a hegyekben gerillaháborút kezdenek. Az akció – különböző okokból – nem járt sikerrel. A színpadon kiváló Fonteyn a való életben ügyetlennek bizonyult: a felkelők azonosítására szolgáló karszalagokat fontos dokumentumokkal együtt véletlenül a vízbe ejtette, így óriási kavarodás támadt, ráadásul a panamaiak bizonyítékokhoz is jutottak. (Ezek közt volt a kiváló kapcsolatokkal rendelkező Arias notesze is, benne hollywoodi hírességek telefonszáma, így terjedt el az a szóbeszéd, hogy John Wayne és Errol Flynn is valahogy érintett volt e tervben, ami természetesen nem volt igaz).
A felbérelt „forradalmárok” a hegyekbe menekültek, Fonteyn eközben a jachttal a főváros felé hajózott, félrevezetve a hatóságokat, így férje is el tudott menekülni. Mire a jacht behajózott Panama City-be, a puccskísérlet híre már futótűzként terjedt el. Fonteyt letartóztatták és börtönbe zárták, igaz, csak néhány éjszakára. A művésznő eljátszotta az ártatlan naivát, akinek fogalma sincs semmiről.
A brit nagykövet igazi kutyaszorítóba került: a világ leghíresebb balerinája panamai börtönben, John Wayne hírbe hozva, kubai forradalmárok az ország belsejében, a panamai kormány pedig érthetően fel van háborodva.
Közben megmozdult a Covent Garden is, a brit művészvilág ostromolni kezdte a Külügyminisztériumot, hogy „csináljanak már valamit szeretett balerinájuk megmentésére”. Bár a panamai kormány jegyzékben tiltakozott, a nagykövet közbenjárására mégis elengedték a művésznőt. (Aki később mindig hangsúlyozta: a börtönben tisztelettel bántak vele, minden nap friss virágot hoztak a cellájába. A brit külügyesek csak ’elnöki lakosztálynak’ nevezték a szóban forgó cellát, olyan sok panamai politikus fordult meg benne...).
A nagykövet boldog volt, hogy a konfliktus megoldódott, ám a Londonnak írt jelentése igencsak kritikus volt: „Margot Fonteyn ’nyaralása’ katasztrófa volt. Viselkedését nem tekintem egyetlen brit alattvalóhoz méltónak sem, főként nem méltó olyasvalakihez, akit Őfelsége igen nagyra értékel”.
Arias eközben a panamai brazil nagykövetségen kért menedékjogot, de két hónap múlva visszatérhetett Londonba. Maga Fonteyn pedig Londonban meghívást kapott az akkori külügyminisztertől, John Profumotól (aki később saját, magánéleti botránya miatt kényszerült távozni a politikából) egy italra (civilben a házaspár jó barátságban volt a politikussal), hogy ’tisztázza magát’. Profumo a beszélgetésről készített feljegyzéseit Fonteyn kérésére titkosította – ezeket tették most elérhetővé az Országos Levéltárban.
Profumo később visszaemlékezéseiben úgy fogalmazott: nem akarta elhinni, amit hallott, mert egy rossz vígopera fordulataira emlékeztették a történtek, ám világossá vált számára az is, hogy a hivatalos verzióval szemben Fonteyn igenis ’nyakig benne volt’ az eseményekben. (A balerina később önéletrajzában azt is papírra vetette, hogy férje számos tervet dolgozott ki: egyik kedvence volt például az a forgatókönyv, amely szerint álarcosbált kellene rendezni, ahol mindenki az elnök álarcát venné fel, és eközben a valódi elnököt feltűnés nélkül el lehetne távolítani...)
A puccs utóéletéhez tartozik, hogy a panamai politikai változások nyomán a házaspár visszatérhetett az országba, sőt 1964-ben Ariast képviselővé is választották. Két hónappal később azonban – egy vita hevében – egy barátja és volt politikai szövetségese rálőtt a nyílt utcán, emiatt élete végéig tolószékbe kényszerült. Élete hátralévő éveit panamai birtokán töltötte.
Ami Margot Fonteynt illeti: karrierje 1962 körül kifulladni látszott, ám ekkor találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Rudolf Nurejevvel, és legendás párosuk új lendületet adott pályafutásának. Utoljára a hetvenes években lépett színpadra, ám a brit közönség még visszavonulása után is rajongva szerette és tisztelte őt. 1991-ben, rákban halt meg.
