Egy látogató is megsérült a lövöldözésben a Capitoliumnál

Fegyvert rántott egy férfi hétfőn Washingtonban az amerikai törvényhozás látogatóközpontjánál. Az őrség rálőtt a támadóra, megsebesítette és azonnal elfogta – közölte a rendőrség.

2016. március 29., 06:25

A támadón kívül megsebesült egy nő és az első információk szerint egy őr is, de ez utóbbit később nem erősítették meg, azt viszont igen, hogy nem terroristaakció történt.

A Capitolium rendőrségének vezetője, Matthew Verderosa rövid sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a támadót ismerték a látogatóközpont biztonsági emberei, már többször járt ott, mi több, korábban is voltak vele bajok.

A biztonsági szolgálat vezetője ugyanakkor nem nyilatkozott az elkövető személyéről, sem tettének vélhető motívumairól. Mindösszesen annyit közölt: a férfit a washingtoni kórházba szállították és megoperálták.

Ugyancsak kórházban ápolják azt a fiatal nőt, aki a látogatók között várakozott, és miután a biztonsági őr rálőtt a fegyvert rántó támadóra, egy visszacsapódó szilánk megsebesítette.

Matthew Verderosa hangsúlyozta, hogy nem történt több mint köztörvényes bűncselekmény, a turistákat arra biztatta, hogy látogassák ismét a Capitolium épületét, teljes a biztonság. Az incidens helyi idő szerint kora délután történt.

Alice Kim, a washingtoni városi rendőrség szóvivője már akkor hangsúlyozta, hogy nem terrortámadás történt.
A Capitolium, valamint a Fehér Ház környékét lezárták, a brüsszeli terrormerényletek óta egyébként is alaposan megszigorított biztonsági intézkedéseket tovább szigorították, vagyis több rendőrt vezényeltek ki a mostani a lövöldözés helyszínére is.

Rövid időre lezárták a szövetségi Legfelsőbb Bíróság Capitolium mellett lévő épületének kapuit. Délután öt órára már a Capitolium és a Fehér Ház zárlatát is feloldották.

A látogatókat és a környéken sétálókat a lövöldözés után azonnal fedezékbe menekítették, a törvényhozás épületében – a húsvéti ünnep miatt – nem tartózkodtak képviselők és szenátorok.

Bár a Capitolium környékén feltorlódtak az autók és nagy forgalmi dugók nehezítik a forgalmat, az amerikai fővárosban nyugodt a helyzet. A Capitolium rendőrsége viszont folytatja a nyomozást az incidens hátterének teljes felderítésére.

(MTI)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).