Az amerikai szavazók 55 százalékának nem tetszik, amit Donald Trump művel

2018. november 7., 06:55

Szerző:

Jelentős Donald Trump elutasítottsága a félidős választásokon szavazó amerikaiak körében a CNN amerikai hírtelevízió által kedden, a félidős választások napján közölt exit poll felmérések szerint. A megkérdezettek mindössze 44 százaléka elégedett vele, míg 55 százalékuk kifogásolja elnöki tevékenységét. A hírtelevízió által az első urnazárások közeledtével ismertetett eredmények szerint a szavazóhelyiségeket elhagyó választók 41 százaléka vélekedett úgy, hogy jó irányba tart az ország, 56 százalék szerint viszont rossz irányba tartanak.

A szavazók 65 százaléka válaszolta azt, hogy már több mint egy hónapja eldöntötte, hogyan fog szavazni a keddi választáson, amelyen megújítják a 435 fős szövetségi képviselőház egészét és a szenátus hozzávetőleg egyharmadát.

A CNN felmérése szerint az először szavazók aránya 16 százalékra nőtt a 2016-os általános választásokon mért 10 százalékhoz képest. A megkérdezettek 41 százaléka az egészségügyet, 23 százaléka a bevándorlást, 21 százaléka a gazdasági helyzetet, 11 százaléka pedig a fegyvertartással kapcsolatos vitákat nevezte az ország előtt álló legfontosabb kérdésnek.

A gazdaság állapotát a szavazók 68 százaléka tartja jónak, ennek tükrében a hírtelevízió által megszólaltatott szakértők különösen érdekesnek tartották, hogy a válaszadók 56 százaléka szerint rossz irányba tart az ország.

Az Egyesült Államokban a keddi félidős választásokon a 435 képviselőházi hely mindegyikéről, a 100 szenátusi hely közül 35-ról, az 50 szövetségi állam közül pedig 36-nak a kormányzójáról szavazhattak az amerikaiak. A képviselőházban valószínűleg a demokratáké lesz a többség, a szenátusban azonban a republikánusok még növelhetik is az előnyüket.

A csatorna által ismertetett adatok szerint a mostani volt az eddigi legdrágább félidős választás, 5,2 milliárd dollárt költöttek rá. 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).