Egész Bécsre kiterjesztenék a fegyverviselési tilalmat, kés sem lehetne senkinél az utcán

2019. december 28., 16:03

Szerző:

A teljes osztrák fővárosra kiterjesztené a fegyverviselési tilalmat Michael Ludwig polgármester (SPÖ). A szociáldemokrata politikus szombaton beszélt erről az APA osztrák hírügynökségnek.

Bécsben a Praterstern területét, a Duna-csatorna (Donaukanal) Augartenbrücke és Salztorbrücke közötti szakaszát, valamint a Franz-Josef-Kai bizonyos részeit még februárban fegyvertilalmi zónává nyilvánították. A tilalom azokra a tárgyakra vonatkozik, amelyek alkalmasak arra, hogy erőszakot alkalmazzanak velük emberekkel szemben.

Az intézkedés a Pratersternnél a nap 24 órájában, míg a Duna-csatorna kijelölt szakaszain este nyolc és reggel nyolc óra között van érvényben. A rendőrség a kijelölt zónákban szúrópróbaszerűen ellenőrizheti, illetve átvizsgálhatja a járókelőket. Az esetlegesen talált fegyvereket elkobozhatják, és az illetőt akár 500 euró büntetéssel sújthatják. Mentesülnek a tilalom alól azok, akik hivatásuk gyakorlása közben, illetve engedéllyel tartanak maguknál fegyvert vagy éles tárgyat.

– Ha fegyvertilalmi zónák léteznek, akkor támogatnám, hogy azokat a főváros teljes területére kiterjesszék – mondta Bécs polgármestere. Michael Ludwig szerint ugyanis nincs magyarázat arra, miért kellene valakinek késsel felfegyverkezve közlekednie Bécsben. A politikus szerint ugyanakkor az sem teljesen érthető, miért pont a Praterstern, illetve a Duna-csatorna területét nyilvánították tilalmi zónává. Hangsúlyozta: Bécs más pontjain, például bevásárlóközpontokban is végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket, és azt tapasztalták, hogy főként fiatal férfiak hordanak maguknál veszélyes tárgyakat, ami biztonsági kockázatot jelent – tette hozzá.

 

Tegnap 12:22

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).