Az amerikaiak már nem bíznak sem Trumpban, sem a médiában

Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is. 

2017. július 4., 07:30

Szerző:

A felmérést az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a közszolgálati televízió (PBS) egyik tekintélyes politikai műsora és a New York-i Marist főiskola közvélemény-kutató intézete közösen készítette.

A kutatásból kiderült: tíz amerikai közül hét úgy gondolja, hogy tavaly novembere, azaz az elnökválasztás óta jelentősen romlott a civilizált viselkedés és stílus Washingtonban, és a megkérdezetteknek csak hat százaléka vélte úgy, hogy a fővárosi politika berkeiben jobb lett a politizálás stílusa. A válaszadók húsz százaléka szerint Washingtonban semmi nem változott. A Demokrata Párt híveinek nyolcvan százaléka vélte úgy, hogy romlott a politizálás stílusa, a függetlenek hetven százaléka ugyanezt a véleményt fogalmazta meg, és a republikánus szavazók hatvanöt százaléka is ezen az állásponton van.

A felmérést készítők kíváncsiak voltak arra is, hogy az amerikaiak mennyire bíznak az intézményekben, a kormányzatban, a  törvényhozásban és a médiában.

A megkérdezettek nagyon kis aránya bízik az amerikai demokrácia egyik pillérének tartott intézményrendszerben. A hírszerzés és a rendfenntartás szervezetei, például a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vagy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) iránti bizalom jobbára megmaradt, és a bíróságokban szintén bíznak: a megkérdezettek hatvan százaléka „valamilyen mértékben” bízik, bár huszonöt százalékuknak nincs nagy bizodalma a bírósági rendszerben.  Lehangoló véleményeket összegeztek a kutatók a törvényhozásról és a kormányzatról. A megkérdezettek negyvenhat százaléka „nem nagyon” bízik a kongresszusban, és ez a bizalmatlanság a republikánusokban és a demokratákban egyaránt megvan, bár a republikánus szavazók bizalma nagyobb.

Bizalmatlanság övezi a Trump-kormányzatot is: a felmérésre válaszolók negyvenegy százaléka „egyáltalán nem”, húsz százaléka pedig „nem nagyon” bízik, és mindössze tizennégy százalékuk tartja „nagyszerűnek” a kormányzatot. A legnagyobb bizalomvesztést a média szenvedte el. A felmérésben részt vevők harminchét százaléka „egyáltalán nem”, harmincegy százaléka pedig „nem nagyon” hisz a médiának. Alig nyolc százalékuk tartja hitelesnek a sajtót.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).