Fia született a koronavírusból felgyógyult Boris Johnsonnak, anya és gyermek is jól vannak

2020. április 29., 11:43

Szerző:

Egészséges fiúgyermeknek adott életet Carrie Symonds, Boris Johnson brit miniszterelnök élettársa - közölte szerdán a Downing Street.

Éppen két hónapja, február 29-én jelentették be hivatalosan, hogy Carrie Symonds gyermeket vár, bár az akkori tájékoztatás még arról szólt, hogy a kormányfő és élettársa első közös gyermekének születése a nyár elején várható.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerdán közölte, hogy a 32 éves Carrie Symonds és újszülött kisfia egyaránt nagyon jól van. Hozzátette: a gyermek szerda reggel született egy londoni kórházban.

Terhessége alatt Johnson élettársa a tünetek alapján valószínűleg átesett az új koronavírus okozta betegségen, bár - amint néhány héttel ezelőtti Twitter-bejegyzésében közölte - tesztet nem végeztek rajta, és egyheti ágynyugalom után felépült.

A Covid-19 betegséget Johnson is elkapta, egy hétig kórházban volt és három napig intenzív kezelésre is szorult.

A kormányfő háromheti lábadozás után hétfőn állt ismét munkába.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).