Az uniós biztos kivívta a magyar kormány haragját

Úgy tűnik, a brüsszeli bizottság igazságügyi biztosa kihasznál minden lehetőséget, hogy darázsfészekbe lépjen.

2013. március 19., 07:57

Viviane Reding ezúttal kivívta a magyar kormány haragját, amikor az FAZ-nek azt mondta: az EU megkérdőjelezhetőnek tartja a magyar alkotmánymódosítást, illetve nem csodálkozik azon, hogy Írország nem adta ki Magyarországnak az emberöléssel vádolt Tobint, hiszen éppen akkor sok magyar döntés súlyos aggályokat vetett fel az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően, írja a The Financial Times.

Válaszul Navracsics Tibor levélben gyalázatosnak és elfogadhatatlannak minősítette a biztos kijelentését. Nem ez az első vita a magyarok és Reding között, sőt valószínűleg nem is az utolsó. Uniós források szerint a miniszter csupán a figyelmet igyekszik elterelni az alkotmányreform okozta konfliktusról.

Más érintettek szerint az Orbán-kabinet csupán ily módon próbál több tiszteletet kicsikarni magának az uniótól. Magyar tisztségviselők szerint ugyanis Brüsszel nem mindig adta meg a kellő respektet a magyar vezetésnek, amióta Orbán hatalomra került. Reding hivatala nem kívánt megjegyzést fűzni a fejleményhez, de a jelek szerint őket nem rázta meg túlságosan a nagy felhajtás.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).